Egy elhatárolódás és egy közösségvállalás. Tanítson bennünket ez a két történet arra, mikor kell elhatárolódnunk és mikor kell közösséget vállalnunk. Az ószövetségi történetben Jeroboám király a meghívó. Korábban Salamon király „ellenzéke” volt, aki a kiály haragja elől Egyiptomba menekült. Salamon halála után visszatért, s az ország nagyobbik részét elszakította Salamon utódától, Roboámtól. Hogy a későbbi egyesülésnek útját állja, Béthelben és Dánban egyiptomi mintára aranyborjú szobrait állíttatja fel. Ezt az ünnepet zavarja meg a júdabeli Isten embere, s jövendöl a szentély ellen, megbénula király, széthasad az oltár és kiömlik a hamu. Jeroboám, hogy mentse a látszatot, úgy tesz, mintha ez is az ünnepséghez tartozna, meghívja a júdabeli embert az asztalához: Meg akarlak ajándékozni téged. De a próféta visszautasítja. Nem vállal közösséget a bálvánnyal, nem szédítheti meg az ajándék. Bálám engedett a pénz csábításának. A helyes magatartás az, amit ez a próféta tett. Péter apostol hasonló esetben – amikor Simon mágus pénzzel kínálta – ezt mondta: A te pénzed veled együtt vesszen el! Ezen a ponton a „párbeszéd” csak ebben a formában képzelhető el: „Térj meg gonoszságodból és kérjed Istent, talán megbocsát.” A mammon szeretete 1000 évvel később is megvolt. Lévi, amikor vállalta a vámszedő hivatalt, tudta, hogy ez népe megvetését vonja maga után. De vállalta a közutálatot, mert a pénz szeretete erősebb volt. Ám ekkor egy erősebb „mágnes” vonzásába került. Jézus odalépett hozzá: Kövess engem! És megszűnt a pénz varázsa. Mindenét elhagyta. Követte Jézust. S ahogy a mágnes nemcsak magához vonzza a vasreszeléket, hanem a reszeléket is mágnesessé teszi, így érzi Lévi a szükségét annak, hogy másokat is, volt kollégákat is Jézushoz vigyen. Ezért szerez lakomát, és ezért hívja meg Jézust. S ez az, amin a farizeusok megbotránkoznak. Lévi magatartását értjük. Jézust is. Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. A bűnösöknek, a Jeroboámoknak, Léviknek, Simon mágusoknak van szükségük a megtérésre.
A farizeusok így gondolkoznak: mi nem orvosok vagyunk. S egy egészséges ember nem tehet többet, mint kerüli a fertőzés veszélyét. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. Hát kerüljük a rossz társaságot. Az eset
utáni ember felállít magának egy erkölcsi normát: tisztesség, megbízhatóság, hűség, s igyekszik elhatárolódni azoktól, akik ezt a mércét nem ütik meg. Jaj, ha elvetjük ezeket a mértékeket! Ha az válik megszokottá, hogy a vámos csempészkedik s a vagyonőr lepaktál a betörőkkel! De jaj, ha az emberi mércét abszolút értéknek tekintjük, ha magunkat makkegészségesnek vélnénk. Nemcsak az vét a VI. parancsolat ellen, aki gyilkol, hanem az is, aki ok nélkül haragszik, nemcsak a
házasságtörő vét a VII. parancsolat ellen, hanem az is, aki gonosz kívánság okából tekint a másik emberre. Mi mindannyian „fertőzöttek” vagyunk. Mindannyiuknak szükségünk van az áldott orvosra. Hol kell elhatárolódnunk?
Ahol bálványok vannak. Hol kell közösséget vállalnunk? Ahol Jézus gyógyító munkája nyomán bálványok dőlnek. Egy kárpátaljai lelkipásztor mondta el: egy asszony jelentkezett nála. – Most szabadultam a börtönből. Anyagyilkosságért voltam elítélve. A börtönben megtértem, hitre
jutottam. Szívesen vállalok munkát a gyülekezetben. Bizony hosszú időbe telt – mondta a lelkipásztor –, amíg megértettem Jézus szavát: Amit én megtisztítok, te nem mondd tisztátalannak! A régi Aranyhárfa Igaz papné
tükre című verse ezt így mondja el:
Ha bűnös nő jön elébe,
Érezze meg, hogy az testvére
S talán ő is épp olyan lenne,
Ha nem védené az Úr kegyelme.

Irlanda Sándor