Egyszer, amint mendegélt az úton, felfedezett a hóban valami sárgászöld pamacsot. Közelebb ment, és akkor vette észre, hogy a pamacs nem más, mint egy jó meleg sapka. Röfi el sem tudta képzelni, ki hagyhatta el a sapkát, hiszen még nem látta soha azelőtt, így minden házba bekopogott, megkérdezte, nem hagyott-e el valaki egy sapkát. Már majdnem az egész utcát végigjárta, amikor Pankáék házához ért. Panka édesanyja azt mondta, ő vette a sapkát az unokaöccsének, de most inkább úgy döntött, Röfinek adja, a kisfiúnak majd vesz másikat. Röfi úgy megörült ennek, hogy majd' kiugrott a bőréből örömében, s vidáman túrta a havat.

Elindult hazafelé, büszkén viselte az új sapkáját, amikor szembejött vele kedves barátja, Brumi, a mackó. De Brumi nem volt vidám. A szél telefújta hóval a barlangját, és ő nem tudott hazamenni, nagyon el volt keseredve. Barátját persze nem olyan fából faragták, aki csak úgy tűri ezt. Azon nyomban felajánlotta Bruminak, hogy költözzön hozzá, mert másnap lesz karácsony, és olyankor mégsem alhat a szabad ég alatt még egy jó puha bundás medve sem. A két jóbarát így együtt ment haza. Nagyon éhesek voltak, ezért Röfi egy tál ősszel gyűjtött makkot, Brumi pedig egy kis maradék mézet evett, majd lefeküdtek aludni.

Másnap reggel aztán volt nagy csodálkozás! Röfi óljának közepén egy gyönyörű karácsonyfa állt, alatta két kis csomag volt. A két kis állat felbontotta az ajándékokat. Röfi egy lila sálat kapott, Brumi egy csupor mézet (nem akármilyen csupor, hanem sárga színű, piros pöttyökkel). Röfi és Brumi nagyon örült az ajándéknak. Este az ágyuk mellé tették a mézescsuprot, Röfi pedig a nyaka köré tekerte a sálat. Így aludtak el aznap este, biztosan nagyon szépet álmodtak.

A mesét a Tiszáninneni Református Egyházkerület Görgey úti Tagóvodájának nagycsoportosai „írták":

Dócs Anna, Dráviczki Eszter, Fekete Blanka, Futó Máté, Jurák Eszter, Kálmán András, Polgárdi Tamás, Szász Ákos

(Szivárvány csoport)