" De megemlékezett Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta a méhét. Ő teherbe esett, fiút szült, és ezt mondta: Elvette Isten a gyalázatomat! És elnevezte Józsefnek, mert ezt mondta: Adjon nekem az ÚR még másik fiút is!" 22-24

A mai napi igénk által Jákób családi életébe láthatunk bele. Láthatjuk, hogy a két feleség, a két testvér életének legfontosabb kérdése és feszültsége a gyermekáldás. Hogy miért születnek Leának sorban a gyermekei és Ráhelnek miért nem… Sok békétlenség, irigység forrása volt ez kettőjük között, hiszen abban a korban a család fennmaradása, megmaradása múlt azon, hogy születik-e gyermek és megmarad-e. Ráhel legjobb helyen keresett megoldást a meddőségére: Istenhez fohászkodott. És Isten meghallgatta, sőt még a másik kérését is teljesítette: „elnevezte Józsefnek, mert ezt mondta: Adjon nekem az ÚR még másik fiút is”.

Ma sem természetes, ha születik, ha épen, egészségesen születik meg egy gyermek, annak ellenére sem, hogy az orvostudomány bele tud avatkozni az Isten áldásának a kérdésébe – vagy legalábbis sokan gondolják így. De nem mindenki. Egy nőgyógyásszal beszélgetve a gyermekáldás kérdéséről, mondta: „úgy van az sokévi tapasztalatom alapján, hogy bármit tehet egy nő, hogy ne legyen gyermeke, ha Isten adni akar, akkor lesz. Másrészt hiába teszek meg én az orvos legjobb tudásom szerint bármit, hogy megfoganjon egy gyermek, ha Isten nem akar adni, akkor hiába minden erőfeszítésem”.

Mennyire vagyunk készek elfogadni azt, hogy a döntés – ebben is – a Teremtő kezében van?

Mennyire hisszük el – miközben tudjuk, hogy mindez a mi felelősségünket nem csökkenti – hogy az Ő kezében minden a legjobb helyen van?