A rosszul működő családok problémái és megnyilvánulásai nagyon sokfélék lehetnek. A gyermekeknek speciális „csápjaik" vannak a feszült, búskomor vagy az általuk rossznak ítélt családi légkör felmérésére még akkor is, ha a szülők a nézeteltéréseket igyekeznek maguk között megvitatni. A gyermekek a titkolózás ellenére is érzik a bajt, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a család együtt maradjon. A felvett szerepek tehát egyfajta mentő kísérletek a család egyben maradására. Ezt támasztja alá Vikár György gondolata, mely szerint minden családban betöltött szerep a többi családtag tudattalan igényét szolgálja ki. Ne gondoljuk azonban, hogy ezek a szerepek csak a válás előtt álló, a látványosan rosszul működő családokban alakulhatnak ki: a felnőtt szemmel „normális" család egy gyermek számára lehet, hogy feszült és rosszul működő.
A következőkben azokat a szerepeket, sztereotípiákat sorolom fel, melyeket a gyermekek a leggyakrabban a rosszul működő családokban kapnak, vagy öntudatlanul vesznek fel: hős, bűnbak, álmodozó, mókamester, békeszerző, kaméleon, több mint felnőtt, távolságtartó, sérülés nélküli. A gyermek négy leggyakoribb ko-dependens szerepének az áttekintésében Schmidt (1987) munkáját használom, aki az elsők között írt a témáról.
A hős szerepet játszó gyermek megpróbálja azt a foltot (szenvedélybetegség, haláleset, válás, szülői szerepek felcserélődése), amely a család becsületén esett, különösen sikeres és kifogástalan magatartással elfogadni és jóvátenni. Hatalmas erőbedobással próbálja a szülőt tehermentesíteni, és a családnak elismerést szerezni. A saját szükségleteit, amelyek a család számára további bajt jelenthetnének, teljesen tabuvá teszi. „Ezek a gyermekek külsőleg nagyon fegyelmezettek, illetékeseknek és koraéretteknek hatnak. Sikereikkel, sokoldalúságukkal azt a benyomást kívánják tenni, hogy egyedül is képesek minden problémát megoldani („magányos-harcos"-tünet). Noha sokan elismerik teljesítményüket, illetve teljesítményükért őket, azt mégsem képesek élvezni. Merev és kényszeredett teljesítményre törekvést alakítanak ki. Egyfolytában attól rettegnek, hogy szemrehányással halmozzák el őket, ha képtelennek bizonyulnak a felelős és hős szerepére."
A bűnbak szerepére azért van szükség, hogy a házas felek ne figyeljenek a valódi problémára és az örökös összeütközésükre, mert a problémás (bűnbak) gyermekükre „kell" figyelniük. „A fenyegető helyzeteket úgy enyhíthetik, hogy áthelyezik egy kevésbé veszélyes 'mellékhadszíntérre'". Schmidt szerint a bűnbakszerepének a feloldására azért kevés az esély, mert a rezignáció és a depresszió mély érzései rejlenek benne. „Sokszor kikiáltják a család problémája okozójának. Az agresszív, ellenséges, elutasító álarca mögött mindenekelőtt fájdalom, magányosság és a visszautasítottság érzése rejlik."
A láthatatlan gyermek fő törekvése, hogy ne tűnjön fel, hogy ezáltal megvédhesse magát szülei kiszámíthatatlan reakcióitól. Semmiféle kívánságot, igényt nem támaszt szüleivel szemben. Nagyon kevés figyelmet is kap a családban. Semmilyen ellenállást nem fejt ki, állandóan kitér az útból, semmilyen saját véleményt sem képvisel, általában józanul és nyugodtan viselkedik. „Magányosság érzete arra ösztönzi, hogy mindinkább elszigetelje magát, és szerény visszavonultsággal meneküljön az álomvilágba. Napokat is képes álmodozással tölteni, amikor is egy szebb családi jövőt képzel magának. Az álmodozás által képes függetleníteni magát a családi feszültségektől, amely mind számára, mind pedig a családra is tehermentesítő hatással van." A láthatatlan viselkedésükből eredően ők a könnyen kezelhető, problémamentes, de valójában „elveszett" gyerekek.
A mókamester vagy bohóc szerepet felvevő gyerek jól érzékelve a család depresszív hangulatát és borús légkörét, humorával és vidám megnyilvánulásával igyekszik elviselhetőbbé tenni az otthoni életet. „Ez azonban nem önkéntelen magatartás, hanem válasz a feszült helyzetre, ezért gyakran inkább idétlennek és erőtlennek hat."
A szakirodalom mindezekben azt látja tragikusnak, hogy a sikeresen használt és rögzült szerepek végeredményben mégiscsak a valódi probléma elhárításához, a sérült rendszer és a régi vérkeringés megmerevedéséhez járulnak hozzá, melynek során a gyermek csak egy újabb „tünetgondozóvá" fejleszti ki magát.
Anda Vinnay Judit
noszvaji lelkipásztor
A következőkben azokat a szerepeket, sztereotípiákat sorolom fel, melyeket a gyermekek a leggyakrabban a rosszul működő családokban kapnak, vagy öntudatlanul vesznek fel: hős, bűnbak, álmodozó, mókamester, békeszerző, kaméleon, több mint felnőtt, távolságtartó, sérülés nélküli. A gyermek négy leggyakoribb ko-dependens szerepének az áttekintésében Schmidt (1987) munkáját használom, aki az elsők között írt a témáról.
A hős szerepet játszó gyermek megpróbálja azt a foltot (szenvedélybetegség, haláleset, válás, szülői szerepek felcserélődése), amely a család becsületén esett, különösen sikeres és kifogástalan magatartással elfogadni és jóvátenni. Hatalmas erőbedobással próbálja a szülőt tehermentesíteni, és a családnak elismerést szerezni. A saját szükségleteit, amelyek a család számára további bajt jelenthetnének, teljesen tabuvá teszi. „Ezek a gyermekek külsőleg nagyon fegyelmezettek, illetékeseknek és koraéretteknek hatnak. Sikereikkel, sokoldalúságukkal azt a benyomást kívánják tenni, hogy egyedül is képesek minden problémát megoldani („magányos-harcos"-tünet). Noha sokan elismerik teljesítményüket, illetve teljesítményükért őket, azt mégsem képesek élvezni. Merev és kényszeredett teljesítményre törekvést alakítanak ki. Egyfolytában attól rettegnek, hogy szemrehányással halmozzák el őket, ha képtelennek bizonyulnak a felelős és hős szerepére."
A bűnbak szerepére azért van szükség, hogy a házas felek ne figyeljenek a valódi problémára és az örökös összeütközésükre, mert a problémás (bűnbak) gyermekükre „kell" figyelniük. „A fenyegető helyzeteket úgy enyhíthetik, hogy áthelyezik egy kevésbé veszélyes 'mellékhadszíntérre'". Schmidt szerint a bűnbakszerepének a feloldására azért kevés az esély, mert a rezignáció és a depresszió mély érzései rejlenek benne. „Sokszor kikiáltják a család problémája okozójának. Az agresszív, ellenséges, elutasító álarca mögött mindenekelőtt fájdalom, magányosság és a visszautasítottság érzése rejlik."
A láthatatlan gyermek fő törekvése, hogy ne tűnjön fel, hogy ezáltal megvédhesse magát szülei kiszámíthatatlan reakcióitól. Semmiféle kívánságot, igényt nem támaszt szüleivel szemben. Nagyon kevés figyelmet is kap a családban. Semmilyen ellenállást nem fejt ki, állandóan kitér az útból, semmilyen saját véleményt sem képvisel, általában józanul és nyugodtan viselkedik. „Magányosság érzete arra ösztönzi, hogy mindinkább elszigetelje magát, és szerény visszavonultsággal meneküljön az álomvilágba. Napokat is képes álmodozással tölteni, amikor is egy szebb családi jövőt képzel magának. Az álmodozás által képes függetleníteni magát a családi feszültségektől, amely mind számára, mind pedig a családra is tehermentesítő hatással van." A láthatatlan viselkedésükből eredően ők a könnyen kezelhető, problémamentes, de valójában „elveszett" gyerekek.
A mókamester vagy bohóc szerepet felvevő gyerek jól érzékelve a család depresszív hangulatát és borús légkörét, humorával és vidám megnyilvánulásával igyekszik elviselhetőbbé tenni az otthoni életet. „Ez azonban nem önkéntelen magatartás, hanem válasz a feszült helyzetre, ezért gyakran inkább idétlennek és erőtlennek hat."
A szakirodalom mindezekben azt látja tragikusnak, hogy a sikeresen használt és rögzült szerepek végeredményben mégiscsak a valódi probléma elhárításához, a sérült rendszer és a régi vérkeringés megmerevedéséhez járulnak hozzá, melynek során a gyermek csak egy újabb „tünetgondozóvá" fejleszti ki magát.
Anda Vinnay Judit
noszvaji lelkipásztor
Felhasznált irodalom:
Nagyné Drizner Zsuzsanna: Szakdolgozat. pp.13,17.
Winfrid, Huber: Fordulópont a szenvedélybetegek kezelésében. Debrecen, 1993.
pp.139-140.