Az ökumenikus kapcsolatok bár évtizedek óta viták és gyakorlati feszültségek kereszttüzében állnak, ugyanakkor mind alsó, mind felső szinteken tapasztalható a testvériség megélése lehetőségeinek keresése, közös imaalkalmak megtartása és szolgálatok elvégzése. Mindezekre áldásos eredményként tekinthetünk
Az Európai Egyházak Konferenciája, valamint az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa az elmúlt években kidolgozta azt az Ökumenikus Chartát, amely megerősíti az elért eredményeket, és megfogalmazza a továbblépés irányelveit a jövendő tekintetében a kölcsönösség és a lelkiismereti szabadság alkalmazásával. Ehhez a chartához a magyarországi egyházak vezetői is csatlakoztak.
A 2001 húsvétján Strasbourgban elfogadott Ökumenikus Charta hitvallást tesz a hitbeli elhívásban való egységről, mely alapján 12 pontban megfogalmazott célkitűzést helyez előtérbe, hogy elkötelezett törekvés folytatódjon az evangéliumi üdvüzenet megértésében, a közös bizonyságtételben és szolgálatban. Ezek a következők:
1. Az Efézus 4:3-6 szellemiségének követése 2. Az evangélium közös hirdetése. Ennek érdekében egyeztetések végzése, morális vagy anyagi nyomás tilalma a térítések tekintetében, és a rivalizálás mellőzése. 3. Közeledés munkálása az alkalmak keresésében, különös tekintettel a társadalmi állásfoglalásokra, a keresztyén nevelésben való együttműködésre, valamint a teológiai képzés-továbbképzés és kutatás területeire. 4. Közös cselekvés a vegyes házasságok családi békéjére nézve, és a kisebbségi létben levők felkarolása. 5. Közös imaalkalmak megtartása, hogy ennek gyümölcseként elérhessük az eucharisztikus ( úrvacsorai ) közösséget. 6. Egyházak közti párbeszéd folytatása az evangélium világosságába helyezve. 7. Az európai népek együttélése szolgálata a keresztyén hitbeli értékekkel, a szociális felelősség érvényre jutása érdekében. 8. A népek és kultúrák feszültségeit evangéliumi megbékéléssel megoldáshoz segíteni, az erőszakmentes eszközök mellett síkra szállva. 9. A teremtett világ rendjének megőrzése a fogyasztói társadalmak káros életstílusával és természetromboló hatásaival szemben. 10. Párbeszéd folytatása a zsidósággal a Róma 11: 28-29 alapján. 11. Az Európában immár nagy számban élő muzulmán közösséggel való kapcsolatfelvétel, az együttélés vallási és emberi jogi kereteinek tisztázásával. 12. Más vallásúakkal és világnézetűekkel való együttélés egyrészt a vallásszabadság, másrészt a kritikai vizsgálat alkalmazásával. Az egyéni, közösségi és közéleti vonatkozásban gyakorolt hit tiszteletben tartása, és a jóakaratú emberekkel való együttműködés.
Sárospatakon mintegy két évtizedes hagyományra tekint vissza az 5. pontban rögzítettek fényében az Ökumenikus imahét alkalmainak megtartása úgy, hogy egymás templomába ellátogatnak a hívek. A központilag kiadott ajánlásokat figyelembe véve alakítjuk ki egyeztetéssel a liturgiát. „Vetésforgó” alapján változnak az öt színhelyes szomszédolásban az igehirdetők, valamint az énekkarok, szolgálattevők beosztása. Kölcsönösen szerepelnek és érvényesülnek a házigazdák és a vendégek értékei, szokásai. Mindkét nagytemplomban volt már ökumenikus házasságkötés, egymás ünnepségeire meghívók mennek. A 3. pontban megfogalmazott alkalomkeresési szándék két területen jutott teljesedésre. A nők nemzetközi imanapja márciusban ökumenikus közösségben, az asszonyok imaszolgálatban való részvételével zajlik, évről évre más felekezet házigazdaságával. A választások évében a presbitériumok találkoznak, illetve keresztyén szempontú fórumra hívják meg például az önkormányzati vezetőjelölteket. A 2. pontban az evangélium hirdetésének közös módját egyrészt a fiataljaink végzik. Az ifjúsági körök gyakran találkoznak, végeztek majálison közös fellépést, valamint az egyházak jótékonysági báljain tartalmas üzeneteket helyeznek el egy-egy zenés vagy mozgásos műsorszámba. Vannak ifjúsági zenekarok, akik „hazajárnak” Sárospatakra, mert ökumenikus testvériséget éreznek.  Aztán sor kerül egy-egy ökumenikus közösségben kiadott brosúra terjesztésére. Volt, amikor ez karácsonyra, volt, amikor a népszámlálásra vagy egyéb időszerű eseményre készült el. Nemzeti ünnepeinken odafigyelünk arra, hogy az egyházi megnyilvánulások az egységtörekvés lelkületével történjenek. Különösen is szép alkalom az augusztus 20-i kenyéráldás. Szinte havonta történnek egyeztető találkozások lelkipásztori szinten a társadalmi kihívások kezelésének lehetőségeiről, a pásztori munka tapasztalatainak megosztásáról. Barátság, békesség, és a társadalomban a keresztyén értékrend szerint károsnak látott folyamatokkal szembeni tenni akarás igyekezete jellemzi e találkozásokat, főleg is a hitoktatói munkára nézve, ahol a legjobban találkozunk a korszellem jellemzőivel. Konzultációs jelleggel igényli a helyi szociális és kulturális szféra a közös véleményünket és időnként segítségünket, ami egy-egy ruhagyűjtési akcióban, vagy rendezvény lebonyolításában ölt testet.
A chartában rögzítésre került elvek megvalósulásai a helyi jószomszédi viszonyban már kitapinthatóan mutatják az életjeladó szívdobbanásokat. A nagyobb és nemzetközi szinteket jelentő kérdések látszólag még távol vannak, ám érezzük, fel kell készülni rájuk. Hitünk próbája a szeretet gyakorlása és a misszió végzése. Ha ezt gyülekezeti szinten igyekezettel végezzük, találjunk az Ige fényében testvéri szövetségeseket Isten országa építésében, az Úr szőlőskertjében való munkálkodásban, akár az Ökumenikus Charta ajánlásainak vezérfonalán is.

Virágh Sándor,
sárospataki lelkipásztor

„Hiszem az egy, egyetemes, keresztyén anyaszentegyházat.”
Mindig háborít, amikor egyén, vagy gyülekezet szájáról úgy hallom ezt a hitvallást, mintha az „egy” tőszámnév – határozatlan névelő lenne. („Van egy kabátom”, „történt egy napon”, stb.) Amit az Apostoli hitvallás itt mond, és amiről az Ökumenikus Charta szól, az nagyon határozott kijelentés az egyház egy voltáról. Ez az, amit én is hiszek.
A lényeg éppen az, hogy hiszem. Nem látom, nem tapasztalom, nem szervezem, hanem hiszem.
De először is, az egyházról hiszem. Nem Konferenciákról és Tanácsokról, nem különböző kultúrkörökről (lásd: a Charta bevezetése), hanem arról a „kiválasztott gyülekezetről, amit Isten Fia gyűjt magának”.  A régi theologiai megkülönböztetés szerint a „láthatatlan egyházról”, amely feltétlen egy az Ő imádsága szerint (Ján.17.), ha látható vetülete  sok felekezetre is szakadt. „Két szomszédos kert kútjai ugyanabból a vízforrásból merítik vizüket, akármilyen magas kerítés van is a kertek között.” (Victor János: Református hiszekegy, 5. o.)
Másodszor, az egy egyház felekezeteinek egymáshoz közeledését abban látom lehetségesnek, ha egyenként közelednek Krisztushoz. Hiszen eddig mindegyik kialakította hitvallását, istentiszteletét, szervezetét. Méghozzá sok dologban egymást kizáró módon. A Charta ki is emeli a keresztség és eucharistia példáját. [a római egyház nálunk jobban megőrizte az úrvacsora evangéliumi nevét, de attól egészen eltérő jelentőséget tulajdonít annak.] Az egymáshoz közeledés így csak olyan kompromisszumokkal lehetséges, melyek a felekezetek saját hitét ásnák alá. Hanem ha az Evangéliumban elmélyedve, annak kritikája alá bocsátják theologiájukat, akkor Krisztushoz közelednek, és egymáshoz közelebb találják magukat.
Közös nyilatkozat, Charta kibocsátása ugyanazt a csapdát hordozza magában, mint a közös Apostoli hitvallásra hivatkozás. „Si duo faciunt idem, non est idem”. Mindegyik nyilatkozó azt érti a közösen megfogalmazott szöveg kifejezésein, amit akar. Gondoljunk az egyháznak a Chartában hivatkozott „apostoli jelzőjére” – a 2000-es Dominus Jesus dokumentum fényében.
A felekezetek egymáshoz közeledésének értelmét tehát úgy látom, ha a Szentírás tanulmányozása során kapott új látásokat osztják meg egymással, a régi elhatárolódások így oldódhatnak. (Ettől nem kell félni, a II. Helvét Hitvallást aláíró atyáink örömmel álltak elébe, ha valaki a Szentírásból ezeknél jobbra tanítja őket.)
Harmadszor, ami a Chartának az egyházon kívüli világra kitekintését illeti.
A népek és kultúrák sokfélesége a mi szempontunkból jelenthet gazdagságot. De a népek szempontjából mindegyiknek a sajátja jelent értéket. Éppen ez okozza az összeütközéseket (Más az, hogy minden nép megszerezni való értéknek látja a másik nép anyagi gazdagságát.) Csak aki a mennyei értékrendet fogadja el, tudja megbecsülni a másikat és értékeit: „…atyádfia, akiért a Krisztus meghalt” (I.Kor.8:12.)
Ami pedig a zsidóságot és a különböző világvallásokat és filozófiákat illeti, nem párbeszédre, sem tartózkodásra kaptuk parancsot, hanem misszióra. Nem Mohamed ellen, hanem Krisztus mellett kell tanúskodnunk.
Végül pedig, az egyház egységét  nem csak hiszem, hanem – látható módon – várom. Amikor az Úr visszajön, magához gyűjti az övéit, és nem lesz szükség sem határokra, sem Chartákra, boldogan éljük át az egységet minden Ő választottaival.

Victor István, sárospataki
vallástanár-lelkipásztor

Témánk: Református egyházunk és az ökumené, különös tekintettel az Ökumenikus Charta által megfogalmazott irányelvekre, illetve milyen előnyei, hátrányai és veszélyei vannak az ökumenikus mozgalomnak.
1. A legfontosabb kérdés: Biblikus-e az ökumené, vagy nem? Adott-e Isten ökumenikus parancsot? Ha az ökumené biblikus, akkor végezni kell, ha nem, akkor nem szabad! Adott-e Isten parancsot vallási egységtörekvésekre? Tanít-e a Biblia vallási egységtörekvésekről? Erről világosan tanít az Ige, hogyan viszonyuljon Isten népe más vallásokhoz. A pogánysággal, bálványimádással, idegen istenekkel nem lehet közösséget vállalni! Gondoljunk Illés és a Baál papok esetére! Nem közös istentiszteletre gyűltek össze, vagy az ökumené alapjainak  lerakására. Világos Péter és Simon mágus viszonya. Az apostol nem törekedett elmélyülő párbeszédre és közösségre vele. Se próféták, se apostolok nem tartottak közös istentiszteletet semmilyen más vallással. Mindig rámutattak a különbségekre, arra, ami elválaszt, és nem azt nézték, ami összeköt.
Napjainkban ökumenén legtöbben azt értik, hogy minden vallás fogjon össze. A Biblia nem ezt érti! Az ökumenén (az egész világon, a lakott Földön) az evangéliumot kell hirdetni, nem vallási egységtörekvéseket kell tenni. Az ökumenére (lakott földre) az Isten ítélete jön majd el. Az apostolok az ökumenét evangelizálták, nem pedig szövetkeztek a neve alatt. A Bibliában az ökumené bálványimádó, mivel a pogány világ bálványisteneket tisztel. Jézus az ökumenéra (lakott földre) menteni jött a választottakat, mert e világ Isten ítélete alatt áll. A Jel 12, 9 szerint a Sátán az egész Földet (ökumenét) elhiteti. Vallási egységtörekvésekre még bibliai szó sincs, nemhogy parancs, vagy bibliai tanítás! Ma antiszemitizmussal, toleranciahiánnyal, diszkriminációval vádolnánk a prófétákat, apostolokat. Sőt, magát Jézust is.
2. Az Ökumenikus Chartával kapcsolatban is a legdöntőbb kérdés, hogy összhangban van-e a Bibliával és hitvallásainkkal. „Az egyházak látható egységéért való fáradozást” nem tanítja a Biblia. A hívők láthatatlan egysége Krisztusban valóság. A látható egységet Róma vezetése alatt képzelik el. „Egység, a kölcsönösen elismert keresztség és eucharisztikus közösség elfogadása által.” Róma tanítja: A keresztség vize eltörli a csecsemő bűnét, újjászüli a gyermeket és megigazulást ajándékoz neki. Ez tévtanítás! A miseáldozat pedig kárhozatos bálványimádás (H.K.80). A pap átváltoztatja a jegyeket és megismétli Krisztus áldozatát. „Senkivel szemben nem alkalmazható morális nyomás áttérése érdekében.” Mi számít „morális nyomásnak”?  Nyilván a misszió. Ha azt mondjuk: Higgy Jézusban, mert nélküle elkárhozol, ez morális nyomás. Egyenesen diszkrimináció, ha az Ige alapján hirdetjük, hogy Krisztus nélkül nincs üdvösség! Az egységes vallás a keresztyén misszió végét jelenti. A zsidósággal és muzulmánokkal ezért kell „dialógust folytatni” és nem misszionálni! Igaz, Jézus parancsot adott a zsidók és minden nép tanítvánnyá tételére. Ám nem hirdethetem, hogy Jézusra, megtérésre lenne szüksége, mert ezzel emberi méltóságában, hitében, vallásában sértem meg. Így bűnné lesz a Krisztusról való bizonyságtétel. Krisztus Istensége hangsúlyozása sérti a többi vallást. Nem ugyanaz az Istenünk!
3. Ha bibliaellenes az ökumenikus mozgalom, akkor csak látszatelőnyei lehetnek! Ami ideiglenes, az nem jó, azt nem tehetjük. A rossz nem jó! Ha „egy istenünk” van, ha mindegy, milyen istent imádunk, az vallási közömbösséget szül. A hamis tolerancia a biblikus hitvallást akadályozza. Szeretnünk kell annyira a más vallások képviselőit, hogy Jézushoz hívjuk őket, mentjük őket. Szeretnünk kell annyira Urunkat, hogy missziói parancsának engedelmeskedünk. Ám a missziót kioltja az ökumenizmus. Bármit mondunk az Ige tekintélyével, sértődés lesz belőle. Az Ige már nem tekintély, az Ige botránkoztat (a sola-solus hangsúlyozása). Az ökumenizmus a keresztyénséget beviszi a démonikusan fertőzött helyekre. A babonával, bálványimádással érintkező keresztyénség démonikusan fertőződik.
Szeretettel az olvasónak, abban a reményben, hogy a hazugság felismerése közelebb visz az IGAZSÁGHOZ!

Tóth László
mályinkai lelkipásztor