Ma már nem látni a templomból az eget, mint ahogyan látni lehetett 1999-ben, mikor elveszítette tetejét, melynek minden berendezési tárggyal el kellett égnie, hogy megállítsák a teljes pusztulást, a faanyag gombás fertőzésének továbbterjedését.
Május másodikán a bodrogkeresztúri gyülekezet együtt ünnepel a környékbeli és távoli gyülekezetek tagjai-val: közös imádságuk, fáradozásaik, munkájuk, áldozatvállalásunk gyümölcséért adnak ma közösen hálát.
Csomós József, egyházkerületünk püspöke igehirdetése elején visszaidézi a lelkipásztor, B. Nagy Tünde öt évvel ezelőtti beiktatását, amikor még szó szerint befolyt a tetőn a víz, majd az Ezékiel 47: 1-17 alapján egy másfajta vízről beszél. Ezékiel korában, a prófécia idején már 25 éve fogságban élt Isten népe, már nagyon hosszú ideje reménység nélkül gondolhattak, emlékezhettek a lerombolt jeruzsálemi templomra. Felépül-e? Ugyanilyen reménytelennek tűnt évekkel ezelőtt a bodrogkeresztúriak helyzete. Egy kicsit elkalandozom. Sokszor talán túl reményvesztettek vagyunk. Pusztul a templom, mert pénz kellene, de nincs, nincs ember sem és erő, és nincs kivel és nincs kinek… Borús képzeletbeli körutamból, romló állagú templomok és reményvesztett gyülekezetek közül az igehirdetés biztató hangja terel vissza: Isten válasza a reménység látomása, mely szerint megépül a templom, Isten megmenti a maradékot azáltal, hogy megérteti velük, hogy egy út van a megmaradásra, mely a szövetséges Istenben való hit, a neki való engedelmesség.
Érdekes részlet: csörgedező, pataknak sem nevezhető kicsi ér az, ami a templom küszöbe alól elindul. Egyre nő, amíg már csak átúszni lehet. Meg kell értenünk: alig látható, alig érzékelhető érként indul, ami éltető folyóvá lesz. A folyót szemlélve tűnik fel a csoda: a kicsi ér éltető vízzé lett, mert partján fák nőnek eledelként és orvosságként, és mert a sós tengert is meggyógyítja. Tudom, hogy igaz az Ige, hiszem is, és most érzem is. Vajon érezhetem-e holnap is? Vajon emlékszik-e majd erre a ma ünneplő közösség? Vajon emlékezünk-e hálaadó alkalmaink után a hálaadásra? Mozdulunk-e majd, hogy megteljen a templom, hogy hittel és élettel teljen meg a közösség? Kérdéseimre, kétségeimre újra csak az igehirdetés felel: „A remény-telen népnek Isten üzenete az, hogy ebből a templomból is élet fakadhat: Isten Igéje, testet öltésének üze-nete, testet öltése életünkben. Ilyen egyszerű? Igen. Akkor is igen, ha Isten azt is megmondta a prófécia által, hogy lesznek pocsolyák és tócsák is, melyek nem gyógyulnak meg. Csodálatos, hogy ma ebben a templomban az elkeserítő víz helyett a jövő reménységének vizéről beszélhetünk. Ehhez nem kell más, csak hogy használjuk. Veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig –ígéri Jézus Krisztus.”
Az igehirdetést köszönetnyilvánítások és köszöntések követik. Megható belegondolni, hogy az egyszerű felsorolás mögött mennyi együttmozdulás van. Hány szívnek kellett együtt dobbannia, és segítő kéznek együtt munkálkodnia, hogy a templom minden részletében szép, az ünnep pedig minden mozzanatában ünnepélyes lehessen. A köszöntések is meghatóan jelzik, hogy egy test tagjai vagyunk. Személy szerint engem a rövid, egyszerű köszöntések érintenek meg mélyen. Őszinte örömmel mosolyogtam akkor is, mikor a német testvérgyülekezet vezetője magyarul köszöntötte a lelkipásztort és a gyülekezetet.
Az istentisztelet után alkalmam nyílt néhány gyülekezeti taggal beszélgetni. Sokan kiemelték közülük a lelkipásztor kitartó, töretlen lendületű munkáját. Hadd köszöntsem most itt őt én is, és vele együtt mind-azokat, akik templomuk és gyülekezetük építésén fáradoznak. Kívánom, hogy hétköznapjaikban és „építé-seikben” egyaránt segítséget találjanak a presbitériumokban és gyülekezeti tagokban.
A szeretetvendégség helyszínére érkezve megdöbbenek: mennyi munka van a hosszú asztalokon, és milyen remek alkalom egy ilyen kötetlen együttlét. Egyházkerületünk püspöke is hangsúlyozza, hivatali teendőin túl nagyra értékeli ezeket a kötetlen alkalmakat, amikor a különböző szolgálatokat végző gyülekezeti ta-gokkal találkozhat, megismerheti örömeiket és bánataikat.
Befejezésként egyetlen mondat. Nem azért, mert máskor rossz, nem azért, mert máshol nem jó: jó volt ma reformátusnak lenni Bodrogkeresztúrban.

Barnóczki Anita