„Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.” (33-34.)

Ha szétnézünk kicsiny kis egyházunk háza táján, akkor azt látjuk, hogy a vezetőinket általában két nagy kategóriába soroljuk. Mindegy, hogy a négyek, vagy a sokak, esetleg a még többek, itt mindenki játszik, aki bármilyen közösség vezetésére az egyházban hívatott és/vagy választatott. Abba most nem megyek bele, amit a jó öreg John Stott mondott egyszer, hogy az egyház nem szentelheti fel azokat, akiket az Isten nem szentelt fel, és az egyház nem választhatja meg azokat, akiket az Isten nem választ ki, de így a presbiter vezetők megválasztása után ez talán már mindegy is. Szóval az egyik nagy kategória a „lelki ember”, ami általában azt jelenti, hogy imádságban és közbenjárásban jó, kész és képes elcsöndesedni, és meggyőző módon ápol kapcsolatot a jó Istennel és az emberekkel. A másik nagy kategória a „gyakorlati ember”, aki inkább "labora", mint "ora", tettre kész, menedzser, mindig tudja mit hová. Ritkaság számba megy, legalábbis én nagyon kevés emberrel kapcsolatban hallottam, hogy mindkét kategória a magáénak vallaná, s egyszerre lenne lelki és gyakorlati, imádságos lelkületű és menedzser szemléletű. Pedig valahol erre lenne ma is hatalmas szükség, akár a lelkész és presbiteri kettős vezetés még rejthetné is magában ezt a lehetőséget, de a hétköznapok hajótörései közepette ránk férne ez a szemlélet. Pont úgy, mint Pál apostol, aki különleges módon hozta elő mindkét kategória nagy erényeit és képes volt egy személyben megoldani mind a lelki, mind a gyakorlati dolgokat. Amikor kell, akkor tanácsol, bátorít, buzdít, amikor kell, akkor imádkozik, aztán a legpraktikusabb módon kezeli a krízis helyzetet, így gondoskodva azokról, akiket az Isten rá bízott. Sokat kell még könyörögnünk és tanulnunk, hogy a vezetésben képesek legyünk így megerősödni, hogy egyik kategória sem menjen a másik rovására.