A program kilenckor kezdődött, állandó, erre az alkalomra összeállt zenész csapatunk lelkesen tanítja és vezeti az ifjúsági énekeket. A résztvevők is ráéreznek: lehet, szabad együtt énekelni. Lassan összerázódunk, hiszen szokatlan élmény ennyi református fiatal együtt. Jó látni, megtapasztalni: nem vagyok egyedül, nem egy elenyésző, szeparált kis csoporthoz tartozom. Sokaknak ez már önmagában hatalmas élmény és lélekerősítő tényező.
Délelőtt előadást hallgattunk, majd a hallottakat kisebb csoportokban megbeszélhettük. Délután megismerkedtünk az egyházmegyék képviselőivel, koncerteket hallhattunk (van igényes, modern keresztyén könnyűzene!!) profiktól és lelkesen ügyes amatőröktől (külön köszönet illeti a bodroghalászi gyermekeket, hogy egész estig türelmesen várták, hogy bemutathassák műsorukat - nekünk, hallgatóknak megérte várnunk és hallgatnunk őket-), bemutatkoztak a felvidéki fiatalok, akik idegen és idegenítő közegben küzdenek azért, hogy magyar református keresztyének lehessenek és maradhassanak. Szeretnék mindről külön-külön írni, de ehhez egy külön számot kellene beállítania lapunknak. Hadd legyek kicsit részrehajló és személyes. Ritkán sírok. A Maon által előadott bibliai történet és a sajósenyei, a nyíregyházi csoport által előadott műsor mélyen meghatott, és megerősítette bennem: van mit tanulnunk azoktól, akiket valamiért sérülteknek, fogyatékkal élőknek tartunk.
Programunk estig tartott. A közönség kitartó része két hiteles ember bátorító üzenetét, bizonyságtételét hallgathatta meg, majd koncerttel zárult az est.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, aki hozzátett valamit - akár jelenlétével, akár segítségével - a találkozóhoz. Hiszem, nem volt hiábavaló fáradozásunk.
Barnóczki Anita