200 éves a templomunk – 1804-2004 - Jubileumi hálaadó ünnepség a GÖMÖRORSZÁGBELI PUTNOK városában

Készülve az eseményre a presbitérium „ÖRÖKSÉGÜNK 2000" névvel 1999-ben Alapítványt hozott létre az elkövetkező nagy esemény és más jubileumi évfordulók, megemlékezések anyagi alapjának megteremtésére, áldozatkész hívek adományainak közvetítésére

Megbeszélések, egyeztetések során kialakult az ünneprend, az időpont, a meghívandók sora. Határon túli testvérgyülekezetek népes küldöttségeire számíthattunk. A fogadás, az elhelyezés és ellátás feladatait a lelkészházaspár négy gyülekezetének áldozatkész tagjai vállalták.

S eljött a nagy nap.

Az őszkezdet verőfényes napsugarai köszöntötték a korán kelőket, a messziről útra kelőket, az ünnepségre igyekvőket.

Megélénkült a város utcáinak forgalma. A szokásos háromszori hívogató harangszóra megteltek a több száz személy befogadására, elhelyezésére létesített ősi padsorok a szerényen, művészien ékesített puritán falak között.

A lelkész-szolgálók a református parókián gyülekezve az egyházkerület püspökének, egyházmegyei esperesének vezetésével indultak az ünnepség színhelyére, ahol az egybegyűltek orgonakíséretű énekszóval fogadták, köszöntötték a bevonulókat.

Az éneksorokat követően Gazda István esperes igeolvasását és imáját hallgatta a gyülekezet. Őt követően Csomós József hirdette az igét, mondott imát, és osztott áldást arról a szószékről, amelyről az elmúlt két évszázad alatt tizenkét választott lelkipásztor, mellettük számos segédlelkész hirdette már e kőtemplomban az Igét, Isten üzenetét, teljesítve hitvalló, küzdelmes szolgálatát.

Záró énekként az „Ó seregeknek Istene, mely kedves gyönyörűsége a Te szerelmes hajlékidnak" kezdetű énekünk versei hangzottak el, amit Gere Gábor 28 éve helyben szolgáló lelkipásztor ünnepi köszöntése követett a márványalapú Úrasztalától, melyet ez alkalommal a nemes anyagú úrvacsora-vételi tálca, kehely és keresztelőedények mint alkalmi szimbólumok ékesítettek.

Egyházkönyvek dokumentumai alapján Antal László presbiter idézte fel a templom építésének történetét zárásul Jubileumi hálaadás című alkalmi verssorait mondta el.

Endrődi Sándor Küzdők dala című versének Berhés László tanuló által előadott szavalatával folytatódott az ünnepség, amit a gyülekezet vegyeskarának szolgálata követett Kun Zsuzsa karvezető vezényletével.

Ezt követően - a program szerint - köszöntések, megható visszaemlékezések hangzottak el a meghívott egyházi, önkormányzati személyek, a testvérgyülekezetek lelkipásztorai, küldöttségvezetői részéről olykor tolmácsok közreműködésével. Ennek sorában került ismertetésre Orbán Viktor volt miniszterelnöknek ez alkalomból az ünneplő gyülekezethez intézett levele.

Gere Gábor lelkipásztor köszönetmondása, általa az ajándékok átadása, majd a nemzeti Himnusz eléneklése után a torony alatti kijáratnál SOLI DEO GLORIA szövegkezdetű márvány emléktábla leleplezésére került sor az egyházmegye esperese által. A Jubileumi hálaadást egy tanuló kislány szavalta el, majd a SZÓZAT eléneklése után a temetői sírhelyek felé vezetett az út.

A templomtól a város főterén át a temetőig elvezető útvonalon eltöltött percek alatt - élénkítő, pihentető séta után - a putnoki temetőben nyugvó, örök álmát alvó öt lelkipásztor sírjához, síremlékéhez vitt az út, ahol is főhajtás mellett, szalaggal díszített koszorúk elhelyezésével adóztak, emlékeztek a felkértek és a jelenlévők Színyei Farkas Imre, Almási Balogh Béla, Kálniczky Endre lelkipásztorok, Juhász László esperes életére, itt eltöltött nemes szolgálatára, ami közel egy évszázadot tett ki. Koszorút helyeztek el a határon túlról érkezett vendégek Ablonczy Pál esperes sírjánál, aki felvidéki szolgálatát követően itt élt halááig.

E kegyeletes megemlékezés után a Péczeli József Általános Iskola aulájába szólt az invitálás, ahol fehér asztal mellett közebéden vettek részt a meghívottak, küldöttek, vendégek, gyülekezeti tagok.

A pihentető délutáni órák után 18 órára ismét a templomba hívták vissza az ünneplőket a torony öreg harangjai, ahol és ahonnan az orgonazenére vágyó, áhító gyülekezeti tagok és vendégek Andrássyné Mátyus Gabriella miskolci zenetanár, orgonaművész előadását végighallgatva, emlékezetes élménnyel gazdagodva, a színvonalas koncert szép emlékével térhettek otthonaikba.

SOLI DEO GLORIA.

Antal László presbiter

volt pataki diák