Csomós József püspök igehirdetésében a Jakab 1, 1-4 alapján többek között szólt a kisebbségi sorsban, az egyedülvalóság érzésével küzdők bátorítására megszólaló testvér hangról, amely úgy szólít meg minket - akik magukat Izráel tizenkét törzséhez hasonlóan szétszórtságban, a kisebbségi sors lelki-testi nyomorúságát magányosan hordozóinak érzik -, hogy azt hirdeti, „nincs olyan kisebbségi sors, nincs olyan szétszórtságban élő gyülekezet, akit magára hagyott volna az Isten". Az igehirdetés rámutatott arra is, hogy az állhatatosság erőforrása és jutalma egyszerre, hogy Isten érte nyúl, és fölemeli övéit, amikor ő jónak látja. Az ő áldása az a „teljes öröm" is, amely az ő céljainak és terveinek valóra váltása során és a ránk bízottak javáért való fáradozás közben adatik.

Az áhítatot Ábrám Tibor főgondnok megnyitója követte, aki a 90. zsoltár 4. versét idézve utalt a megemlékezések hónapjaira, amelynek eseményeihez hozzátartozik a „református egyházunk és magyar nemzetünk sorsát, életét és szolgálati lehetőségeit is meghatározni szándékozó történelmi események" felelevenítése. Koncz Sándornak, a megszüntetett Sárospataki Teológiai Akadémia professzorának nyilatkozatából idézve, a főgondnoki megnyitó érzékeltette az egyházkerületért küzdők meggyőződését, prófétai látását, illetve ezzel szemben bemutatta, hogy a kollaboráns egyházi vezetők az egységre törekvés jó eszközét használták gonosz célra - az egyházkerület megszüntetésének indoklása ugyanis egy hamis és negatív célt kívánt ideologizálni: „... nincs külön magyar református egyház Miskolcon, Budapesten vagy Debrecenben. Isten új leckéje, hogy össze vagyunk kötve, egymásra vagyunk utalva, és ezt szervezeti vonatkozásban is ki kell fejeznünk..."

Amikor ma, 2006 őszén valljuk, hogy nincs külön magyar református egyház Miskolcon, Budapesten vagy Debrecenben, sem Pápán, sem Rimaszombaton, sem Beregszászon, sem Nagyváradon, sem Kolozsváron, sem Bácsfeketehegyen, sem Eszéken, akkor ezt egy jó cél érdekében tesszük: mégpedig azért, hogy egységes Magyar Református Egyház lehessen ismét a Kárpát-medencében. Ez a Generális Konvent kitűzött célja, amely e mai ünnepi alkalom jövőbe mutató missziói üzenete is - fejezte be az ünnepi közgyűlés megnyitóját a főgondnok.

„A Tiszáninneni Református Egyházkerületnek megadatott az a kiváltság, hogy megszüntették. Kiváltság, mert szenvedhetett az igazságért. És megadatott az a kiváltság is, hogy helyreállították. Kiváltság, mert Isten adott még neki időt..."

- kezdte előadását Dienes Dénes professzor, kollégiumi közigazgató. Már 1948 tavaszán kezdtek gyülekezni a viharfelhők az egyházkerület egén, az év őszén pedig létrejött az állam és a református egyház közötti Egyezmény. A feltárt dokumentumokból kiderül, hogy az állam-egyház közötti megállapodás hátterében a kommunista államhatalomhoz hű egyházi vezetők a református egyház előtt álló időszerű feladatként azt a megbízást kapták, hogy dolgozzák ki részleteiben és hajtsák végre saját hatáskörben azt az un. egyházzsugorítási programot, amelynek egyik része volt az egyházkerületek összevonása. Az is nyilvánvaló, hogy az egyházkerület megszüntetése, a Sárospataki Teológia bezárása ügyében tanúsított szembeszegülő magatartás miatti büntetés is volt egyben. Ezt az is igazolja, hogy a kerületösszevonás tervét a Dunántúli Egyházkerület esetében nem hajtották végre.

Az egyházkerületi közgyűlés 1951. október 15-én tehát kinyilvánította, annak ellenére ragaszkodik a Sárospataki Teológiához, hogy a Konventnek ezzel ellentétes a határozata, a december 4-i közgyűlés azonban már kénytelen volt tudomásul venni a Konvent döntését. A Tiszáninneni Református Egyházkerület megszüntetésének jelentős mozzanata volt Enyedy Andor püspök félreállítása is a „nyugodt átmenet" biztosítás érdekében. A felgyorsult események az 1952. október 3-án megtartott rendkívüli egyházkerületi közgyűléshez és a konvent 1952. évi ülésszakának határozatához vezettek, amely létrehozta az - önállóságát elvesztett Tiszáninneni Református Egyházkerületet is magában foglaló - új Tiszavidéki Egyházkerületet.

Dienes professzor előadása ezután a Tiszáninneni Református Egyházkerület megszüntetésének igazságtalan döntését el nem fogadók és a megszüntetésre vonatkozó határozat felülvizsgálatát kezdeményezők - mint a politikai légkör megenyhülésének kedvező lehetőségével élők - tevékenységéről szólt. A kerület ügyének megfordítását a forradalom eseményei kedvező módon felgyorsították, így 1956. december 21-én a Zsinati Tanács kimondta a Tiszáninneni Egyházkerület visszaállítását. A gyülekezetek presbitériumai azonban - azonosulva a Megújulási Mozgalom szellemiségével - általános tisztújítást tartottak szükségesnek, amit viszont az egyházkerület ideiglenes elnöksége a végsőkig megakadályozott. A már megszokott törvénytelenségek és hamis érvelések segítségével 1957. szeptember 10-ig halasztották a tisztújítás kérdését, azonban az akkorra megszületett 1957. évi 22. számú törvényerejű Elnöki Tanácsi rendelet a magasabb egyházi tisztségek betöltését előzetes állami jóváhagyáshoz kötötte.

Előadása végén Dienes professzor 1957. végéről a helyreállított egyházkerület evangéliumi programjának az adott politikai körülmények közötti megvalósíthatatlanságát, érvényesíthetetlenségét többek között Koncz Sándor szavainak felidézésével érzékeltette: „Nem az a tételünk, hogy az egyházban is a szocializmust építjük, hanem az, hogy a szocializmusban is az egyházat építjük" mégpedig úgy, hogy „az egyház tilalomfát állít fel a marxista ideológia felé" mert „...nem tehet tartalmi engedményeket".

A történelmi visszatekintést követően - amelynek jegyében az évfordulóra az egyházkerület A Tiszáninneni Református Egyházkerület babiloni fogsága címmel egy dokumentumkötetet is megjelentetett - a nagy idők tanúinak nevében szólt Mészáros István nyugalmazott püspök. Visszaemlékezésében saját élete eseményeivel illusztrálva, hitelesen idézte fel a teológus ifjúság szerepét és tanúságtételét a Teológia bezárásának és az egyházkerület megszüntetésének körülményei között.

A megjelent vendégek sorában először Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke köszöntötte az ünnepi egyházkerületi közgyűlést. A köszöntő és áldást kérő szavak után a zsinat lelkészi elnöke ismertette a négy egyházkerület elnökségeinek közös, egyeztetett álláspontja alapján megszületett Sárospataki Nyilatkozatot.

Nagy Sándor dunamelléki főgondnok, a Zsinat világi elnöke, egyházkerülete elnökségének és közösségének nevében köszöntötte a közgyűlést és rámutatott a presbitériumok, az elöljárók felelősségére, akik példamutatással, olykor a mások mulasztásának helyrehozatalával is élen kell hogy járjanak.

Az 1Kor 10, 13 idézetével Istennek arra a hűségére emlékeztetve kezdte köszöntését Márkus Mihály dunántúli püspök, amely „nem hagy feljebb kísértetni" és „a kimenekedést is megadja", mert a múltból a jövő felé vezet.

Virágh Pál tiszántúli főgondnok a hálátadó Tiszáninnen örömének átérzéséről vallott, amelyben arcok, események, bátor helytállók el nem felejtésének jut most nagy szerep, s az ilyen emlékezésből áldás fakad.

A testvér egyházkerületek köszöntésének sorát Csűry István lelkipásztor zárta be, aki a Királyhágómelléki Egyházkerület lelkészi főjegyzőjeként tolmácsolta Tőkés László püspök köszöntését. Az Anyaországi gyülekezetekkel való egység örömét kifejezve, bátorító szavaival a nehémiási építkezés Isten által megáldott eredményére emlékeztetett, majd a Váradi Biblia hasonmás példányát ajándékozta az Egyházkerületnek.

A hosszúra nyúlt ebédszünet után, az újra megtelt templom falai között folytatódó konferencia előadói - kölcsönhatásban a délelőtti megemlékezéssel is - a szabadság, a közösség és a tudás fogalmát kívánták keresztyén értelmezésben megvilágítani.

Elsőként Tőkéczky László történész „Szabadság keresztyén szemmel, keresztyén szabadság" címmel megtartott előadása hangzott el. A téma feldolgozásában - egyházi elöljáróként is - arra vállalkozott, hogy a mai, aktuális és több oldalról megvilágított helyzetre ráillessze az örök keresztyén tanítást. Előadásában jellemezte a felvilágosodás óta fokozatos torzuláson átmenő szabadság-fogalom ártalmait és veszélyeit, amelyek a modern ember boldogtalanságát okozzák. Rávilágított arra, hogy a modern világ értelmezése szerinti szabadság korláttalanságától egyre több ember szenved. Az emberi lét értékteremtő eszköze helyett céllá vált szabadság, a minél nagyobb anyagi lehetőségek megszerzését kiszolgáló szabadság a társadalmi egyensúly megbomlásához vezet. Egy tudatosan értékmentességet hirdető világban, amelyben nem a tisztesség és az érték jegyében szerveződik az élet, nem csoda, hogy a szabadság és a szolgálat egymással szembeállított fogalmakká válnak, és a versenyre kerül a hangsúly. Pedig az ember nem a versenyképességre teremtetett, hanem sokkal inkább arra, hogy a másokhoz való viszonyában élje meg azt a küldetést, ajándékozza tovább azt az ajándékot, ami benne megjelent ezen a világon.

Előadása befejező részében az előadó - fogyó gyülekezeteinkre, gyérülő ifjúsági csoportjainkra utalva - arra a felelősségre hívta fel a konferencia résztvevőinek figyelmét, amellyel tartozunk a materialista szabadság-gondolat, a materialista piaci szabadság, a relativista erkölcs által teremtett világban helyüket kereső embertársainknak. Az egyház - első lépésként - értelmes kínálatot kell hogy biztosítson számukra, s erre lehetősége is van, hiszen „a krisztuskövetés gazdagsága egyúttal mindenfajta kulturális/gondolkodási értéknek, mindenfajta szellemi-erkölcsi jónak a befogadását és gyarapítását is jelenti."

A második előadást Mezei István társadalomkutató tartotta „Közösség szabadsága, szabadság közössége" címmel. Bevezetőjében, saját élményein keresztül, éles társadalomkritikával felidézte a szocialista demokráciában eltöltött évtizedeket és Lengyel József Igéző című kisregénye alapján megvilágította annak hazugságait. A pártállam élet elleni bűntetteire emlékeztető, a marxista ideológia lelki-szellemi rombolását szemléltető elemzés aktualizáló vonatkozásokkal megkérdőjelezte a szabadság valós jelenlétét a mai társadalomban. Az előadás végén feltett sokkoló kérdésekre, hogy vajon meddig lehet társadalmat építeni az erkölcsi értékek háttérbeszorításával, bűn és erény megtagadásával; vajon mi lesz akkor, amikor a hazai erkölcsi válság találkozik a nyugati világ erkölcsnélküliségével, az egyháznak, a gyülekezetnek, a templomnak abban a hajójában van a válasz, amely viszi, menti és őrzi a tízparancsolat üzenetét.

Az elhangzott előadás illusztrációjaként Kardos Katalin mondta el Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét.

A zárótéma előadója Kádár Zsolt esperes volt, aki a „Tudás, ami szabaddá tesz, tudás szabadsága" című előadásában négy tételben vizsgálta a tudás szabadságának kérdését: a tudás és a szabadság, mint szükségszerűség, mint kötöttség, mint lehetőség és mint felelősség. Az igei alapra épült összegzés tanulsága és üzenete Krisztus szabadítását állította középpontba, amely a tudomány által megcsalatott és egyszersmind felfuvalkodott ember, a szabadság határait átlépő és a szabadulását a maga kezébe venni akaró ember isteni megoldása. Befejezésül rámutatott arra: mérhetetlen az a kegyelem, amelyre szükség volt ahhoz, hogy mégis megmaradjunk, újra kezdhessünk elölről mindent, felépíthessük a romokon az országot, az egyházat, a kerületet, gyülekezeteinket, önmagunkat.

A konferencia zárszavát Hörcsik Richárd Sárospatak polgármestere mondta, aki a város történelmi szerepének méltatása után a jelenlegi politikai-társadalmi élet válságjeleire rámutatva az egymásért, a nemzetért, a jövendőért való felelősségre emlékeztetett, és arra buzdított, hogy legyünk hírvivői, küldöttei annak a jó ügynek, amit a mai ünneplésben képviselhettünk.

Az ünnepnap a Himnusz éneklésével ért véget.

Szűcs Endre főjegyző beszámolójának (mely eredetileg a Reformátusok Lapja számára készült) rövidített, szerkesztett változata

Sárospataki nyilatkozat - 2006. november 4.

"Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget" (Jel. 14,7)

A Magyarországi Református Egyház ma emlékezni és ünnepelni gyülekezett össze. 54 esztendővel ezelőtt az elnyomó politikai hatalom erőszakos és antidemokratikus eszközökkel nyúlt bele az MRE egységes szervezetébe és politikai öncélúsággal szüntette meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület önállóságát, ezzel sebet ejtett az egységes Magyarországi Református Egyházon. A trianoni döntés következtében külső hatalmak egyházunk egységét már megbontották, 1952-ben ezt a magyarországi erők követték el egyházunkkal. Éppen 50 esztendeje annak, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület önállósága helyreállhatott. A rendkívüli ünnepi egyházkerületi közgyűlés testvéri összetartozásra hívott, ezért ünnepeltek együtt a magyarországi református egyházkerületek.

A mai nap ugyanakkor az emlékezés ideje is. 50 esztendeje, november negyedikén erőszakkal, a demokratikus alapelvek megcsúfolásával verték le a magyar emberek szabadságvágyát, összekapaszkodását, az önrendelkezésért való küzdelmét. Ünneplünk és emlékezünk a Magyarországi Református Egyházban és Magyarországon, ahol ma a demokrácia deficitje és ezért zavar és rendetlenség uralkodott el. Emlékezünk és ünneplünk a politikai indulatokkal, bizalmatlansággal és feszültséggel terhelt időben, amikor nem látszik a jó szándék, a politikai akarat a kialakult helyzet felszámolására, megszüntetésére. Amikor információkat birtoklók a rendelkezésre álló tényeket, ismereteket eltitkolják, titkosítják, amikor a politikai elit nem szorgalmazza az őszinte párbeszédet a társadalommal, amikor a kialakult politikai, erkölcsi, gazdasági helyzet orvoslására nem jelenik meg hiteles alternatíva. Pontosan 70 éve annak, hogy Karl Barth református teológus magyarországi előadókörúton járt, és Sárospatakon is előadást tartott. Ő mondja a következőket: "Krisztusban az igazi világosság jött el, hogy a sötétség munkáit lerontsa. A politikai analógia: a keresztyén gyülekezet esküdt ellensége minden titkos diplomáciának és titkos politikának. A jogot éppen az különbözteti meg a jogtalanságtól, hogy nyilvános" Ma ismét olyan hazug és hisztérikus örvénybe kerültünk, amelyben nagyon nehéz tájékozódni.

A Magyarországi Református Egyház mégis úgy gondolja, az evangélium ereje által meg lehet állni ebben a lejtmenetben. A most folyó politikai harc kimenetele nem fogja megoldani az ország gondjait, ezen csak az egyes emberek hite, jó szándéka, őszintesége, összefogása segíthet. Emlékezésünk és ünneplésünk annak is kinyilvánítása, hogy számunkra fontos az ország békessége és az emberek vágyakozása az őszinte érzésekre, szavakra és tettekre. Éppen ezért a Magyarországi Református Egyház minden eszközzel támogatja, hogy Magyarországon megerősödjenek az alulról építkező, konkrét célokat kitűző civil mozgalmak, amelyek a valódi társadalmi, gazdasági, politikai problémák igazi fórumai lehetnek. Számunkra is fontos a társadalom kis köreinek megerősödése, amely le tudja csillapítani közéletünk hisztérikus állapotát, a valós problémákra és megoldási lehetőségekre tereli a figyelmet. Ez az erő és kezdeményezés ébresztheti rá a társadalmat arra, hogy közösségi gondolkodás, a közös és egyéni felelősség, a párbeszéd, az igazságosság és őszinteség nélkül nem lehet valóságos demokráciát építeni. A Magyarországi Református Egyház szándéka szerint ebben akar segíteni. Ezért felhívjuk gyülekezeteinket, hogy segítsenek ebben élő hitű közösségi életükkel, az evangélium szóban és cselekedetekben való hirdetésével, szeretetszolgálatuk őszinte, hiteles gyakorlásával és imádságaikkal.

Az 50. esztendő az Ószövetségben a szabadság és az öröm esztendeje. Ilyenkor felszabadulást kellett hirdetni minden embernek, el kellett engedni az adósságot, parlagon kellett hagyni a földet. A Szentírásban az 50. esztendő a szabadság, a fellélegzés örömünnepe volt. Hisszük, ez ma sem lehet másként. A Magyarországi Református Egyház szolgálatával, ünneplésével és emlékezésével abban kíván közreműködni, hogy Magyarországon valóban ilyen ünnepek és hétköznapok lehessenek.

Ábrám Tibor főgondnok

Csomós József püspök

Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Virágh Pál főgondnok

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök

Tiszántúli Református Egyházkerület

Dr. Nagy Sándor főgondnok

Dr. Szabó István püspök

Dunamelléki Református Egyházkerület

Kuti Csaba főgondnok

Dr. Márkus Mihály püspök

Dunántúli Református Egyházkerület