„Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek.” (26.)

Néha olyan ez az egész, mintha valaki segítségért kiabálna, de csak nagyon halkan, mert alapvetőn fél attól, hogy meghallják. Tudom, ezt így elsőre nehéz elképzelni, de mégis ez az érzésem akkor, amikor azt látom, hogy mit kezdünk azzal a „drága kinccsel”, amit evangéliumnak hívunk és amit, elvileg ránk bíztak azzal, hogy mindenkinek adjuk tovább. Mondjuk mi, csak valaki meg ne hallja. Nem is baj, ha nem jönnek „idegenek” egy istentiszteletre, még megzavarnának minket, meg lehet mi is őket. Nem is baj, ha nem jönnek a fiatalok, mert úgyse értenék, amit beszélünk. Úgy csinálunk, mintha bármit is szégyellenünk kellene abból, amit teszünk, mondunk és amik vagyunk. Megjegyzem, elképzelhetőnek tartom, hogy csakugyan szégyenletes valami, de akkor azon változtatni kell. Mert ahogyan tegnap leszögeztük, hogy nincsen elméleti keresztyénség, úgy ma mellé tehetjük, hogy zug keresztyénség sincsen. Amit Jézus Krisztus tett ezért a világért és minden emberért, az nem titokban történt, nem sunyiban, nem egy csöndes kis sarok misztikus árnyékában, hanem a köznyilvánosan, mindenki szeme láttára. Nyíltan tanított, mindenki előtt tett csodát, halála és feltámadása is tanúk előtt zajlott. Péter apostol igehirdetését tömegek hallgatták, tömegek tértek meg, Pál missziós útjain sok város sok polgára győződhetett meg arról, hogy a keresztyénség „világraszóló” dolog. Nem zugban, nem titokban, nem „magunk között”, hanem a világ nyilvánossága előtt kell keresztyénnek lennünk. Ami zugban történik és amit titkolni kell, az mindig ellensége a keresztyénségnek és Krisztusnak és ráadásul – ha jól emlékszem – azt mondta róla Ő, hogy úgy is kiderül, ráadásul a mennyei Atyátok tudja. Szóval minden titkosítás meg „zugosítás” előtt azért gondolj erre: Ő úgyis tudja!!!