Júliusban lelkipásztor testvérekkel Erdélyi körutazásunkon eljutottunk Korondra is. Csodálkozva, kételkedve néztem a kerámiák között az egyik új terméket: a korondi kerámia adventi koszorút. A fazekas munka jó minőségű, a színek és minták hitelesek, a kompozíció egységes benyomást kelt, de nem találtam élőnek az adventi koszorút, amelyen gyertyát lehetne gyújtani. A júliusi időben gondolkodva erről úgy tértem napirendre a dolog felett, hogy betudtam az egészet a székely ember leleményességének, ügyességének vagy ügyeskedésének, életképességének. Ha már szokássá lett a fenyő adventi koszorú, akkor el lehet készíteni cserépből is, s meg lehet honosítani.

Augusztusban családommal és gyülekezetünk énekkarával jártam újra Erdélyben. Marosvásárhely-cserealjai vendéglátóink a bőséges és szívélyes erdélyi vendéglátás ajándékán túl megajándékoztak egy szépen becsomagolt korondi kerámia adventi koszorúval. Az ajándék azonnali kibontása különleges kettős érzéssel hatott rám: amivel nemrégiben nem tudtam megbarátkozni, amivel szemben fenntartásaim lettek, most ajándékba kapva kell átvennem és elfogadnom. Tudom, hogy az elmúlt másfél évtized alatt mindig jó szívvel és jó lélekkel adtak a találkozásokra emlékeztető ajándékokat. Az ebéd közbeni és utáni beszélgetésben derült ki az üzenet: ha már 2004 decemberében olyan szomorúra sikerült az advent, akkor most maradandó anyagból készített adventi koszorúinkon lélekben és gondolatban együtt gyújtjuk meg az új adventi gyertyákat, és együtt induljunk egymás és Krisztus felé.

Mit mondjak? Az augusztusi vasárnapi melegben megborzongatott a hideg. És most november utolsó napjaiban adventre és karácsonyra készülve, hátunk mögött az elmúlt hónapok, hetek diabolikus jelenségeivel milyen adventi koszorút készítsünk? Az adventi vasárnapok gyertyaszálait, Igéit és énekeit hogyan fogadjuk, hogyan éljük meg? Maradt-e, marad-e reménységünk a méltóságban élhető jövőhöz, akár személy szerint, akár közösségeinkben vagy a nemzet egészében?

Lehetetlen nem észrevennünk az ünnephez közeledve az álságos, őszinteséget nélkülöző „békülékenyebb" hangnemet megütő beszédek manipuláló, hangulatjavító jellemzői mögött lévő ürességet és hiteltelenséget. A mammonimádat ma iskolákat, egyetemeket, kórházakat kíván és fog kiüríteni, ha szándékát meg tudja valósítani, és ezzel együtt üresednek a szívek, terhelődnek a lelkek, és roskadoznak a még talpon lévő emberek.

Péter pünkösdi prédikációjának hatására ezt kérdezték: Mit cselekedjünk atyámfiai férfiak? Péter pedig válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." (ApCsel 2, 38-39) Péter egyértelmű cselekvéssorról ír, amelynek gyümölcse az új élet Krisztusban.

Meg vagyok győződve arról, hogy az evangélium igazságaihoz és életet formáló üzeneteihez felemelkedett lelkünket Isten meg tudja erősíteni arra, hogy új adventi koszorút készítve - bármilyen nehézségekkel is próbál az Úr - új gyertyaszálakat gyújtsunk, újra halljuk Igéje szavát, újra csendüljön az ének. Hiszen, ha az angyalok énekelnek, és magasztalják az Urat a mennyben, a földi alacsony helyeken hallgathat-é az ének, és lehet-e olyan reménytelen valaki, hogy ne készítse el adventi koszorúját, és ne gyújtson rajta új világosságot?

Azt gondolom, hogy a kerámia korondi koszorút itthoni fenyőágakkal is körül fogjuk venni, hadd gyógyítsák egymást, hogy együtt többen legyünk körülötte az Isten szeretetében.

Gazda István esperes

Mezőcsát