Vallásos családban nőttem fel, és hálás vagyok azért, hogy kicsi gyermekként hallhattam az élő Istenről. Édesanyám mesélt nekünk bibliai történeteket. Az ő életén keresztül tanulhattam meg azt, hogy lehet a hitünket akkor is vállalni, ha annak ára van. Kicsi gyermekkorban tanultam meg és értettem meg azt is, hogy Isten hű, lehet vele számolni, szeret bennünket, gondot visel ránk. Ekkor még azonban csak a Gondviselő Istent ismertem. Már orvosként dolgoztam, amikor egy barátnőm bizonyságtételén keresztül hallhattam Jézus Krisztusról. Nagyon érdekes módon éppen akkor, amikor Isten már munkálkodott a szívemben: már Bibliát olvastam, igyekeztem az Isten gondolatai szerint élni, de úgy éreztem, hogy egy bűnöm miatt elkárhozom. Olyan jó volt, hogy eljuthattam egy csendes-hétre, ahol megértettem, hogy nem kell meghalnom, nem kell elkárhoznom, mert valaki meghalt helyettem és értem. Jézus Krisztus minden bűnömért eleget tett. Ez a felismerés teljesen felforgatta az életemet. Nem sokkal ezután megértettem, hogy milyen feladat vár majd rám: „a pogányokért legyek Krisztus Jézusnak szolgája". Ez 17 évvel ezelőtt történt, amikor még semmilyen külmissziói lehetőség nem volt Magyarországon. Kérdéseimmel, kétségeimmel Istenhez fordultam: valóban jól értettem-e a feladatot? Nem kellene esetleg itthon cigánymisszióba állnom? Az 1Mózes 12 versei azonban újból megértették velem a feladatot: „Eredj ki a te földedből, rokonságod közül és atyád házából, arra a földre, amelyet mutatok neked!" (...)

Három-négy évvel később egy újságból értesültem arról, hogy Magyarországon is megalakult a Liebenzelli Missziónak egy ága. Senkinek nem szóltam az elhívásomról, de Isten úgy alakította az eseményeket, hogy engem meghívtak a külmissziói kuratóriumba, és ezen keresztül egyre több rálátásom lett a világmisszióra. Ott voltam a tűz közelében, de még nem jött el az ideje, hogy szóljak. Csak édesanyám halála után egy évvel érkezett el a lehetőség, és akkor kezdődhetett el a hivatalos felkészülés is először Kanadában, majd Angliában, hogy tényleg elinduljak arra az útra, amelyre hiszem, hogy Isten hívott el. (...)

Már kicsi gyermekkoromban, négyévesen eldöntöttem, hogy orvos leszek, amikor nyaranta a nyitott ablakon keresztül meglestem, hogyan végzi a doktor bácsi a munkáját a bánrévei körzeti orvosi rendelőben. Mindig motivált az embereken való segítés is. A pécsi orvosi egyetem elvégzése után orvosként dolgoztam, és keresztyén életem első nagy engedelmessége is az orvosi hivatással függ össze: amikor megértettem Isten Igéjéből, hogy én semmit se fogadjak el a betegeimtől. Volt azért harc a szívemben: hogyan fogok majd megélni? De azt mondtam, hogy kész vagyok bízni Istenben, Őneki van hatalma eltartani engem. (...)

Nincs teológiai végzettségem, de elvégeztem a Bibliaszövetség egy hathetes bentlakásos bibliaiskoláját. Ez igazolást adott arra, hogy segítő munkatársa lehetek a gyülekezeti lelkipásztornak. A biatorbágyi nyári csendes-heteken végeztem szolgálatokat, lelkigondozást fiatal lányok és asszonyok között. Levelező képzésen elvégeztem egy exegézis- és lelkigondozói tanfolyamot is. (...)

Zambiába a Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítványa küld. A hivatalos felkészítés két szakaszban történt. Kanadában arra készítettek fel, hogyan lehet az evangéliumot hirdetni egy idegen kultúrában. Angliában kifejezetten orvosi kiegészítő képzésen vettem részt, a Liverpooli Egyetem trópusi betegségekkel foglalkozó tanszékén tanultam parazitológiát, vektorbiológiát. Emellett olyan gyakorlati helyzetekre is igyekeztek felkészíteni, hogy például két ellenséges törzs háborúzása esetén hogyan kell a menekülttábort felállítanom. Mikre kell ilyenkor odafigyelni, például hogyan előzhető meg egy járvány kitörése. (...)

Én sokkal visszafogottabb ember vagyok, mint azok, akik közé készülök. Az afrikai ember tele van érzelemmel, mozgással. Először is el kell fogadnom őket ilyennek, nem az a cél, hogy megváltoztassam, európaivá formáljam őket. Az is igaz, hogy én nagyon precíz, pedáns egyéniség vagyok, és azt is meg kell tanulnom, hogy Afrikában nem „európai óra" jár. A közegészségügyi dolgok, a higiénés feltételek is egészen mások lesznek. Ugyanakkor ezzel a szolgálattal a magam megszokott körülményeit, igényeit is szeretném feladni, és odabízni magamat Istenre. (...)

Azt olvastam nemrég, hogy ha valaki Afrika földjére teszi a lábát, olyan mélyen megmarad benne Afrika, hogy soha többé nem tudja lerázni szandáljáról a port, valahol örökké hazája marad Afrika. Hiszem, hogy számomra is ilyen lesz az előttem álló négy év, annak minden nehézségével és örömével...

(a szerkesztőség)