– Igen, valóban boldog vagyok, és hálát adok Istennek, hogy két egészséges unokám a közelemben él, és nap mint nap nagyon sok örömöt nyújtanak számomra. Az is örömmel tölt el, hogy a két gyermekem hitben él, templomba járó, és olvassák a Bibliát. Én ezért nem tettem semmi különöset. Látták hogy templomba járunk én is és a rokonságom is. /Édesanyám, testvérem, nagynéném/.
– Valóban, elevenen él bennem, hogy a szülői házban és testvérénél is mindig volt házi istentisztelet, mint önöknél ma is.
– Igen, édesanyámnál is minden éven volt házi istentisztelet, és a nővéremnél, és  a mi lakásunkban jelenleg is minden éven van. Jó érzés amikor a  saját lakásban összegyűlnek a szomszédok, más felekezetűek és a szomszéd községben lakó öcsém családja, s együtt énekelünk és hallgatjuk az igét.
– Hogy is volt ez? Volt tehát egy hűséges templomba járó fiatalasszony, akit mihelyt a törvény engedte, megválasztott a gyülekezet presbiternek, majd egyházközségi pénztárosnak, és most már presbiteri jegyző is.
– 1980-tól vagyok az egyházközség pénztárosa, az utóbbi időben én írom a jegyzőkönyveket is.
– Nem titok, hogy iskolai végzettsége szerint pénzügyi szakember, és a polgármesteri hivatal gazdasági főmunkatársa. Úgy érzi, hogy ilyen kis településen ezt a két feladatot nyugodtan elláthatja együtt?
– Úgy érzem, a két feladatot el tudom látni együtt, bár a hivatali munka sokszor nemcsak a napi nyolc órát veszi igénybe.
– Mindenki tudja, hogy a hivatalban az egyik legfontosabb munka az Öné, tegnap este is még fél tízkor égett a villany az irodájában. Honnan kap erőt ehhez a sok munkához?
– Valóban van olyan időszak, amikor túlórázni kell a szoros határidők miatt, és még tíz-tizenegy óráig is dolgozom a hivatalban, de Isten ad erőt ahhoz, hogy másnap reggel újból frissen tudjam  kezdeni a munkát,  és a házimunkát is el tudjam végezni.
– Hogy érzi, megvan az összhang, a bizalom, az elismerés a faluban, illetve a gyülekezetben munkája iránt?
– Abban biztos vagyok, hogy a gyülekezeti tagok elismerik munkámat. A lakosság között viszont vannak olyan emberek, akik nem ismerik a munkám összetételét, sokrétűségét, viszont azt tapasztalom, hogy bármilyen problémával szívesen keresnek fel, és segítségemet kérik ügyes-bajos dolgaik elintézéséhez.
– Valóban Ön nem csak névleg presbiter, hanem belenőtt az egyházi életbe, és megfelelően végzi munkáját Isten dicsőségére és az emberek megelégedésére.

Olvasóink nevében is Isten áldását kérjük további hűséges, példaadó munkájára!
Köszönöm a beszélgetést!
Dr. Sándor Endre