Azóta eltelt 10-20 év. Elcsattantak a puszik, kitárultak az ölelő karok, és várakozással teli szívvel ültük körbe a termet. Elsőként a mi kedves Vera nénink (Szilágyi Zoltánné) és gitárjának ismerős hangja csendült fel. Így hát zengett is az ének. Ezt követően kedves párja, Zoli bácsi (Szilágyi Zoltán református lelkipásztor) köszöntött bennünket, és emlékeztetett a bibliai Józsefre, aki kényelmes gyermekkora után küzdelmes évek árán vált igazán felnőtté. Közben néha maga is „látta" az Istent. Máskor csak Bízott Benne, de az Úr végig ott volt. Szemmel kísérte járását, miként az édesanya figyeli kicsinye botladozó lépteit. Majd gyönyörködött benne, mert bátor és értékes felnőtt emberré vált.

És mi? Mi a helyzet velünk? Egymás után hangzottak el a beszámolók. Kivel mi történt, és maradt-e abból a friss lelki kenyérből néhány morzsa, amelyet annak idején áldásul kaptunk. Hála a Mindenhatónak találtunk morzsákat. Hol az asztalra téve, hol a szív egy-egy sarkába besöpörve. Milyen jó, hogy ez a falat nem romlandó. Isten beszéde most is élő és ható. Ezért ne bánkódj kicsiny sereg, hanem egyél!

A finom ebéd közben és még utána is kötetlen beszélgetésekre nyílt lehetőség. Mintha csak ott folytattuk volna, ahol abba hagytuk. Mély beszélgetések és vidám történetek követték egymást.

Végül mindenki felolvasta az Igét, amit egy kártyán kapott és magával vihetett. Prókai Árpád református lelkipásztor testvérünk pedig - aki köztünk nőtt fel - egy rövid áhítattal zárta az alkalmat.

„Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!" (1Kor 16,13)

Álljunk hát vigyázva, s a jövő nyáron újra találkozunk majd Tiszakesziben, ahol reménység szerint egy hétvégét töltünk együtt, esténként tábortűz mellett melegedve.

Ezúton is köszönetet mondunk a miskolci Lévay József Református Kollégiumnak és dolgozóinak, hogy helyet biztosítottak számunkra a találkozó létrejöttéhez.

Királyné Salap Anita

tanítónő