Az 1930-ban megsemmisült festett kazettás mennyezet, festett fakarzatok és a teljes bútorzat újonnan készült el korhű megjelenítésben, igényes kivitelben.

A hálaadó istentiszteleten dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdette az Igét, Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok köszöntőt mondtak. Gazda István esperes vezetésével Lukács László polgármester, a németországi Neukirchen-Vluyn-i testvérgyülekezet képviselői valamint a jelenlévő lelkipásztorok áldáskívánásai hangzottak el. A 25 éves helybeli szolgálatban jubiláló Szűcs Endre lelkipásztor, lelkészi főjegyző számára a dédesi és bántapolcsányi gyülekezet tagjai új palásttal szereztek örömet.

Az alábbiakban a lelkipásztor beszámolójának szerkesztett változatát adjuk közre.

Amikor ez a vallomás elhangzik, önkéntelenül is hátratekintünk. Keressük azt, ami a hátterében van ennek a mondatnak. Biztosak vagyunk benne, hogy van ennek a három szónak - „Laus viventi Deo"- tegnapja. Van története, múltja ennek a jelenben megfogalmazódott, szívbéli vallomásnak. Olyan összegzés ez, amely számsorok, címszavak, tételek hosszú sora alá kerül, mint sajátos számtani feladvány végeredménye: „Dicsőség az élő Istennek!"

Egy nagy érzés, egy meghatározó bizonyosság a szívünkben, arról a fölöttünk levő, minket célba vevő - ha olykor engedjük -, minket, magunkat is elárasztó erőről, amelynek legfontosabb jellemvonása, hogy él. Nem valamiféle zárolt, lefojtott, tartalék energia, hanem mozgásban levő, úton levő, növekedést mutató és megsokszorozódni képes JÓ.

Valami, ami alig önthető szavakba, és ha beszélni kell róla, bajban vagyunk, mert érzékeljük, mérhetetlenségéhez képest milyen kevés az, amit el tudunk mondani róla. Talán inkább egy ének, egy dallam, egy sóhajtás, egy imádság... S ezen a mai napon, jóllehet e falak között itt vannak ezek is mind, mégis a hálaadás, a dicsőítés tegnapját, történetét keresőknek is igazat kell adnunk.

Miért is, mire nézve dicsőítjük ma az élő Istent?

A zsoltárfordító Szenci Molnár Albert száz napra tekintett vissza, amikor 1606. szeptemberében -elvégezve a zsoltárok magyar nyelvre fordításának nagy munkáját - naplójába beírta e szavakat.

Mi ma azért dicsőítjük az élő Istent, mert egy fehér templom belül is ünneplőbe öltözött. Azért, mert ez az átöltözés ugyan a tervezgetés idején valami nagyon távoli lehetőségnek látszott, mégis négy év alatt valóra válhatott. Dicsőítjük az élő Istent, mert cselekvő szeretetével körülvett és hordozott minket. Megterhelt feladatokkal, de önmagát ajándékozva nekünk tanácsolt, minket erősített, emelt naponként. S dicsőítjük Őt azért, mert a dédesi és bántapolcsányi gyülekezet legutóbbi 25 évéhez mi is -mint lelkipásztorcsalád- hozzátartozhatunk, szívünk, életünk összefonódott itt életekkel, ügyekkel a közös szolgálatban.

Idekerülve, megismerkedve a két gyülekezet történetével kezdettől foglalkoztatott az a kérdés: milyen lehetett ez a szent hajlék 1801. adventjében, amikor húsz hónapi építés után birtokba vette a dédesi gyülekezet?

Az 1930-ban végbement felújítás nem az ősi tárgyak értékét szem előtt tartva kívánt változtatni, hanem a praktikusság igénye szerint: legyen több ülőhely, és legyen minden új, a kor divatja szerint. Ennek az elvnek esett áldozatul a festett kazettás mennyezet, a két festett, díszített fakarzat és a teljes - ugyancsak díszített - bútorzat is.

Ha csupán a meglevő állapotot kívántuk volna konzerválni egy általános belső renoválással, annak eredményeként nem tárulna elénk e mostani látvány. Úgy gondoltuk azonban, hogy az épület veszendőbe ment értékeinek visszaállításával, korhű enteriőr megjelenítésével, a külső műemléki szempontok szerinti megújítással 2000 őszén, Oltai Péter építész - aki többek között a sonkádi „EUROPA NOSTRA" díjas református templom tervezője vállalta a nem mindennapi tervezői feladatot. Ennek alapján vált lehetővé - reális építési ütemezéssel - az eredeti templombelső feltételezett állapotának megjelenítése, s építészeti értékeinek újrateremtése.

2001 januárjában indult el a tervezés előkészítése. A tervdokumentáció költségéhez szükséges fedezetet a NKÖM 2001-ben elnyert pályázata biztosította. A 2002 tavaszán, az építészeti felújításra, valamint a restaurátori helyreállításra elkészült terveket benyújtottuk műemléki jóváhagyásra és engedélyezésre. Ugyancsak 2002 öröme volt a NÖP által kiírt pályázat elnyerése, amely elindította az elkészített és jóváhagyott terveket a megvalósítás felé.

A belső rekonstrukció eddigi kiadásainak összege meghaladja a 22 millió forintot, amelynek fedezete számunkra elsődlegesen Isten irántunk való kegyelmes szeretete. Ez a kegyelem azonban mindig hordoz kezén másokat is, akik kapott erejükből, elnyert áldásokból képesek és készek továbbadni másoknak.

„Laus viventi Deo - Dicsőség az élő Istennek!"

Bevezetőmben azt mondtam: érezzük, ennek a vallomásnak van tegnapja. De vajon van-e holnapja is? Egy karácsonyi Ige csendül meg válaszul erre a kérdésre:

„És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." (Lk 2, 13-14.)

Az istendicsőítés tegnapja, a hozzánk lehajló kegyelmes Isten jóságának megtapasztalása mindenképpen folytatást igényel, kiteljesedésre vár.

A jelen ünnepi pillanatában történő visszatekintés, és a fellelkesült továbbindulás adja azt a három „dimenziót", amely a hiánytalanul megvalósuló istendicsőítést jelenti. E karácsonyi Ige alapján azt mondhatjuk, az istendicsőítés holnapja az emberszeretet. Olyan folytatás, amely elválaszthatatlanul és elengedhetetlenül, élő és éltető módon indul el és bontakozik ki az istenközelség élményéből. A karácsonyi angyalének egy megszületett emberarc felé küldi, segíti azokat, akik átélik a megnyílt ég, az isteni világ közelségét.

Ennek az emberarcnak a keresésében segítsen bennünket ez a megszépült templom, hogy egyszerre ismerjük fel és találjuk meg a békességet hozó, az Atya jóságát hordozó Krisztus arcát, és a békesség s jóakarat nélkül élni nem tudó embernek, mint felebarátnak a reánk váró tekintetét. Legyen ez a megújult templom gyülekezetünk életében az istenélményre vágyó emberhez vezető gyógyító utak kiindulópontja, és tanuljunk meg s merjünk járni rajta egyre többen oda és vissza embertársaink üdvösségére, Isten dicsőségére! Úgy legyen! Ámen.

Áldás legyen rajtunk, békesség közöttünk !

Szűcs Endre, lelkipásztor

Dédestapolcsány