A város óriási kiterjedésű, toronyházakkal, takaros családi házakkal, hatalmas, érintetlenül hagyott erdőkkel, folyókkal, kis patakokkal, rengeteg fekete és szürke mókussal, kanadai vadlibával, sirállyal. Csípős a hideg, szép a hótakaró. A város karácsonyi díszében csodálatos látvány. A hatalmas embertömeg földalattival, busszal és személygépkocsival közlekedik. A levegő tiszta, nincs légszennyeződés.

A forgalmas Eglinton sugárútról csendesebb környékre kanyarodunk. Vörös téglás, neogótikus templom bejáratánál kétnyelvű tábla fogad:

Ez az épület 1967 óta lelki otthona a torontói magyar reformátusságnak. Az épület angolszász mintára több funkciót is betölt. A legtágasabb az istentiszteleti terem, innen lépcsőkön lehet lemenni a közösségi alkalmak színterére. Itt az ebédlő, a konyha, vasárnapi iskola, hittanterem található. Minden karácsonyi díszbe öltözötten.

A gyülekezet 200 lelkes. Az idősebb generáció a II. világháború éveiben érkezett, vagy az azt követő kommunista hatalomváltás miatt választotta Kanadát új hazájának. A következő nagy hullám 1956-ot követően érkezett, amikor is a kanadai kormány szervezetten fogadta és segítette a magyar emigránsokat. Az ő gyermekeik már itt születtek, beszélnek magyarul, és ha házastársuk is magyar, akkor az ő gyermekeik, az unokák is tudnak magyarul. Természetesen, sok a vegyes házasság a második generáció körében, az ő gyermekeik már nem mindig értik a magyar szót.

Gyermekeinkkel a hittanterem felé igyekszünk. Kisgyermekek egymással angolul beszelnek, mi magyarul szólunk, ettől fogva ők is így folytatják. A vasárnapi iskolában felzendül a „Dicsőség mennyben az Istennek..." ékes magyar nyelven.

Az istentiszteletre érkezettek megtöltik a padokat. A lelkészi köszöntés elhangzik angolul és magyarul, az igeolvasás, igehirdetés magyarul. Két fiatal orgonista lány vezetésével felcsendülnek az Óhazában tanult karácsonyi énekek. A szétszabdalt magyar Haza szétszóratott gyermekei itt, ebben a hajlékban egy közös test tagjaiként, egy szívvel, lélekkel énekelik havas erdélyi, óhazai, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki karácsonyokra emlékezve, hogy „Krisztus Urunknak áldott születésén..." A testet öltött Úr Jézus itt van közöttünk. A fenyőillat, a gyertyafény, az úrvacsora emelkedett hangulatot teremtett, rég látott, kedves arcokat, utcákat, gyermekkori templomokat idézett. Fájdalmasan és felszabadultan. Fájdalmasan az elhagyott otthon emlékeinek szorításában, és felszabadultan a megtalált új haza biztonságában. A magyarul és angolul elmondott áldás után az emberek az ebédlőben kávét, teát, diós, mákos bejglit fogyasztanak, beszélgetnek, aztán igyekeznek hazafelé, a terített családi asztalhoz. Vannak, akiknek másfél órás az útjuk hazáig.

Ez a gyülekezet komolyan veszi az Úr Jézustól kapott missziói parancsot. A diakóniai szeretetszolgálat 1966-ban, még Seress Ödön tisztelendő úr idejében indult. Céljuk az, hogy erejükhöz mérten segítsek az anyaországi és az elszakított területeken élő rászorulókat. Diakóniai bizottságuk döntése alapján a Debreceni Református Kollégiumban négy diákot támogatnak, a Kolozsvári Református Kollégiumnak ösztöndíj- és tanulmányi segélyt juttatnak. Árva gyermekek otthonát támogatják Nagyváradon, Szamosújváron, Marosvásárhelyen, Nagydobronyban, évi tanulmányi segélyt juttatnak egy árva lánynak Nagykikindán. Hozzájárultak a beregszászi öregotthon mosodájának építéséhez, a kárpátaljai református gimnáziumok élelemellátását szolgáló tehenészet létrehozásában és fenntartásában. Minden karácsonykor az „Utolsó Szalmaszál" alapítványon keresztül 50 Szabolcs megyei családnak készítenek ajándékcsomagot.

Honnan van ereje ehhez egy 200 fős gyülekezetnek? A jobb anyagi körülmények ehhez nem lennének elegendőek, megfelelő lelki megalapozás is szükségeltetik. Ismerjük ezeket az embereket, komolyan veszik a napi bibliaolvasást, az imádkozást, az adakozást, a közösségi alkalmakon a részvételt, a beteglátogatást, az újonnan érkezők befogadását, felkarolását.

Az Asszonykör tagjai minden szerdán bibliaóra után csigatésztát készítenek, különböző alkalmakra magyaros ételeket főznek, süteményeket sütnek, ezt eladják, és a bevételt a diakóniai célokra fordítják. A Férfikör tagjaival karöltve készítik a finom disznótoros vacsorát, amire évek óta nagy igény van nemcsak a magyarok, hanem az angolok körében is. Megjelennek ízletes termékeikkel különböző vásárokon, ünnepi rendezvények bonyolítását vállalják az ebédlőben. Ez mind fáradságos munkával jár, Istenre figyelve, szeretettel, nagy szakértelemmel végzik. Más felekezetek tagjai is eljönnek ide egy-egy finom vasárnapi ebédet elfogyasztani.

Az utánuk jövők, a fiatalok belenőnek a kialakult rendbe. A nyári táborokban a gyermekekkel a szülőket is szívesen fogadják segítőnek, felügyelőnek. A tó partján eltöltött hét lelki-testi felüdülést jelent mindenkinek.

A torontói magyar reformátusok lelki háza otthont jelent a Szép Magyar Szónak is. Történelmi, egyházi évfordulókon színvonalas rendezvényekben gyönyörködik a közönség. Egyházi színdarabokat adnak elő, verseket szavalnak, énekel az énekkar, magyar táncokat mutatnak be, művészeket, előadókat hívnak az anyaországból.

Toronto házaira, útjaira puhán hull a hó. Lassan befedi a várost, az országot, mely annyi kivándorlónak vált befogadó hazájává.

Otthon, a Kárpát-medencében is fehérek a tájak. Ebben a fehér ragyogásban könnyebb hinni a tisztaságban, a tisztességben, abban, hogy Isten ott készített nekünk értelmes, Benne kiteljesedő életet. Minden nyomorúságunknak az az oka, hogy elhagytuk az Urat. A magyarság jövője ott, a Kárpátok alatt azon áll vagy bukik, hogy visszatalál-e Teremtőjéhez és Megváltójához.

Egy imádkozó nemzet az álmom, amely önpusztító és szolgaság alá vetett állapotában az Úrhoz kiált önmaga védelméért és zsarnokai ellen.

Drága Testvéreim, otthon és a nagyvilágban, imádkozzunk népünk lelki ébredéséért!

Pándy-Szekeres Anna

tanár