Új orgona a dédesi templomban

A dédesi késő barokk református templom 1991 és 2004 között végbement teljes külső/belső, értékközpontú műemléki rekonstrukciója úgy fejeződött be, hogy kimaradt ebből a folyamatból az 1949-ben, évtizedekig tartó vitás ügye „vigaszdíjaként" az akkori Kultuszminisztériumtól kárpótlás kategóriájában kapott - a II. világháború templomokat ért belövései során károsult, bontott orgonák alkatrészeinek felhasználásával épített - igénytelen kivitelű Erdősi orgona.

Mindebből következően a dédesi templom - 1993-ban elindult s a Bán-völgyén ismertté és népszerűvé vált - nyári hangversenysorozatainak kínálatából és ugyanígy a később térségünkben megjelent és templomunkra is igényt tartó, két nyári zenei rendezvénysorozat - a Borsodi Művészeti Fesztivál valamint a Bükki Művészeti Napok - repertoárjából, az orgona-muzsika még kontinuo szintjén is kénytelen kimaradt. Sőt, említett szakmai fogyatékosságai, hiányos technikai adottságai miatt nemcsak e zenei programokba történő bevonása nem volt lehetséges, de a liturgikus célra is, csak bizonyos kompromisszummal tudta használni a gyülekezet.

A 2005-ös SAPARD program „Falufejlesztés és -felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése támogatására" kiírt pályázat elnyerésével a dédesi gyülekezet számára - Isten gondviselő kegyelméből - az a rendkívüli és kiváltságos lehetőség adatott meg, hogy megújult temploma új orgonát kaphatott.

Sepsy Károly orgonaművész, a debreceni Nagytemplom nyugalmazott orgonista-lelkésze által megtervezett diszpozíció alapján a presbitérium a BKM Orgonaüzem Kft. által készített árajánlat mellett döntött, amely egy kétmanuálos, kilencregiszteres, mechanikus kis orgona megépítését foglalta magában. A műemléki környezetbe kerülő hangszer látványtervének elkészítése Oltai Péter építésznek, a templom-rekonstrukció tervezőjének és irányítójának feladatává vált, aki a festett és virághímes - 18. századi állapotot idéző - környezetbe egy natúr fenyő orgonaszekrényben megjelenő, a fakarzattal fasípjaiban is rokonságot mutató, egyszerűségében is atmoszférát teremtő hangszert tervezett, amelyet a - Mészáros Károly műszaki igazgató és Békés Balázs cégvezető vezette - BKM Orgonaüzem Kft. szakmai lelkiismeretességgel és magas színvonalú kiviteli minőségben készített el a gyülekezet és az orgonabarátok örömére.

Az orgonaszentelésre május 21-én vasárnap délután, hálaadó istentisztelet keretében került sor Csomós József püspök úr szolgálatával, az orgona megszületésében segítő szerepet vállalt pályázatírók, tervezők és kivitelezők valamint egyházkerületi és egyházmegyei előjárók, külföldi testvérgyülekezet képviselői, meghívott vendégek és a helyi gyülekezet ünneplő közösségében.

A Sepsy Károly orgonaművész által bemutatott új hangszert, mint a műemléktemplom esztétikai és akusztikai kettős gazdagodásának eszközét, Isten iránti hálaadással vette használatba az örvendező gyülekezet.

Az orgonát az országos szakmai közvéleménnyel megismertető szakmai napot a BKM Orgonaüzem Kft. július 22-re szervezte meg, megszólítva az orgonás közvélemény közismert szereplőit: gyártókat, orgonaművészeket, egyházzenészeket. A rendezvény lehetőséget adott arra, hogy a jelenlévők, a kivitelezőt képviselő Békés Balázs cégvezető előadásából megismerjék a hangszer tervezésének és építésének nehézségeit s az orgonagyár azokat leküzdő megoldásait, valamint Szabó András orgonaszakos zeneakadémiai hallgató jóvoltából - a hangszer élményszerű megszólaltatása által - maga az új orgona is bemutatkozhatott koncert keretek között is. Az alkalom ráadása abban állt, hogy az érdeklődő jelenlévők önkéntes próbajátékon keresztül - egészen személyes benyomásokat is szerezve - vihették magukkal az új hangszer jóhírét.

Az eltelt négy hónap három orgonakoncertjének tapasztalatai azt mutatják, hogy egy falusi kis-orgona léte, megszólalása, zenei missziója is lehet élmény hallgatók és előadók számára.

Mindezért legyen Istené a dicsőség!

Szűcs Endre

lelkipásztor