Élete, lelkipásztori munkálkodása Tiszáninnenhez, közelebbről a borsodi egyházmegyéhez kötődik. Hejőpapiból indult el, iskoláit Sárospatakon végezte, majd a németországi tanulmányi év, és a főleg tiszáninneni egyházkerület néhány gyülekezetében töltött segédlelkészi megbízatás után Miskolcra került, ahol először segédlelkész, azután vallásoktató lelkész, végül rendes lelkész, majd az alsóvárosi egyházközség alapító lelkésze és lelkipásztora lett 1950-től 1989-ig, nyugdíjazásáig. Nyugdíjazása után sem tétlen: rendszeresen végezte a nem könnyű börtönmissziós lelkészi munkát. (Barth Károly is nyugdíjazása után járt be rendszeresen prédikálni egy börtönbe.)
Hejőpapitól Miskolcig nem hosszú az út, de hosszú, akadályokkal, buktatókkal, „síkosságokkal" teli volt az az út, amit mint lelkipásztor megtett a 20. század második felében. A gyülekezetben mint igehirdető kereste és mutatta az utat a rábízottaknak. A presbiteri jegyzőkönyveiben rögzített missziói, egyházpolitikai, társadalmi kérdések és arra adott feleletek ma már dokumentumértékűek. Ugyanakkor mint egyházmegyei főjegyzőnek részt kellett vállalnia az egyházigazgatással és kormányzással járó döntésekben. Nem kis diplomáciai képesség kellett ahhoz, hogy ezt úgy tette, hogy ne kerüljön összeütközésbe az Igéből nyert teológiai látásával.
Átélte azt a változást, ami a 70 ezres Miskolcot 200 ezres Nagy-Miskolccá tette, és látta, vállalta azokat a lelkipásztori feladatokat, amik ezzel a nagy változással és átalakulással együtt jártak. Az elmúlt közel másfél évtizedben a Sárospataki Református Lapok hasábjain is sok olyan miskolci egyházi eseményről, kezdeményezésről, a legnehezebb időkben is vállalt szolgálatokról beszámolt, amit már csak ő ismer. Ezért is hálát adunk Istennek, hogy még közöttünk van, hogy még mindig megtalálja a módját, hogy munkálkodjék, és szolgáljon a neki adott kegyelmi ajándék szerint. Isten áldása legyen életén és munkáján továbbra is, amikor átlépi a 90. születésnapját.
Benke György,
nyugalmazott teológiai tanár