- Tudom, hogy ön pedagógus, de az sem titok, hogy már a családi otthonból hozza magával az élő hitet. Milyen is volt gyermekkora, abban az időben hogyan kötődött a család az egyházhoz?

- Gazdálkodó, földműveléssel foglalkozó, rendíthetetlen istenhitben élő református családban születtem. Az '50-es évek kommunista terrorja nem kímélte családomat sem. Persze ez mit sem változtatott nagyszüleim és szüleim erős szálakkal kötődő egyházhoz tartozásán. Áldott emlékű nagyapám hosszú ideig a zemplénagárdi református gyülekezet gondnoka és „száraz" kántora volt. Édesapám is presbiter volt. Úgy emlékszem, számomra mindig biztonságot jelentő szülőházam szobájának falán először dédnagyanyám kinagyított fényképével ismerkedtem meg, majd a háborúban elhalt nagybátyám huszárképeivel. Amikor már a betűk is érdekeltek, ezeken a képeken lévő szövegeket olvastam és tanultam meg először. Dédnagyapám egyik képe alatt az alábbi idézet olvasható: „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást." Nagybátyám huszárképe alatt pedig ez: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek 'magyar ország' feltámadásában."

Nagyapám naponta mesélt könyvből, fejből, mesélt történeteket, és mindig kész volt válaszolni kíváncsi gyermeki kérdéseimre. Esténként együtt imádkoztunk és énekeltünk is. Az egyházi énekek mellett népdalokat is tanított velem. Ebben az időben szüleim - akik hála Istennek még ma is jó egészségben élnek - jóval kevesebb szabad idővel rendelkeztek a tömérdek munka mellett. Lakásunkkal szemben az út másik oldalán volt és van a református templom és a volt református iskola. Arra nem emlékszem, hogy valaha is küldtek volna a templomba. Hatéves koromig nagyapám mellett ültem az első padban, ezt követően pedig a karban. Az istentiszteletek mással össze nem hasonlítható varázslatossága máig is áthatja egész belsőmet.

A hatalom tilalma ellenére általános iskolai tanulmányaim ideje alatt mindig jártam hittanra. Néhai Nemcsik Endre, felejthetetlen emlékű lelkipásztor nagy szeretettel és odaadással tanított bennünket. Gyermekkoromban rendszeres templomba és hittanra járásomnak köszönhetően megtanultam a régi énekeskönyv akkor használt énekeit.

Középiskolában és a főiskolai időkben az otthontól valló távollét miatt olykor távol maradtam az istentiszteletektől, de nem távolodtam el Istentől, az egyháztól, a gyülekezetemtől. Meg kell mondanom, hogy gyakorlatilag erre soha senki nem akart rábírni. Hovatartozásomat soha nem kellett hangoztatnom, mert akik ismertek közelebbi és távolabbi környezetemben, tudták, hogy rendíthetetlen református kálvinista vagyok. Ilyen módon soha meg sem kísérelték azt, hogy kommunistává, ateistává neveljenek.

Talán meg kell még említenem, hogy a családom egyházhoz való tartozását minősíti, hogy nővérem néhai Király Tibor felesége volt, akik féltve, de bátran gondozták a zemplénagárdi református gyülekezet dolgait.

- Hány éve tölti be a presbiteri tisztet? Mióta polgármestere a községnek?

- A presbiteri tisztségemet 1985 óta töltöm be. Ezt megelőzően gyülekezetünk hagyománya szerint csak koros, tapasztalt férfiak tölthették be (nálunk még ma is csak férfiak alkotják a presbitériumot). A polgármesteri tisztséget a rendszerváltás óta, 1990-től folyamatosan töltöm be társadalmi megbízatási formában.

- Hogy fér meg együtt a hivatása és a két választott tisztsége?

- A hivatásom és a két választott tisztség ellátása számomra nem összeférhetetlen. Ha az ember saját magában rendezni és rendszerezni tudja a dolgokat, akkor így a három dolog alkot egészet. Az önkormányzat az általános iskola fenntartója, és elvárásai vannak az iskolával, ezen belül az oktatással és neveléssel kapcsolatban. Mint pedagógus tudom, hogy milyen feltételeket kell biztosítani ahhoz, hogy az oktatási intézmény megfelelhessen az elvárásoknak. Ugyanakkor azt is tudom, hogy mi az a teher, ami a pedagógusokra és gyermekekre rakható. Mint polgármester tudom és tudnom kell, hogy a településen lévő közösségek, gyülekezetek a település teljes közösségének elválaszthatatlanul fontos részei, ezért az ott lévő gondokról, eredményekről folyamatosan tájékozódom és természetesen én is tájékoztatom a lelkipásztort, illetve lelkipásztorokat. Mint pedagógus fontosnak tartom a gyermekek, a tanulóifjúság hitbeni nevelését és etikai milyenségét.

Településünkön az külön szerencse, hogy Egeresi Gábor református lelkész immár négy esztendeje a település körzeti általános iskolájában angol nyelvet tanít óraadóként. Így közvetlenül tapasztalja az alapfokú oktatás, nevelés gondjait, lehetőségeit, eredményeit. Az itt említett tény minősíti Zemplénagárd Önkormányzatának és gyülekezeteinek kapcsolatát is.

Településünkön három keresztyén felekezetnek van élő gyülekezete két templommal és egy kápolnával, amelyek fenntartása sokszor meghaladja a csökkenő létszámú gyülekezetek teherbírását. Ezért az önkormányzat támogatja valamennyi egyház munkáit. Ez a támogatás egy-két évtől eltekintve rendszeresnek mondható. Nagyságát tekintve ez esztendőben 200-200 ezer forint.

- Milyen nagyobb gyülekezeti munkák voltak a közelmúltban, és mint polgármester miben tudott segíteni egyházának?

- Gyülekezetünkben az utóbbi időben szinte minden esztendőben folytak építési munkák. Ilyenek a toronysüveg átépítése, a parókia felújítása, csatornázás valamennyi épületen és a bádogtetőzet festése. Ezek mellett vezetékes gázfűtéssel láttuk el az imatermet és a parókiát. Az építkezésekhez és felújításokhoz a gyülekezet tagjai szinte erőn felül adakoztak, de jól jött az egyházkerület és az önkormányzat támogatása is. A kérdésnek az a része, hogy a polgármester miben tud segíteni az egyháznak, nem vonatkozhat csupán anyagiakra, mert a dolog ettől sokkal mélyebbre ható. Fontos az, hogy a polgármester ismerje és elismerje az egyház létének fontosságát, helyét, szerepét az egyén és a település életében, és ennek megfelelően kezelje az ezzel kapcsolatos ügyeket. A keresztyén hittel kell élni, gondolkodni és irányítani.

- Legyen jó, szóljon arról is, hogy mit jelentett és hogyan érződik a trianoni határ jelenléte a község közelében?

- A trianoni határ, az országcsonkítás valósággal tönkretette, kilátástalan helyzetbe hozta Zemplénagárdot. Településünk azt megelőzően a Bodrogköz egyik legnagyobb és leggazdagabb települése volt. Gazdagságát az itt élt elődeink szorgos munkája teremtette meg. Szarvasmarha tenyésztése legendás volt. Az értékesítés Munkács, Ungvár, Kassa vásárain történt. A trianoni határ megjelentével a település teljesen elzáródott. A legközelebbi városok gazdálkodásának át kellett volna alakulnia, és új piacokat kellett volna keresnie. Minderre nem volt idő, mert a II. világháború, a kommunizmus megjelenése tovább rontott a lakosság életén. A kommunizmus bűne az egyetlen összekötő kapocs, a kisvonat megszüntetése, teljesen kilátástalanná tette a helyzetet. Az emberek nem látván a megélhetés biztosságát, elvándoroltak. Az 1960. évi 2600 fős lakossági szám napjainkra 920 főre zsugorodott.

- Vannak-e javuló kilátások, hogy a szomszéd ország is az Európai Unió tagja lett? Mit jelent ez Zemplénagárdnak?

- Kilátásaink lehangolóak. Nincs munkahely, siralmasak az útviszonyok és a közlekedés. Állapotunkon nem érződik az uniós tagság, mivel a határ gyakorlatilag megmaradt, és egyébként is a szlovákiai oldalon lévő települések (Nagytárkány, Kistárkány, Bély) hasonlóan nehéz helyzetben lévő települések. Szabad átjárhatóság esetén talán a nagyvasúti közlekedés elérhetősége jelentene némi előnyt.

- Hogy látja emberileg a település jövőjét?

- A település jövőjét nem tartom biztatónak. Az embereknek vissza kellene térni a régen honos növények termesztéséhez, amelyek kedvelik azt a talajt, azt a területet, és az állattartáshoz, mert ahhoz is megvannak az adottságok. Persze előbb az államnak úgy kellene gondoskodni az itt élő polgárairól, hogy a megtermelt javak értékesítését garantálja, nem pedig úgy, hogy az Unión belül lemond a piacigényről, és helyette felvásárlóként jelentetnek meg bennünket.

- Hogyan képzeli református egyházunk jövőjét ezen a helyen?

- A Zemplénagárdi Református Egyházközség, gyülekezetünk jövőjét úgy látom, hogy nagyban függ az itt élő emberek anyagi, gazdasági helyzetétől, ami a fenntartást illeti. Próbatételek napjait éljük, de Isten gondviselé­sében bízva azt mondom, hogy Ő vigyáz ránk, és oltalmaz bennünket mindennapjainkban, bölcsességet és jó gondolatokat ad országunk vezetőinek, amellyel kivezetnek bennünket a gazdasági nehézségekből, egyházát pedig nem ingatja meg ez a nehéz korszak. Volt már hasonló a történelemben.

- Milyennek látja a jelenlegi hittanosok és iskolások holnapját itt, Zemplénagárdon?

- A jelenlegi hittanosok általános iskolai korosztály, 14 éves korában útra kél, hogy folytathassa tanulmányait Sárospatakon vagy Sátoraljaújhelyen. Az 4-5, esetleg több éves időszak. Ekkor a távollét miatt távol kerülnek látókörünkből, nem ismerjük mindennapjaikat ebben az időben. A távollét, az utazási nehézségek többeket távol tartanak a vasárnapi istentiszteletektől, de vannak, akik így is szakítanak időt, és hűséggel járnak templomba. Később sokuknak lakhelyet kell változtatniuk a majdani munkahelyük miatt, de bízom abban, hogy majd ott megtalálják az ő gyülekezetüket, és annak hűséges tagjai lesznek, hogy nem volt eredménytelen, semmibe veszett gyermeki, hitbeli nevelésük.

- Hálás szívvel köszönöm a beszélgetést. Életére, munkájára Urunk gazdag áldását kérem.

Dr. Sándor Endre