A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Ezért ma, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az Ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában.” (7-8)
A „Ma” sürgetése.
A szidókeresztyének tökéletesen ismerték a saját történelmüket, büszkék voltak az egyiptomi szabadulásra. A szerző azonban egy fájdalmas történelmi analógiát hoz eléjük a 95. Zsoltár idézésével. Emlékezteti őket a pusztai vándorlás negyven évére, különösen a Massza és Meriba melletti lázadásra (2 Móz 17). Izráel népe csodás módon megszabadult a fáraó kezéből, látták a Vörös-tenger kettéválását, mégis az első hiányállapot és nehézség, mint a szomjúság és az éhség érzése, egzisztenciális átélése lázadásra indította őket Isten ellen. A szentíró párhuzamot von: a jelenlegi olvasók is átélték a Krisztus általi szellemi szabadulást a bűn fogságából, de most, az élet pusztai nehézségei és az üldöztetések ugyanúgy kísértést teremtenek arra, hogy Isten ellen forduljanak, megkeseredjenek, mint Isten népe a pusztában.
Az igeszakasz gerincét a Szentlélek közvetlen megszólító szavaként bevezetett időhatározó adja: „ma, ha az Ő szavát halljátok…” A görög szó az üdvösségtörténet radikális jelen ideje. Azt hangsúlyozza, hogy Isten beszéde nem egy poros, múltbéli dokumentum, hanem egy olyan élő valóság, amely a jelen pillanatában igényli a határozott döntést. A halogatás önmagában is nemleges válasz. A szentíró ezért óva inti olvasóit: „meg ne keményítsétek a szíveteket”. Az itt alkalmazott görög kifejezésből származik a modern, orvosi „szklerózis” (elmeszesedés, megkeményedés) kifejezésünk. Ez a lelki, hitbeli életünkben egy olyan folyamatot ír le, amely során az emberi szív elveszíti a rugalmasságát, az érzékenységét és a reflexióra való képességét Isten szava iránt. Ez a megkeményedés a bűn csalárdsága következtében alakul ki. A bűn nem azonnal pusztít el, hanem fokozatosan altatja el a lelkiismeretet, amíg ki nem alakul a „gonosz és hitetlen szív”. A hitetlenség nem kételyt vagy információhiányt jelent, hanem az élő Istentől való elfordulást, amely a bizalom tudatos megtagadása.
A kárpát-medencei barlangokban megfigyelhető a cseppkövek képződése. Ez a folyamat rendkívül lassú: a barlang plafonjáról lehulló apró vízcseppekben lévő mész és ásványi anyag mikroszkopikus rétegben rakódik le a földre. Amikor odatesszük a kezünket a vízcsepp lágy és hűvös érzetet ad, semmi fájdalmat nem okoz, de amikor évtizedeken át megengedjük, hogy ugyanarra a pontra hulljon, a lágy vízből kőkemény, áttörhetetlen sziklaoszlop képződik, amit már csak csákánnyal lehet szétverni. A bűn csalárdsága és a halogatás pontosan így működik. Nem egyetlen nagy bűnnel kezdődik, hanem az apró, mindennapi mulasztásokkal, az „ezt ráér holnap is elrendezni” magatartás. Minden egyes alkalom, amikor halljuk Isten intő szavát, de elmulasztjuk a választ, ez egy újabb mikroszkopikus mészréteget tesz a szívünkre. A rugalmas, érzékeny szív így válik fokozatosan elmeszesedett kőszívvé, amelyről már lepattan az Isten életmentő szava.
A szív megkeményedése ritkán történik egyik napról a másikra. Általában apró, észrevétlen lépésekkel kezdődik: egy elcsendesedés elhagyása, egy apró kompromisszum a bűnnel, egy fel nem dolgozott sértődés Isten felé, egy megválaszolatlan imádság miatt. A „ma” üzenete arra emlékeztet, hogy a hit nem a tegnapi tőkéből él, és nem a holnap ígéreteiből táplálkozik. Isten ma szól hozzánk, ha ma tompaságot, cinizmust vagy fásultságot érzel magadban, ne halogasd a választ! Kérd Istent, hogy törje össze a szívedre rakódott kérget, mielőtt a kishitűség, kételkedés és bizalmatlanság végleg elválasztana Tőle.
Imádság:
Mindenható Istenem! Köszönöm, hogy Igéd élő, cselekvő szó, amely nem vész el a múlt homályába, mert Szentlelked által ma is aktuális, új életet formáló Ige. Uram, ismered a szívemet és látod azokat a láthatatlan kérgesedéseket, amelyeket a csalódások, a halogatás és a bűn csalárdsága növesztett a szívembe. Könyörgök, törd össze Szentlelked által a szívem keménységét! Add, hogy meghalljam a szavadat, és ne halogassam a neked való engedelmességet. Őrizz meg az elfordulástól, és újítsd meg bennem az élő Jézus Krisztusba vetett gyermeki bizalmat. Atya, Fiú, Szentlélek Úristen vezess, szeress, mutasd az utat, fogd a kezem, hogy az élet erőn fölötti útját járva el ne essek menthetetlenül. Jézus Krisztus nevében köszönöm, hogy meghallgattad imádságomat. Ámen.