Emléktábla avatás Tiszatarjánban

Az igehirdetésben nagytiszteletű Gazda István, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese a Zsidókhoz írt levél 13,7-8 és 17 alapján kiemelte az elöljárókról való megemlékezést, hogy azok, akikre a gyülekezet emlékezik e településen, több mint fél évszázadon át a lelkek őrizői voltak. Az igehirdetés szolgálata után Máté István tanár, könyvtáros beszélt a már említett három Édesről, majd Édes Gergely „A jó keresztyénhez" című versét Bögre Dávid tolmácsolásában hallhatta a gyülekezet.

Ezután az ünnepség a parókia udvarán folytatódott, ahol a községben élt három Édesnek emléktáblát készíttető Slezák Ferencné Édes Irén a ma élő leszármazottak nevében emlékezett. A parókia utcai falára elhelyezett emléktáblát Slezák Ferencné Édes Irén és Szendefy Pálné Édes Ildikó leplezte le. Az emléktábla alá felhelyezésre kerültek az emlékezés koszorúi a Tiszatarjáni Református Egyházközség, valamint az Édes család részéről. A gyülekezet lelkipásztora a Lu­kács 19,40b alapján emlékező beszédében buzdított az emlékezés mellett hálaadásra és bátor hitvallásra, ahogyan a gyülekezeti jegyzőkönyvek tanúsága szerint tették e településen is neves lelkipásztor elődök és hitvalló ősök. Az emléktáblánál a gyülekezet és a jelenlévők együtt énekelték a 278. énekünk 8. versét. Az ünnepség az egyházközség szeretetvendégségével zárult.

Harkai Erzsébet

lelkipásztor