Napi lelki táplálék

1Jn 1,1–4

Napi Ige – Makay László András

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.” 1 Jn1,1-4


Az egyik méltán híres és megbecsült keresztény író C.S.Lewis egyik könyvének címe „Az öröm vonzásában”. Hálás vagyok azért, hogy olyan életet élhetek keresztényként, aminek ez a mondat megfelel. Hálás vagyok a Szentháromság Istennek, hogy a keresztény élet szólhat az örömről is. Mi mindennel szerezhetünk egymásnak örömöt? Az ún. szeret-nyelvek kifejezésmódjai lehetőséget adnak arra, hogy kimutassuk egymás iránt érzett szeretetet, törődést. János apostol figyelmeztet mindannyiunkat, hogy örömmel, de szent józansággal kell óvnunk szívünket attól, hogy Krisztuson kívül ne legyen más örömforrásunk. Ne értsük félre; nem aszkétizmusról van szó, nem a teremtettség sokféle ajándékáról való lemondásról, örömtelenségről írok. Hanem arról a feltűnésmentes területfoglalásról, ami napjainkban zajlik. A sokféle kényelmi szolgáltatás és élmény könnyen jóllakottá teszi szívünket és értékteleníti a Jézus miatt örömünket. Ki tudjuk-e mondani teljes szívvel Dáviddal együtt, amit a 119.Zsoltárban ír: „Minden gazdagságnál nagyobb öröm, ha intelmeid szerint élhetek…”? Jánossal együtt csendben gondoljuk végig, mikor töltött el minket utoljára az a szent öröm, amit az ÚR jelenléte ad?


Ima : Urunk, segíts, hogy a benned való hit örömét osszuk meg másokkal; ahogy énekeljük is! Örömmondók és békekövetek szeretnénk lenni! Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai