„Mit várnak el tőlünk?”
Két évvel ezelőtt kezdtük el munkánkat több Bodrog menti településen, ahol többek között roma családokkal is kapcsolatba kerülünk. Úgy gondolom, hogy a roma családok egyik elvárása fe-lénk, hogy ismerjük meg őket. Ismerjük meg kultúrájukat, mindennapi életüket, értékeiket, gondol-kodás módjukat. Biztos vagyok benne, ha ezt megtesszük nagyon sok félreértés, konfliktus elkerülhe-tő, amikor elkezdünk együtt dolgozni velük. Elvárják azt is tőlünk, hogy ne minősítsük, kritizáljuk, őket, ne dolgozzunk ki ötleteket, programokat az ő megkérdezésük nélkül. A segítségnyújtást ugyanis nagy mértékben nehezítik a kialakult előítéletek. Talán a legtöbb előítélet, negatív hozzáállás ma a romákkal kapcsolatban él a köztudatban. Mit kezdhetünk ezekkel az előítéletekkel, hogyan kezdhe-tünk el egy olyan társadalmi réteggel foglalkozni, amelynek a neve kapcsán sokan drasztikus és ke-mény lépéseket foganatosítanának? Úgy gondolom, hogy többségében szeretjük ha rólunk elismerő-en beszélnek, megelégedettséggel tölt el, ha a magyarság értékeit, hagyományait, leleményességét elismerik, példálóznak vele. Fontos, hogy a romákkal kapcsolatban is megfogalmazódjanak ezek. Feladatunk, hogy erősítsük ezeket az értékeket és hogy előcsalogassuk őket ott, abban a környezet-ben, ahol ezek az emberek élnek.
„Legyünk ott köztük és…!”
Amikor összegyűjtünk egy csapat gyereket és leültetjük őket egy szoba közepére azzal a céllal, hogy játsszanak egy jót, egyet biztos, hogy meg fognak kérdezni. Mivel? Ha bedobunk a körbe egy labdát, már elkezdődik a játék, de majdnem biztos, hogy két percen belül betörik az ablak. Ilyenkor általában rendreutasítjuk a gyerekeket és elvesszük tőlük a labdát is.
Fontos, hogy legyenek elképzeléseink arról, mit is szeretnénk csinálni, de az is, hogy hagyjuk, hogy ők is elmondhassák, mit gondolnak, számukra mi lenne a megoldás. Ha valamilyen eszközt (támogatás, képzés, munka, tankönyv…) adunk a számukra, vegyünk részt annak a használatában. Nézzük meg, hogy mit képesek vele tenni ők, ugyanakkor mutassuk meg, hogy mi mire használnánk, majd hagyjuk, hogy ők válasszanak. Engedjük, hogy ők is hozzanak eszközöket, gondolatot, „lab-dát”. Legyünk egyenrangú partnerek a kapcsolatban! Az egyoldalú adakozás függő, alárendelt viszo-nyokat teremt és ezáltal sokszor elvesszük a másik embertől a felelősséget, a gondolkodást, az aktív cselekvést, tartsuk inkább szem előtt emberi méltóságát, szükségleteit, értékeit.
Érdemes megkeresni azokat a kapcsolódási pontokat, amik őket is érdeklik. Például a gyer-mekekkel való foglalkozás mindig egy olyan terület, ahol a romákkal való munkában eredményeket érhetünk el, hiszen a gyermek nemcsak a férfiasság egyik jelképe, hanem a gyermekért sok minden-ben motiválhatóak is.
„Egyházi segítségnyújtás”
Mit tehetnek, mit kell megtenniük az egyházaknak, lelkészeknek, teológusoknak ebben a munkában? Először is meg kell vizsgálnunk hozzáállásunkat, elkötelezettségünket, továbbá azt, hogy ki kapott talentumot erre a munkára, és hogyan tudjuk őt támogatni ebben. Fel kell térképeznünk azt is, hogy a jelenlegi infrastrukturális adottságokkal milyen programba lehet belekezdeni, valamint a gyülekezeti sajátosságokat. Föl kell készülnünk a romákkal való kapcsolatteremtésre, hiszen speciális készségek nélkül sokkal nehezebb, gyakran lehetetlen ez a munka. Fontos az is, hogy az egyházak ne elkülönülten kezdjenek új programokba, hanem inkább már meglévő kezdeményezésekhez kapcso-lódjanak, megismerve a tapasztalatokat és ezeket gazdagítsák saját hivatásuk szerint. A HIT világa egy olyan kapocs az egyház és a romák között, amelyre igény van. Ne engedjük, hogy ez az igény is elkopjon, feledésbe merüljön.
Összegzésként még egy gondolat. A segítség egyik fontos alapelve: ha elkezdünk valamit, akkor azt csináljuk végig. Valaki felé kinyújtani a segítő kezet nem lehet egy hirtelen fellángolásból, egy ötlettől vezérelve A segítséget meg kell tervezni, keretek közé kell szorítani, meg kell határozni az elérni kí-vánt célt, föl kell készülni a segítségben részesülő reakcióira. Ha elkezdtem valakivel foglalkozni, felelőséggel tartozom érte.
Rácsok Balázs
szociális munkás