Isten hatalmának nyilvánvalósága, hogy megtartja az igazakat

„ ...meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből...” (9)

A szerző néven nevezi a tévtanítók tévedéseit, hogy a lélek számít, a test nem. Ezért kicsapongó életet élve csakis az élvezetekre igyekeztek (13–14), haszonlesők és elbizakodottak voltak (10), szép szavak kíséretében mindent kifosztottak (3), pénzért mindent megtettek, akárcsak Bálám (15). Mindenki megtagadja az Urat, aki így viselkedik, illetve az Úrhoz valójában semmi köze, hiába hivatkozik Őrá (2). Ezeknek semmi érzékük a tisztaságra, akárcsak a disznóknak (22). Megdöbbentően aktuális sorok ezek ma is, mert az aljasság, a képmutatás, az élvezetére koncentráló, gőgös, lázadó haszonlesés ezerféleképpen van jelen közöttünk is. Isten hatalmát csak azok gyalázzák ilyen módon, akik nem ismerik őt.

Mivel a tévtanítók a saját szívükből, akaratukból, gondolataikból merítenek, így tanításaik semmitmondóak, céltalanok, kiábrándítón üresek és semmit sem használnak. Minden értelemben megbuknak, mint tanítók. Ennél már csak az a rosszabb, ha mindezt a Krisztus nevében teszik – jobb lett volna Krisztust meg sem ismerniük.

Istennek azonban van hatalma arra, hogy a legsúlyosabb tévtanítások kísértései közepette is megtartsa az övéit, az igazakat, azokat, akik a hit engedelmességében élnek. Erre nézve olvashatjuk biztatásul ebben a részben Noé és Lót példáját.

Istennek a hatalma az evangélium, azaz a Krisztus ismerete. „Az evangélium olyan gyógyszer, amely az egészséges hányással tisztít meg minket, de sokan ebek, akik saját vesztükre felnyalják, amit kihánytak. Hasonlóképpen az evangélium fürdő, amely lemossa minden tisztátlanságukat, de sokan disznók, akik a megmosás után belehenteregnek a sárba.” – magyarázza Kálvin a második fejezet utolsó versét megszívlelendő szemléletességgel.