Definíció
A terrorizmust meghatározhatjuk úgy, mint ami kétségbeesett erőszakhoz folyamodás (gyakran véletlenszerűen kiválasztott áldozatokkal szemben) annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet valamilyen politikai (társadalmi vagy gazdasági) problémára, időnként vallásos indítékokkal a háttérben. Néhány megjegyzés segíthet megérteni ezt a meghatározást. Amikor azt mondjuk, hogy „kétségbeesett" erőszakhoz folyamodás, arra kell gondolunk, hogy a terrorista csoportok felhagytak a szabályos politizálással. Talán valóban nincs elegendő politikai befolyásuk, vagy esetleg túlságosan türelmetlenek. Akármelyikről is legyen szó, a terroristák úgy döntöttek, hogy közvetlen (gyökeresen szélsőséges) cselekvésre van szükség. Mivel „kétségbeesetté" váltak, közelebb áll hozzájuk az erőszak. Az ilyen erőszak gyakran véletlenszerűen választja ki áldozatait. Napjainkban a terroristák gyakran támadnak gyenge célpontokra, amelyek nem támadnak vissza. Fegyvertelen polgárokat támadnak meg. Az áldozatok sokszor ismeretlenek a terroristák számára, hiszen nem számít nekik, hogy ki van a repülőgépen vagy a bombázott épületben - a cél elsősorban az, hogy felkeltsék a figyelmet. Azt akarják, hogy a világ észrevegyen egy olyan politikai problémát, amely szerintük nagyon fontos. Amikor például túszokat ejtettek az iskolában az oroszországi Beslanban, a terroristák azt mondták: „Az oroszok a mi gyerekeinket gyilkolják Csecsenföldön, mi azért vagyunk itt, hogy az önökét gyilkoljuk." A terroristák tettei mögött időnként vallásos indítékok állnak. Sok példa van erre a történelemben, ma azonban azonnal az iszlám terroristákra gondolunk. Mit mondhatunk a terrorizmus etikai és vallásos jellegéről?
Erkölcsi hiba
Ami a terrorizmus etikáját vagy erkölcsét illeti, egyértelműen elhibázott. Mindannyian tudjuk, hogy a jó erkölcs egyik alapvető szabálya az, hogy „a jó cél nem szentesíti a gonosz eszközöket". Nem számít, mennyire fontosak céljaink, módszereinknek is jóknak kell lenniük. Gandhi ezt úgy fogalmazta meg, hogy a béke nem pusztán cél, hanem eszköz is. A terroristák kétségbeesett erőszakhoz folyamodása ártatlan áldozatokkal szemben azt mutatja, hogy elutasították az elfogadott etikai normákat. A világon mindenütt nagy megrázkódtatást okoz ez a vak erőszak. Mi is vakok lennénk azonban, ha nem látnánk, hogy az Afganisztán és Irak elleni támadások is a hagyományos etikai normák elutasítását mutatják. Amikor Bush elnök azt mondta, hogy joga van „megelőző" csapásokat (az elsőként támadás joga) mérnie, ezzel azt állította, hogy nem fogadja el az „igazságos háborúról" alkotott hagyományos meggyőződést, hiszen az „igazságos háború" hagyományosan az önvédelemről szól, és csakis akkor, ha a békés módszereket már kimerítették. Az világos most már, hogy a guantanamoi hadifoglyokkal való kegyetlen bánásmód (nem csak ott) összefüggésben áll Bush elnöknek egy 2002 februárjában aláírt dokumentumával, mely szerint a hadifoglyokkal való tisztességes bánásmódról szóló Genfi Egyezmény nem vonatkozik a terrorizmus elleni harcra! Az eredmény tehát az, hogy a huszonegyedik század máris egy új világ-rendetlenség százada. A terrorizmus és a háborús politika egyaránt megmutatja, milyen nagy veszélye van annak, ha eltávolodunk az igazságosságot és békét kereső jobb erkölcsi alapelvektől. Ahol mellőzik az etikai értékeket, ott hamar az erőszak és a bosszú körében találjuk magunkat. Minden nap igazolódni látjuk Jézus mondását: „Akik kardot fognak, kard által vesznek el." (Máté 26:25)
Visszaélés a vallással
Mi a helyzet a terrorizmus vallásos jellegével? Látjuk ebben, milyen ördögien lesz a jóból valami gonosz. A nagy vallások a szeretetet, az igazságosságot és a békét hirdetik. Ugyanakkor a történelemben nem egyszer előfordult, hogy a vallást a háború és az erőszak támogatására használták fel. Az „Isten akarja így!" - nagyon veszélyes elképzelés, amikor politikával keveredik! Tudjuk, hogy a középkorban az egyház keresztes hadjáratokat indított az iszlám világ ellen, amit a Közel-Kelet soha nem felejtett el. Nem írhatjuk újra a történelmet, de újraírhatjuk etikai prioritásainkat! Az Újszövetségben semmi sem támasztja alá a szent háború elképzelést. Nagy a veszélye azonban annak, hogy az Egyesült Államok háborúspolitikáját bizonyos keresztyének (különösen az Egyesült Államokban) a keresztyén Nyugat és szabadság védelmének tartják. Hitem szerint az egyháznak egyértelműen ki kell jelentenie, hogy az ilyen háborúspolitika inkább szentségtelen, mint szent. A Nyugat nagyobb részt már nem keresztyén, és sem a keresztyén értékeket, és a demokráciát sem lehet háborúval megteremteni.
Azoknak, akik az iszlám vallást arra használják, hogy szent háborúra hívjanak fel, ugyanaz a problémájuk, mint időnként nekünk keresztyéneknek: könnyű egy-két olyan textust találni szent könyvünkben, melyekből politikai, sőt erőszakos jelszavakat lehet gyártani. Az iszlám történelem és a keresztyén egyház történelme is tanítja: milyen veszélyei vannak annak, ha Isten országát rossz eszközökkel akarjuk megvalósítani. Nem tudjuk, hogy az iszlám vezetők képesek lesznek-e a szeretet, a béke és az igazságosság új forrására találni vallásukban. Aligha tudjuk, hogy a keresztyének ezt megvalósíthatják-e, hiszen túlságosan gyakran vesszük észre magunkon, hogy „saját oldalunkról" nézve nem veszünk tudomást az erőszakról. Mennyire ironikus az, hogy nem a nemzetek (nem a népek) akarnak háborút, hanem a vezetőik! Hasonlóképpen nem a vallásos emberek mint olyanok, hanem radikális vezetőik egy része akarja a terrorizmust eszközül használni. Milyen gonosz dolgok származhatnak azonban abból, ha a nép tévedésben lévő vezetőket követ!
Isten országa
Végül hangsúlyozunk kell, hogy Isten országa nem a kard, hanem Isten Igéjének hatalma által jön el. Ez alapvető újszövetségi elv. Azt is meg kell értenünk, hogy a történelemben olyan helyzethez érkeztünk el, ami valóban „globális". Ma a világ minden része hatással van a világ minden részére az azonnali televíziós vagy internetes kommunikációnak köszönhetően. Ugyanígy a nemzetközi üzleti kapcsolatok, a világutazások, a katonai tevékenységek és ökológiai következmények révén, melyeket nem tartóztatnak fel az országhatárok. Fel kell ismernünk, hogy sem nemzetünk, sem etnikai hovatartozásunk, sem kulturális hagyományunk nem abszolút. Azaz, ezek egyikéről sem lehet kijelenteni, hogy az egyedül határozná meg az egész világ identitását. Másképpen fogalmazva: nemzetiségünk vagy etnikai hovatartozásunk és kultúránk nem egyenlő az Isten országával! Az egyház az egész világnak hirdeti az örömhírt, minden népnek (ahogyan azt Jézus meghagyta nekünk). Ez azt is jelenti, hogy nem szabad igazságtalanul mások fölé helyezni saját nemzeti vagy kulturális hovatartozásunkat és jólétünket. Amikor az egyház igazságát hirdetjük, ami az, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, akkor azt nem azért tesszük, hogy a magunk hatalmát, hanem hogy mindenki javát támogassuk.
Legjobb emberi értékeinket, még az erkölcsöt és a vallást is ki lehet használni saját érdekeink érvényesítésére és hatalmunk növelésére. Ennek az ördögi útnak egyértelmű a vége: terrorizmus. A terrorizmus lehet önjelölt terroristáknak, egy ország hadseregének vagy hivatalban lévő kormányának, vallási vezetőinek eszköze. Az erőszak, a háború és a terrorizmus gonoszságai olyan megoldásra váró feladatok, melyek arra késztetnek, hogy még inkább ragaszkodjunk Krisztushoz. Ő „eljött és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek". (Efezus 2:17) Az egyháznak és a keresztyéneknek mindenütt az az elhívása, hogy ebben az erőszakkal teli világban Isten szeretetét mutassa fel.
Dr. Frank Sawyer
Sárospatak
A terror - amelyet az erőszakkal vagy az azzal való fenyegetéssel szokás azonosítani - a köztudatban latin gyökerű szóként szerepel. „Szellemi szülőatyja" valójában egy Terrour nevű francia kapitány. A vérszomjas katona neve - a forradalom vérzivatarában mutatott különös kegyetlensége miatt - az utókor számára az erőszak legdurvább formájának kifejezése. A merényletek, a robbantások, a túszszedések, a repülőgép-eltérítések valóban az erőszak legdurvább formái. Vannak azonban, akik a nemzetközi politikában és a közvéleményben a terrorizmus fogalmának tisztázásakor felvetik a kérdést, hogy a terrorizmus és az erőszakos fellépés közé valóban egyenlőségjelet kell-e tenni? Sokak számára kézenfekvő, hogy nem sorolható minden egyes erőszakos cselekmény a terror-kategóriába, de ezzel minden kor embere csak a lelkiismeretét borogatja, mondván: nincs is olyan nagy baj, mit kell annyit parázni. Ez az értelme egy brit jogász megjegyzésének is: „Káin ugyan erőszakkal oltotta ki fivére, Ábel életét, mégsem nevezhető a történelem ősterroristájának." Mire jó egy ilyen megállapítás? Arra, hogy ártalmatlanná tegyük a problémát, mellyel aztán nem is olyan létkérdés foglalkozni. Vagy tényleg nem baj, ha boldogtalanok vagyunk, félelemben és rettegésben élünk? Egy fék nélkül a halálba rohanó vonat csak akkor veszélyes, amikor már becsapódott, és fizikailag is kioltotta ezrek életét? Vagy a méreg csak akkor probléma, amikor már hat, és nem is olyan nagy baj, ha bevettük? Korunk szörnyű betegsége, a rák csak akkor tragikus, amikor eléri halálos célját? Nem gyökerestől kell kiirtani a gazt a kertben, hogy ne fojtsa meg a hasznos növényt? A daganatot nem gyökerestől kell-e kiirtani a szervezetből, hogy ne rettegjen az ember? Hány olyan emberrel találkoztam már, aki boldogan mondta: sikerült a műtét! Aztán alattomban zajlott le minden. A rémuralom nem Isten uralma, és ez a probléma gyökere. Ő nem a félelem Lelkét adta, mert tudja, hogy minden félelem megkötöz. Aki fél, nem él felszabadultan, boldogan. A teljesség mindig különbözik a résztől, a részlettől, a részlegestől. Ez a félelem problémája, hogy megfoszt a teljességtől, hiszen korlátoz. Beszűkíti a teljességet. Matematikailag bizonyítja a félelem, hogy különbség van a rész és az egész között. Ami pedig nem egészében, az már más. Leegyszerűsítve: ami nem élet, az halál. Az Élet teljessége csak Isten közelében létezik, hiszen az Ő félelme nem egyszerűen az ismeret kezdete, hanem azé a bölcsességé, mely az élet fája. Ennek gyümölcse volt Jézus számára is az az élet, melyet nem tudott elpusztítani ennek a világnak a gonoszsága és a halál. Tanítványai számára nem létezik közömbös helyzet, amelyben ne élet-halál állna szemben egymással. A terrorizmus a sajtó híradása szerint aktuális probléma. Csak Isten az, akinek semmi sem lehetetlen. Ő a félelem és rettegés világában sem enged ki kezéből. Övéi vagyunk. Nélküle a félelem, rettegés rabjai maradunk, akik már a halál uralma alatt vegetálunk, és csak idő kérdése, hogy ez fizikailag, biológiailag is nyilvánvaló legyen. Gyökeres változás csak Nála van aktuális problémánkra, mert az Ő szeretete űzi ki a félelmet. A terror erőnket meghaladó, emberfeletti problémáira, kérdéseire Ő képes minket az Ő szeretetének találékonyságával válasszá, megoldássá tenni.
Dr. Enghy Sándor
Abaújszántó