A Főiskola történetének egy emlékezetes korszaka, melynek életem legnagyobb kiváltságaként 1936 és 1941 között tagja és munkálója lehettem, egyfajta süllyedő világ. Értékeit, tanár és diáksorsokhoz kötődő alkotásait felszínen tartani, vagy a Titanic mélységeit kutató búvárok elszántságával felszínre hozni, a ma élő nemzedék halaszthatatlan feladata. Ilyen feladatra vállalkozom, amikor Patak regős cserkész szolgálata emlékét idézem.

Teszem ezt mint a hat tagból álló első számú regőscsapat egyetlen élő tagja, kinek még fülembe cseng az egykori hat ajkáról szép összhangban messze szálló dal. Lássuk hát röviden célját, módszereit és történetének egy fontos szakaszát.

Célja: a magyar ének és zenekultúra öntudatosítása, termékeinek szorgos gyűjtése, feldolgozása, terjesztése. Ebben a szolgálatában a pataki falumunka legmesszebb nyúló hajtásának bizonyult. Szolgálata nem merült ki a sláger és műdal elmarasztalásában. A negatív kritikánál sokkal hatásosabbnak bizonyult a pozitív munka, melynek célja a már-már elfeledett magyar dalt visszaadni a nép ajkára és tartalmas előadással étvágyat kelteni iránta.

A módszer és keret, mellyel a célt munkálta kettős: délutáni istentisztelet a templomban, azt követőleg pedig versmondással gazdagított hangverseny az iskolateremben, kultúrházban. Említendő a meghirdetés egyik módja. Ha előzetes bejelentés nélkül érkeztünk, első utunk a parókiáról a községházára vezetett. Ott kölcsön kértük a kisbíró dobját és szószólónk annak rendje-módja szerint minden utcasarkon megállva, „közhírré tétetik" kiáltással meghirdette a pataki regősök érkezését. Természetesen a híradás eme formája csak falusi viszonylatban volt igényelhető. A meghirdetett előadás hitelét növelte az a tény, hogy a regősök egyben teológusok, Patak küldöttei voltak. Az Isten országáról szóló templomi szolgálatot folytatásként követte az azt követő kirándulás a népdal országába. Szolgálatunk végzése közben alkalomról alkalomra erősödtünk abban a meggyőződésünkben, hogy az iskola követei és a falu népe találkozásának hathatós formája az Ige fegyelme alatt végzett regős munka.

Története megörökítését két névvel kell kezdeni. Ők voltak, akik legelőször meglátták a regős munkában rejlő szolgálati lehetőségeket. Dr. Szabó Zoltán volt az, aki a regős szolgálatot beleillesztette a Timótheus öregcserkészek életkeretébe. Dr. Szabó Ernő főiskolai ének és zenetanár pedig arról gondoskodott, hogy a regőlés a legválasztékosabb zenei izlésnek és kritikai követelménynek megfeleljen. Irányításukkal látogattuk meg a Tiszáninneni Egyházkerület csaknem minden gyülekezetét. Nemzeti életünk nagy fordulata így már felkészítve találta lelkes csoportunkat.

1938 őszén, a Felvidék egy részének visszatérésekor bebizonyult, hogy a pataki regősmunka megállja helyét nemzeti szintű vonatkozásban. A hazatért területet bejárva sokak ajkán felhangzott a már-már feledésbe ment ősi magyar dallam. Az út feledhetetlen élménye egy zászlóbontás, amikor is a templom padlásán éveken át rejtegetett magyar zászlót a regősök dalával vonták hirtelen készített árbocára. Továbbá a Patakon is többször látott Mécs László papköltő rezidenciájában tartott rögtönzött koncert, a kék-fehér papi talárba öltözött költő és a regősök szereplésével. Észre se vettük, hogy a műsor végén már az egész paplakot és kertjét megtöltötte a lelkes közönség.

Nevezetes dátuma regős naplónknak 1939 nyara. Skóciában, egy nemzetközi öregcserkész táborozáson negyvenöt nemzet fiai és a környező városok polgárai között mutathattuk be a magyar dal legszebb termékeit. Ezzel, legalább is helyi vonatkozásban, mintegy kifogtuk az akkor már jelentkező német élettérbe sodródásunk kedvezőtlen előszelét.

Regős éveink eme kivirágzása gróf Teleki Pál főcserkész nevéhez fűződik. Már nem emlékszem, mi hozta Patakra a gondterhelt külügyminisztert, de jól emlékszem a Főtiszteletű és Méltóságos Igazgatótanács díszmagyarba öltözött küldöttségére, mellyel országunk jelenével és jövőjével kapcsolatos gondjait megosztotta. A tanácsteremből nem miniszteri, hanem főcserkészi minőségében a kórusterembe ment parancsnokunk, Szabó Zoltán országgyűlési képviselő kíséretében. Bemutatkozás után ízelítőt adtunk dalkincsünkből. A népdalok hallatán egyszer csak megjelent gondterhes arcán a Teleki Pálra nem jellemző mosoly. Gyorsan váltó politikus agyában ott nyomban megszületett az elhatározás, az említett skóciai kiküldetés gondolata. Kivitelezését gróf Teleki Lászlóra, a szövetség külügyi tanácsosára bízta.

De mégis a regősutak legszebbike 1940 őszére esett, amikor is a felszabadult Erdélyben végiglátogattuk a testvérkollégiumokat: Zilah, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár. Nemcsak a visszatérés boldog izgalma tette utunkat feledhetetlenül emlékezetessé. Különös tartalommal töltötte meg az a tudat, hogy küldetésben jártunk. Vittük Patak köszöntését, történelmi kapcsolatok útját járva az öt erdélyi kollégiummal. Meghatódva tisztelegtünk a foszladozó zászló előtt, amely alatt egykor a pataki Kollégium Erdélybe menekült és Marosvásárhelyt menedéket talált. Az ősi kapcsolatot átérezve könnyes örömmel énekeltünk együtt a kultúrpalotát színültig megtöltő kétezernyi közönséggel. Galambfalva székely zenekara, Ákosfalva, Sófalva, Parajd vendégfogadása feledhetelen élményt jelentett. Kolozsváron találkoztunk a Nagyenyedről elűzött diákok egy szomorú kis csapatával. Zilahon műsorunkkal vette használatba a város a románok által istállónak használt kultúrtermet. Ez az út valóban koronájának tekinthető az első számú regőscsapat három évet felölelő munkájának.

1940-ben búcsúztunk az iskolától a szolgálat terhét és örömét átadva az utánunk következőknek. Átadtuk regős térképünket, melynek vonalai behálózzák nemcsak Tiszáninnent, de túlnyúlnak országhatárokon.

Megemlékezésem végére jutva, valóban „könnybe lábad két szemem pillája, valahányszor emlékszem" a testvéri együttesre: Bazsó Béla, Bertalan Imre, Fazekas Gábor, Istók Miklós, Szabó Imre, Tóth Kálmán.

Családtagjainknak üzenem: Életem nagy kiváltsága a velük töltött négy esztendő. Az iskola történetének egyik legkiválóbb osztálya, mégis egyikük sem lett se esperes, se püspök. Maradtak egyházi és világi kegyeket visszautasító, szép családot nevelő, megannyi tiszáninneni és tengerentúli gyülekezetet hűséggel szolgáló tiszteletes és tudós lelkipásztorok.

Regőlésről szóltunk, de embersorsokat idézünk. Legyen áldott emlékük!

Bertalan Imre