Karácsony közeledtével ajándékok özönével igyekszünk didergő szívünket felmelegíteni, hiszen az öröm, boldogság, szeretet belső vágya él valamennyiőnkben. Ajándékozás céljából megrohanjuk a boltokat, számtalan szükséges és felesleges holmit vásárolunk. Vásárolunk, mert adni szokás, mert adni kell, mert úgy érezzük, hogy az adás kifejezi szeretetünket... Életünkben visszatérő momentum az adás-kapás.

Az ajándékozást megronthatja egyrészt az, ha az ajándékkal le akarnak kötelezni, vagy ha az ajándékozásban a viszonzás elvárása bújik meg.

Egyik középiskolai diák a felnőttségét attól számítja, hogy már nem kapni, hanem adni szeretne csak úgy, szeretetből. Szeretnénk, ha azok, akik fontosak számunkra, örülnének a mi gondoskodásainknak. Milyen jó, ha a szülő örülni látja gyermekét, milyen jó, ha a gyermek a szülőnek szerez örömöt, ha a szerelmi vallomást ajándék is alátámasztja...

Jézus ismer minket. Tudja, hogy milyen világban élünk, milyenek vagyunk. Búcsúbeszédében hagyta meg: Új parancsot adok néktek, hogy egymást szeressétek, a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást (János 13,34-35)

Parancsra szeretni? Ez képtelenség! ... Parancsszóra lehet fejet, térdet hajtani, de szeretni? Ő mégis ezt a parancsot adja, mert ismeri önzéseinket, árulásainkat és ismeri megbízhatatlanságainkat. A Heidelbergi kátéban tanultuk: természet szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátaim gyűlöletére. Jézus ismer minket és ezért parancsolja a szeretetet. Tudja, hogy szívünk legmélyén szeretni szeretnénk. A Mindenható ad is ehhez erőt.

Karácsonykor ajándékozásra készülünk, vásárolni igyekszünk. Pedig nem azoktól az ajándékoktól leszünk boldogok, amit az üzletek polcairól leemelünk hanem ha betöltjük a szeretet parancsát. Márpedig a szeretetet nem vehetjük pénzért, s nem vásárolhatjuk meg a legmenőbb szuper vásárcsarnokban sem.

A keresztyén ember ajándékozása nem a boltokba való rohanást, nem a hatalmas, gazdag, pazar ajándékhalmazt jelenti, hanem Isten iránti hálából a 'viszonzást'. Az együttlét idejének ajándékát családtagjainkkal, barátainkkal, az időnkből - Istennek adott időt - otthon és a templomokban, gyülekezetekben és a szenvedőkért vállalt cselekedetekben.

Szeretetotthonokban, gyermekottho­nokban, elfekvőkben, kórházakban, szociális otthonokban is sokan vannak, akik éreznek, szeretnek és várakoznak. Arra, hogy béna kézzel, család nélkül, nagy betegen is megkapják, a szeretet ajándékát - rájuk gondolást, imádságokat, látogatást, beszélgetést, az együttlét örömét. Viszonozhassák a velük törődőknek, a rájuk gondolóknak a jézusi parancsot! Szívünkben készítsük az ajándékot, betöltve a szeretet parancsát. Szívünkben, családjainkban, gyülekezeteinkben. Ha olyan ajándékokat készítünk, ami Istentől van, akkor az ünnep után nem kell visszacserélni, az ünnep elmúltával is gazdagon hordoz áldást... Megtapasztalhatjuk, hogy Isten szeretete minden reménységünket meghaladhatja, megszégyenítheti félelmeinket, ámulva és dicsőítve tapasztalhatjuk, hogy a megfizethetetlen, a legdrágább ajándékból valamennyien elkészíthetjük ünnepi csomagjainkat, amely békességet, örömöt és igazi fényt visz mások és magunk életébe is. Családban élők vagy egyedül maradtak egyaránt készíthetnek Istentől kapott ajándékot, és adhatnak és kaphatnak gazdagon. Nem késő még a bőséget végiggondolni az igazi szívbéli, jézusi parancs szerinti ajándékozás örömét átélni.

Örsi Anikó

Sárospatak