Most jön fel a nap és a hosszú éjszaka után lassan élednek az istálló lakói. Nem is gondolnád, milyen sok lakója van egy ilyen szürke, jelentéktelen házikónak. Ott van például Cincóka, a kisegér. Az istálló sarkában egy egész kis palotát tudhat magáénak. Ő az, aki mindig mindenről először szerez tudomást. Senki sem tudja, hogy csinálja, de a füle minden falon keresztül átér. Nagyot ásítva jelenik meg szürke fejecskéje, és magas fejhangján belekürtöli a térbe: „Szerintem ez a nap más lesz, mint a többi!" Úgy hangzik ez, mint egy kijelentés. Az istálló lakói nem is szólnak ellene, csak a Szalmaszálak, akik végtelenül sokan vannak, nem bírják ki megjegyzések nélkül. Egymás szavába vágva mindnek van hozzáfűznivalója. „Micsoda ostobaság!", vagy „Miért kell neked mindenkinél okosabbnak lenned?", vagy „Mi lesz ma, mi lesz ma? Én is tudni akarom!", vagy „Itt még sose történt semmi!"
A hirtelen feltámadó hangzavart Boc szakítja félbe. Bocnak tekintélye van a többiek előtt, hiszen ritkán szólal meg és akkor is csak nagyon lassan. Ettől aztán igen bölcsnek tűnik. Egyedül a szamár nem hisz neki. Persze, hiszen a szamarak azért szamarak, mert nagyon okosnak hiszik magukat. De most Lógófül még alszik, ezért a Szalmaszálak beszélgetni tudnak tovább. A hírek köztük is gyorsan járnak, főleg, ha Cincóka rokonsága besegít. Így aztán megtudják, hogy a városban nagy jövés-menés van. Mindenütt csak emberek, lábak, katonák. Brr! Ez mindannyiuk számára elég ijesztő! Hiszen az emberről megvan a véleményük. Egyszerűen fogalmazva: ők minden bajnak a forrásai! A Szalmaszálak még emlékeznek arra az éles hasításra, mikor lemetszették őket a mezőről. Borzalmas volt az emberek keze! Cincóka is látta már néhány társának életét befejezni egy-egy ember kezei között. Boc pedig tudna mesélni a vágóhídról. Mit akarhat ez a sok ember most itt? Kissé ijedten figyelnek hát a külső hangokra. Nem is kell sokáig várniuk. Léptek zaja hallatszik, majd megjelenik az istálló ajtóban három ember. Két férfi és egy fiatalasszony.
Ezekről a tényekről az időközben felébredt Lógófül tájékoztatja suttogva a többieket, akik pisszenés nélkül figyelnek. „Nincs más helyünk, minden zug foglalt. De ha megfelel, ez az istálló kiadó" - dünnyögi egy cseppet sem barátságos hang. Aki felel rá, olyan halkan beszél, hogy nem is értik. Aztán a két ember ott marad, és nemsokára felcsendül egy gyönyörű ének.
Bocnak még a nagy bociszeme is nedves lesz a meghatottságtól. Az egyik kis pimasz Szalma nem is átallja megjegyezni, hogy biztosan belement valami... Boc így szól: „Tényleg nem tudod, kiről szól az ének? Arról, akinek ki sem mondhatjuk a nevét!" „A Te-rem-tő-ről?" - suttogja a Kettes Szalma - „Én azt hittem az emberek már régen elfelejtkeztek róla!"
A beszélgetésbe aztán mások is bekapcsolódnak. A Nyolcas Szalmaszál arról mesél, mikor még a búzaföldön állt, sárgán és csodaszépen, arra járt egy ember, megállt a mező szélén és imádkozott. Kiderült, még Cincóka is ismer olyan embert, aki tudott Róla. Lehet, hogy az ember mégis ismeri a Teremtőt? „Milyen jó lenne, ha úgy is viselkedne" - jegyzi meg Boc kissé epésen. A hallott hírek azonban megnyugtatják őket, és érdeklődve figyelik az emberpárt. A férfi nagy-nagy gyöngédséggel veszi körül a fiatalasszonyt, akin látszik, fáradt és gyenge.
A nap lassan eltűnik a horizonton, hogy helyét átvegye a sötét. De most nincs olyan sötét, mint máskor. Először Hatos Szalmának tűnik föl. Persze Lógófül nem bírja elviselni, hogy más legyen nála éberebb, így rögtön kiballag az istálló ajtóba és kikukucskál az égre. Annyira megdöbben valamin, hogy még Cincókát is odahívja. A Szalmaszálak csak annyit látnak, felfele bámulnak. Vajon mit láthatnak? Cincóka szalad vissza a hírrel: „Ugye mondtam, különös nap lesz ez! Ha hiszitek, ha nem, az ég tele van táncoló angyalokkal, és egy különös csillag is ott ragyog az égbolton! Pont erre az istállóra néz!" „Biztosan az égben is felfigyeltek képességeimre" - gondolja Boc elmélázva. Úgy magába mélyed, hogy nem veszi észre milyen furcsa hangok, zajok veszik körül az istállót. Egyszer csak sírásra lesz figyelmes. Ez, egy istállóban meglehetősen szokatlan. Sír egy kisbaba! „Mi az? Mi történt?" - forgatja a fejét jobbra-balra. Azt látja csak, hogy a Szalmaszálak körül ölelnek valami bepólyált alakot, és gyönyörködve bámulják. Mindegyik közel akar lenni és mondogatják egymásnak: „Megszületett! Megszületett!" „Kicsoda, és miért?" - értetlenkedik szegény Boc. Lógófül elemében érzi magát, és a mindent értők magabiztosságával magyarázza: „A világ Megváltója! Pont a mi szegény istállónkat választotta. Azt mondták az angyalok, hogy Ő (tudjátok, a Teremtő) meg akarja menteni az embert. Ezért küldi el Fiát."
Boc még mindig értetlenül bámul. A magyarázkodásba lassan mindenki bekapcsolódik, és végre Boc is érti. A Teremtő teremtette az embert is - ez szinte hihetetlen - és az ember nem azt tette, amit kell. Engedetlen lett!! (ez már hihetőbb) Ezen aztán sokáig elmélkednek az istálló lakói, hiszen ők nem ismerik az engedetlenség fogalmát sem. Szerintük a Teremtő pontosan tudja mi az, amire szükségük van, és gondoskodik róluk. Miért is kellene engedetlennek lenni??
Szóval Cincóka közben azt is megtudta számtalan rokonától, hogy a Teremtő régen megígérte a szabadítót. Azon is elcsodálkoznak, hogy az Ő mennyire szereti az embereket. Ötös Szalma meg is kérdezi halkan: „Lehet hogy akkor nekünk is szeretnünk kellene az embert?" Eben nem tudnak teljesen egyetérteni, de Lógófül feltűnően sokat krákog, ami nála a megilletődöttség jele. És ha odapillantanak a megszületett kisbabára, érzik, hogy Ötös Szalmának igaza van.
Mindannyian nagyon büszkék, hogy az ember megmentő, kisbabaként pont az ő otthonukat választotta. Micsoda kiváltság!! Ha megkérdeznéd őket, az istálló minden lakója azt mondaná: ilyen csodában még nem volt részük! De nagyon boldogok!
Szilágyi Zoltánné
Arnót