Szokásjog

„Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. "(6.)

Egyszer láttam valami egyházi összeröffenésről egy tudósítást, ahol azt találta mondani az éppen szólásra emelkedő atyánkfia, hogy „- Igaz a törvényben nem ez van, de a szokásjog alapján…”. Én nagyon hálás voltam ezért a jelenetért, mert itt legalább kimondták azt, amit amúgy sokan nem mernek kimondani. Az evangélium már régóta nem motivál minket a jó cselekvésére, az, hogy mit mondott Krisztus, meg mit várna el tőlünk, az már idejét múlt sok helyen a keresztyénségben. A törvény se igazán zavarja meg a hétköznapjainkat, legalábbis mindenki a saját szájíze alapján szelektál a „mit tartok be és mit nem elv” alapján. Az egyetlen egy rendező elv mostanság a szokásjog, vagyis az, hogy mi hogyan is szoktuk ezt csinálni. Egyfajta nosztalgikus hagyománytisztelet, a vének öröksége, apáink apáinak apáinak ránk szálló nem tudom én milye, ami alapján teszünk vagy nem teszünk dolgokat. Ez már hagyomány, s ha te megtöröd ezt, akkor ne csodálkozz, ha közutálat tárgya leszel. Én valahogy mégis azt érzem, hogy Jézus Krisztus tanítványaként állandó önreflexiót kell gyakorolnunk s feltennünk a kérdést, hogy mit miért csinálunk, s ha netalán a szokásjog ellentétes a törvényeinkkel vagy az evangéliummal, akkor talán nem akkora baj, ha elkezdjük a dolgokat máshogy „szokni”. Jézus Krisztust nem érdeklik a vallásos szokásjogok, hiszen nem a farizeusi mentalitás képmutatása, hanem az-az evangéliumi lényeglátás jellemzi, ami örökségül hagyott ránk is. Eszerint Isten szava és törvénye sokkal többet ér, mint az emberi tradíció meg a szokásjog. Az evangéliumból élet fakad, a szokásjogból pedig az evangélium halála, hiszen pont ott van rá szükség, ahol a lényeget már nem tudják vagy nem akarják sem látni, sem megélni.