Napi lelki táplálék

Lk 10, 25-37.

Napi Ige – Szegedi Csaba

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„mit cselekedjek, hogy elnyerjem az örök életet?” (25,b)


A mai Ige szakaszunk Jézus szavai előzik meg, amelyekben magasztalja a mennyei Atyát, hogy az evangéliumot elrejtette a bölcsek és értelmesek elől, de kijelentette a gyermekeknek. A mai rész elején megjelenő törvénytudó egy a „bölcsek és értelmesek” közül. ez az összefüggés arra mutat rá, hogy a tanítvány látja azt, ami a törvénytudó szemei elől el van rejtve. Az Ige szakasz két részből áll. Az első részben egy törvénytudó az örök élet felől kérdez. A másik részben Jézus egy történettel felel a felebarát kilétéről való kérdésére.

Ez a kétrészes Ige szakasz egyrészt kifejezi, hogy Jézus kapcsolatban van a törvénytudók tanításával, de különbözik is tőlük. A hallott történetben egy törvénytudó keresi a jézusi válaszban az „apró betűs” részt. Kérdése már szándékában gonosz és bántó, tartalmában mégis csodálatos. Mert mi lehetne fontosabb kérdés annál, hogy „mit cselekedjek, hogy elnyerjem az örök életet?” Az Istennél elrejtett örök boldogság. az örök élet, mennyei harmónia, amelyre szomjazott és szomjazik az ember. Az Isten színe előtti lét, a Vele való szüntelen kapcsolat, amit már az ószövetségi embereknek is fontos volt. A kérdés a legfontosabb, a törvénytudó szándéka mégis gonosz. Mielőtt azonban megítélnénk őt, bűnbánattal mondjuk ki: ilyen az ember! Egyszerre egy helyről tud kijönni belőle, belőlünk jó és rossz. És milyen az Isten? Jézus válaszol! Jézus nem a szándékot nézi, hanem a kérdést magát. Nem a törvénytudó személyét, aki kérdésével egyszerre vét mindkét törvény ellen, mert hiszen nem szereti az Istent az, aki az „apró betűs” kibúvókat keresi az Ő törvényében, és nem szereti a másik embert az, aki megkísérteni akarja. Jézus válaszol, mert az Ő küldetésének legfőbb célja, melyet teljesített – és Ő közben meg is tartotta a törvényt, hiszen Benne nem volt bűn -, hogy áldozatával megnyerje nekünk az üdvősséget. Válaszol, mert egész élete, halála és feltámadása válasz a paradicsomból kiűzött ember kétségbeesett végső kérdésére, melyet Pál apostol így fogalmaz meg: „Ó én nyomorult és bűnös ember, kicsoda szabadít meg engem?”(Róm7,24) „Mit cselekedjek, hogy elnyerjem az örök életet?”- kérdezet a törvénytudó. Megtudtuk, hogy Jézus válaszolt.

Kérdezzünk mi is! A mi kérdésünk hasonlóan, de mégis kicsit másképp szól. Mi nem azt Kell, hogy kérdezzük: mit cselekedjünk, hogy elnyerjük az örök életet, hanem mi már úgy kell, hogy kérdezzünk: mit cselekedjünk, ha már elnyertük az örök életet? Mert Krisztusban megnyertük az Isten kegyelmét. Nincs kárhoztatásunk, nincs reménytelenségünk, Benne az Ő áldozatában el van téve számunkra az élet koronája. És így nincs a törvényben kisebb vagy nagyobb betű. Nincsen az Isten törvényében „apró betűs” rész. a törvényben csupa nagybetű van: Az Isten szeretet. Az Isten szeret. Szeres!


Imádkozzunk: Köszönjük, Urunk, hogy te példát adtál nekünk arra, hogy mit jelent az Atya akaratát kérdezni és követni. Olyan jó látnunk azt, hogy te nem sémákban gondolkodtál. Te mindig szabad voltál arra, hogy az Atya mást mutasson neked, mint amit te gondoltál jónak. Add Urunk, hogy megértsük a te akaratodat, hogy mit kell, és mit nem kell tennünk. Ámen

Korábbi napok napi lelki táplálékai