E sorokon keresztül most egy énekekből kötött születésnapi bokrétát szeretnék sok szerető szív nevében Szabó Zoltánné Médi nénihez eljuttatni, aki november 24-én immár 93 megélt esztendő emlékei, tapasztalata és bölcsessége birtokában tekinthet sorsára a 283. dicséret szavaival: Az Úrnak jóvolta, napjainkhoz napokat told... A születésnap különleges lelki kapocs számára, mert hitvestársával egy napon születtek, és özvegysége 41. esztendejében is átmelegíti szívét, hogy lélekben nem egyedül ünnepel. A hit hangja előcsalogatja a 394. dicséret néhány sorát: Angyalok ti fényes lelkek, zengjetek víg éneket, mert már biztos révbe tért meg, kit bús szélvész hányt-vetett. A lelki, mennyei otthon bizonyossága, a férjhez, gyermekei édesapjához fűződő el nem múló, szívbéli örök szeretet mellett ebben az esztendőben családi körében is beteljesedéshez juthatott, mert sikerült megoldást találni, hogy két lányával „egy fedél alá" költözve a földi otthon biztonsága, az egymás terhét hordozzátok krisztusi parancsának családi megélése is áldásul adasson. Kívánjuk, a hívatlanul jelentkező betegségek, gyengeségek idején, parancsolja ki e körben is mindig az „erősebbet" a 455. dicséret megfogalmazása szerint: Ha botlanak a gyengék, segítsen az erős. Hordjuk, emeljük önként, kin gyengesége győz. Tartsunk jól össze hát, tudjunk utolsók lenni, a bajt vállunkra venni, e földi élten át. S kívánjuk, a bárányait vállán hordozó Jó Pásztor, s az irgalmas samaritánusokat küldő Úr vegye körül a Szabó családot sok irántuk érdeklődő telefoncsöngéssel, ajándékozó szeretettel érkező látogatók kopogtatásával, s az értük imádkozók erőterével.
Médi néni fizikailag kétségtelenül Budapesten van, de sejtjük, gondolatban gyakorta bejárja azt az utat, melyen Isten életében végigvezette. Átéli Brassóban a gyermekkort, felidézi a pillanatot, amikor édesapjával várta a pataki cserkészeket is szállító vonatot, amikor a szőke, fürtös hajú bájos leány arcképe oly mélyen beköltözött Szabó Zoltán szívébe, hogy visszajött érte és magával vitte. Így lett sorsa Patak, a nehézségeken, szegénységen való úrrá létel ezernyi leleményes diadalával. Hiszen Patakon professzornénak lenni nem ugyanazt jelentette, mint Budapesten, Debrecenben. A tanárcsaládokkal, diákokkal, cserkészekkel, népfőiskolásokkal való kapcsolatra itt a 395. dicséret sorai helytállóak: Szeretetben összeforrva egy közös test tagjai. Tudjuk egymásért harcolva, ha kell vérünk ontani. A Trianonban kapott magyar sebre oly áldásos gyógyírt hozó pataki szellemiséget nemsoká új viharok tépázták, melyben az imádkozzál és dolgozzál életparancsban, az inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint embereknek belső normáit kellett követni, és az emberi normátlanságok következményeit szenvedni. Szabó Zoltán Teleki Pállal való barátsága folytán a Magyar Élet Pártja képviselőjeként részt vállalt az országos politika és az ellenállás terheiből is. A háború után emiatt többször letartóztatták és a sátoraljaújhelyi börtön falai között lehetett őt meglátogatni. A golgotai kereszten is elhangzó 22. zsoltár imádsága sokak szívében feltört ekkor: Én Istenem, én erős Istenem, miért hagyál el ennyire engem? Kiáltásomtól a segedelem, nagy távol vagyon. Az igazság kiderülése után Patakon az öt alkotó év gyorsan elszállt, s a keletről jövő viharfelhők egyre nagyobb villámokkal sújtották az Egyházat s Krisztus szolgáit. A Szabó család sorsát is megbélyegezte a pataki kollégium elvesztése, a tanárok elhelyezése. Mindez a 80. zsoltár keserű szavait juttatják eszünkbe: Ó Úr Isten, vajjon míg tartod mirajtunk a te nagy haragod? Míg veted meg kérésünket? Könnyhullatást kenyér helyett adál nékünk, és itattál minket nagy könnyhullatással. S ekkor elkezdődött a pusztai vándorlás, ahol csak egy volt bizonyos, a hit, hogy akik az Istent szeretik, minden javukat szolgálja. Öt esztendő adatott Ófehértón, ahogy azt egymás közt a lelkészek nevezték, Békefi Benő „fegyházmegyéjében". Berecky Albert közbenjárására 1956-ot követően Tiszáninnenre visszatérve Noszvajon lehetett lelkipásztor, s a tudós és tiszteletes kiművelt emberfő, aki gyülekezetével való összeforrottsággal élte meg a Pataktól való elszakítottság belső fájdalmát, ottani szolgálata 10. évében elment hű Megváltójához, és Patakra immár haló poraiban térhetett vissza. A 421. ének jól kifejezi a mennyei és földi világ közti lét különbségét, melyet egyedül a Krisztus szeretetébe vetett hit tud áthidalni: Tudom az én megváltóm él, hajléka készen vár reám. Már int felém és koronát ígér a földi harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, a honvágy tölti lelkemet, mert nemsokára hív az Úr: jöjj haza jövel gyermekem. Kitárt karjával vár az Úr: jer pihenj, nyugodj keblemen. Hitvese, s szeretett két gyermeke egyszerre élhették meg a kiszolgáltatottság új próbatételeit, és az Istentől való hordoztatás csodáit, hogy erejüket megfeszítve a feléjük nyúló kicsiny kapaszkodókon juthassanak előre életük küzdőterén.
Az új életszakaszt a Budapestre költözés jelentette, a Kálvin téri vendégszobák gondnoki munkája, az egyházi és világi valóság malomköveinek őrlő forgása közti létben a lélek örök reményével és a test szenvedő tapasztalásaival. A múló évtizedekben eljöttek Isten jókedvének esztendei, Patak visszatért, bár egykori világa már elment. De Isten örök, Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad. Az imádság és a szeretetet hordozó emberek szíve, lelkük mezejét borítsa be a belső tavasz százszorszépeivel, és adja meg az Isten Médi néninek, Majának és Anikónak naponta az „elégséges" kegyelmet, egészséget és megélhetést. Mindezt a patakiak és tiszáninneniek nevében a 167. dicsérettel nyomatékosítom: Dús kincséből az Úr, jó békességet adjon, hogy szívünkben a kedv víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit bú-bajban sohasem, a rossztól óvja meg itt, s túl az életen.
Virágh Sándor
lelkipásztor Sárospatak