Az előadásokban hallhattunk hazai és külföldi romakultúráról, és szó volt többek között a munkanélküliségről, a szegénységről, a segélyekből élőkről, illetve hogy hogyan éljenek együtt cigányok a nem cigányokkal. Missziós lelkészek feladata lenne, hogy összefogják őket, nagyobb bizalommal lennének irántuk, főleg ha ők is roma származásúak lennének.

A cigányság körében, sajnos, nem elterjedt a templomba járás, és a templomi esküvő, hiszen nagyon fiatalon összeköltöznek. Nagycsaládot alapítanak még akkor is, ha egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen tudnak megélni és felnevelni gyermekeiket. Vannak azonban ellentétes példák is, mert akik akarnak, ki is tudnak emelkedni a nehéz környezetből. Ezekkel a fiatalokkal vagy idősekkel fel kell venni a kapcsolatot, és be kell vonni őket is a gyülekezeti munkába.

El kell fogadni másságukat,

hogy ne szégyelljék származásukat, hiszen Jézus Krisztus

mindannyiunk Megváltója.

A cigány kultúrát ápolni és továbbadni kell. Manapság már kevesen vagy egyáltalán nem beszélik a cigány nyelvet, de egyre gyakrabban képzik magukat a zenei területen. Nem csak testünknek, de lelkünknek is szüksége van táplálékra, és ha ezt megszerezzük, nem fogjuk másnak érezni magunkat, hiszen ez is csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk a testvérek segítségét, jó szándékát.

Hasznosan és tartalmasan töltöttük el ez a napot a szerencsi gyülekezet vendégszeretetében. Fontosnak éreztem magam, és örülnék, ha több ilyen rendezvényre nyílna alkalmam eljutni.

Álljon itt még egy vers Budai Ildikó, református cigány presbiter versei közül, Abaújszántóról:

Azon az úton járok, mely hazámba visz, / Ott majd Atyámat meglátom, szívem csak benne hisz. / Tudom, hogy ő figyel és látja, mit teszek, / Érzem, hogy terelget, bőséggel áraszt el. / Az Ő tulajdona vagyok, Ő már elfogadott, / Köszönöm Uram, hogy mindörökké a tiéd vagyok.

Balogh Lászlóné Marosvölgyi Erzsébet

református gyülekezeti tag, Szerencs