„ És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt.” (35)

Jézus most földrajzi értelemben olyan területre érkezett, ahol a zsidóság szórványban élt, azokat a településeket többségében pogányok lakták. Igyekezett minden feltünést kerülni, ennek ellenére gyorsan hírét vették a vidék lakói, hogy a közelben tartózkodik. Egy süket embert vittek hozzá, aki mivel nem hallott, a száján kijövő hangok is érthetetlenek voltak mások számára. Abban a reményben vitték hozzá, hogy talán Ő tud segíteni rajta. Azt kérték, tegye rá a kezét. Ebben a kérésben ott van a bizonytalanság. Hiszen az adott kor körülményei között a süketség gyógyíthatatlan betegség volt. Azt remélik, talán most történik valami, arra gondolnak, hogy amit kérnek, semmiképpen nem árthat, csak javára válhat a gyógyíthatatlannak.

Ez a gyógyítás teljesen eltér Jézus többi gyógyításaitól. Legtöbbször isteni szóval, isteni hatalommal gyógyított. Most nem beszél, hanem cselekszik. Ennek egyik oka az lehet, hogy itt egy olyan ember áll előtte, aki az őt körülvevő világból semmit nem hall, de jól látja Jézus kézmozdulatait és cselekedeteit, mindemellett a könyörgés is elhangzik: „nyílj meg!” A különös az ebben a gyógyításban, hogy Jézus azokat a kézmozdulatokat és jeleket alkalmazza, amiket kora orvosai, de van egy nagy különbség: kora orvosai tehetetlenek voltak a süketséggel szemben, itt pedig megtörténik a csoda, a süket füle megnyílik a hallásra, de ami ennél sokkal nagyobb csoda, hogy azonnal beszélni kezd hibátlanul, mások számára is érthető módon. Akik látták ezt, nem kételkedtek, hanem kimondták, hogy mindent helyesen cselekedett, valóban olyan csoda történt, ami nem emberektől való.

Jézus csodái bennünket is hitvallásra kell, hogy indítsanak, nekünk is ki kell mondanunk a Szentlélek ajándékaképpen, hogy „mindent helyesen cselekedett” – vállalta a keresztet is a mi üdvösségünkért.