Ahogy szépen lassan csúszunk bele az ünnep letagadhatatlan valóságába, egyre nehezebb távolságot tartani attól az őrülettől, ami jön és ami van. Mert októberben még lehetett azon csodálkozni, hogy már árulják a karácsonyfadíszeket együtt a hallowenes pókokkal, „de én nem! Én nem veszek, nem értem, nem vásárlok, az én értékrendem nagyon máshogyan néz ki.”

Aztán jön az advent, közeleg az ünnep, a legnagyobb dolog megkapásának ünnepe, ahol az Isten adott és mi megkaptuk, én pedig egyre kevésbé tudom tartani magam. Mert adni kell, mert venni kell, mert akciós, mert nagyon az, mert szükségem van rá amúgy is. Valójában ez az egész időszak az érték fogalma körül forog, ezért érdemes egyetlen egy dolgot tisztázni, ami talán képes keretezni mindazt, ami van és ami jön.

A dolgoknak, ünnepeknek, az embereknek az értékét nem mi adjuk és ez az érték nem is önmagában csak úgy „van”, hanem mindennek és mindenkinek az értékét az Isten adja. Éppen ezért kell a dolgoknak azt az értéket tulajdonítani és aszerint bánni vele, amilyen értéket a nagy ajándékozó a dolgoknak adott. Az Ő rendje az igazi értékrend, aminek a semmibe vétele valójában beteg és beteges helyzeteket szül. Az élet érték, aszerint a rend szerint, amit Ő teremtett bele, ezért nincsen jogom csak úgy kiszállni, függetlenül a szenvedés mértékétől. A gyermekem érték, akit úgy kell szeretnem, ahogyan azt az érték adó elrendelte, nem elvtelenül, mindent megadva neki, hanem azt adva neki, amire e szerint a rend szerint szüksége van, hiszen nem kis házibálványokat gyártunk, hanem az életre készítjük fel őket. A megcsalás, a lopás, a hazugság ezek mind-mind a mi értékrendünk szerint bizonyos helyzetekben magyarázhatóak, de sohasem lesz az az Ő rendszerében. Mert Istennél nemcsak érték, hanem rend is van, és az ő rendje szerinti érték az, amiből élet és igazi ünnep származik.