Az első nap délutánján folyamatosan érkeztek a gyülekezeti tagok az üdülőbe, és mindenki elfoglalhatta a szobáját. A főépület luxuskörülményeitől a B épület kicsit régebbi kivitelezésű szobái sem maradtak le. A megérkezés és kipakolás után kaptunk egy általános tájékoztatót a gyakorlati tudnivalókról, majd megalakultak azok a csoportok, melyek a hét folyamán együtt dolgoztak, és a pénteki gálára együtt készültek fel.
A csoportoknak az volt a feladatuk, hogy a hét során elhangzó előadásokat megbeszéljék, illetve a kijelölt igeszakaszról elmélkedjenek. A keddi napon az előadást Csaholczi Lászlóné Kádár Marianna óbudai lelkipásztor tartotta Sasszárnyon hordozott - családi élet, örömök, válságok címmel. Az előadását a nagytiszteletű asszony egy Füle Lajos idézettel kezdte: „...a családi otthon tükörterem". Ezután beszélt a család Istentől adatottságáról, bibliai alapjairól, példáiról; a társkeresés fontosságáról és kérdéseiről; az egyedülálló emberek áldásos életéről; a csonka családokról; és az egyház hatalmas felelősségéről és feladatáról ebben a kérdésben.
A szerdai napon dr. Imre Mihály debreceni professzor tartott előadást Sasszárnyon hordozott - magyar történelem, költészet címmel. A professzor úr előadása Kölcsey Himnusz című költeménye köré összpontosult. Arról beszélt, hogy nemzeti imádságunk nemcsak úgy a levegőben lóg, hanem annak komoly történelmi alapjai vannak, szorosan kapcsolódik a reformáció szelleméhez. A XVII. századi irodalmi alkotások szerzői abból táplálkoztak, hogy ők a közösség szószólói, közbenjárói (de nem üdvközvetítői). A XIX. században ilyen szerepet tölt be Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye, mely nem véletlenül kapta a nemzeti imádság nevet is.
A 4. versszakban például nagyon jól megmutatkozik a bűnbánat, mely a törököt mint Isten büntetését látja a magyarság életében: „Hajh, de bűneink miatt...töröktől rabigát vállainkra vettünk." Beszélt még Imre Mihály a magyar protestantizmus irodalmáról, Bornemissza Péter és Balassi Bálint protestantizmushoz kötődéséről.
Csütörtökön dr. Nagy Sándor, a zsinat világi főgondnoka tartott előadást nekünk a Magyarországi Református Egyház örömeiről, problémáiról és reményeiről Sasszárnyon hordozott - anyaszentegyház, gyülekezet címmel.
Öröm, hogy a feszültséggócokat megszüntették, a zsinat dolgozik, lett a zsinatnak zárszámadása, a demokratikus választás és az előkészítő munka megvalósult, javult a Kárpát-medencei kapcsolat, fejlődik az elektronikus média, javultak a belső párbeszédek, a kifelé történő állásfoglalások jobbak.
Probléma, hogy nincs valódi missziói stratégia, nem tudjuk elérni az összes egyháztagot, a presbitériumok formálisak.
Reménységünk pedig, hogy új gyülekezetek alapíttatnak, az adakozókészség megnő, az intézmények irányítását decentralizálják.
Az első napon, miután a csoportok megalakultak, és a tagok összeismerkedtek, az egész gyülekezet együtt foglalt helyet az étkezőben a bőségesen terített asztal mellett, melyről el lehet mondani, hogy egész hét folyamán bőséges és tápláló ételekkel volt terítve reggel, délben és este is. Minden reggel a reggeli után áhítat volt, melyeken Csaholczi László lelkipásztor, Kádár Ferencné lelkipásztor, Kovács Tamás segédlelkész és Nádasi Erika teológus szolgáltak. Esténként, miután testünket ismét jóllakattuk, a lelkünk táplálása következett: az esti evangelizáció hétfőtől csütörtökig, mely alkalmakon Kádár Ferenc lelkipásztor hirdette közöttünk Isten igéjét. Az evangelizáció textusai a 2Móz 19,1-8 különböző részei voltak. Az első este címe: Tábor Isten közelében; a másodiké: Isten kiáltása; a harmadiké: Isten többet ígér; a negyediké: Egy akarattal; az utolsó alkalom, pénteken kora délután - mely egyben az úrvacsora közössége is volt - a Legyetek készen címet viselte.
Persze a sok szellemi és hitbeli felfrissülés mellett arra is maradt idő, hogy pihenjünk és szórakozzunk. Minden délután szabad foglalkozások voltak, melyek nagy része a strandon telt el, de voltak olyanok is, akik olvasással, sétával töltötték el ezeket az órákat. Esténként az evangelizáció után pedig még volt lehetőség társasjátékozni, beszélgetni, vagy egyéb módon eltölteni lefekvésig az időt.
Feltétlenül szólnunk kell a gyülekezeti táborainkban szokásos angyalkázásról, melynek lényege talán mindenki előtt ismeretes. A tábor elején mindenki kihúzott egy kosárból egy nevet, és akit kihúzott, annak az embernek ő lett az angyala. Azt jelenti ez, hogy minden nap kedveskednie kellett neki valamivel. Akár egy-egy aprósággal, akár egy énekkel, egy igeverssel. Lényeg, hogy érezze az illető a törődést, az odafigyelést a másik részéről. A hét utolsó napján pedig kiderült, hogy ki kinek volt az angyala, nem kis meglepetéseket okozva egymásnak.
Elmaradhatatlan volt a zene, az éneklés jelenléte ezen a héten. Énekkar verbuválódott erre a pár napra; énekesfüzet került kiadásra, és persze a hangszerek is velünk jöttek Berekfürdőre, ezzel is emelve a hét színvonalát.
A hét zárása, ünnepi alkalma - az úrvacsorai közösség előtt - pedig a pénteki gála volt, ahol minden csoport bemutatott egy-egy kis műsort. Ezekben a kis előadásokban énekek, bizonyságtételek, versek szerepeltek, melyek megmutatták, hogy pár nap alatt is csapattá tud formálódni néhány ember.
Így telt hát el a sátoraljaújhelyi gyülekezet nyári tábora, és bizton merem állítani, hogy mindenki jól érezte magát ebben a pár napban. Jövőre, ha nem is feltétlen ugyanott - Berekfürdőn -, de mindenképpen ugyanilyen tartalmas táborozásban reménykedünk.
RA