Reggel kocsival közlekedve az ember sok érdekes dolgot lát. Utamba esik az egyik iskola, ami előtt acél korlát védi a járdát, hogy azt autó se ártó, se álló szándékkal ne tudja megközelíteni. Persze az élelmesebb, ha arra akad dolga, így is megáll az út közepén, egyszerűen kiteszi az elakadásjelzőt és már megy is a dolgára, miközben mindkét irányból akadályozza a forgalmat. A többség pedig kerül, miközben az illető családtagjaira gondol. Egy másik sofőr, akinek az a munkája, hogy csomagokat szállítson egyik helyről a másikra, minden nap déli tizenkettőkor megáll egy közeli étteremmel szemben a tilosban, szélvédőjére kicsapja, hogy árukiszállítás folyamatban és már megy is, bár szállításról szó nincs, inkább csak lapátolásról, tányértól szájig. Az egyik nap ezeket látva elgondolkodtam, mennyire ilyenek vagyunk mindannyian. Talán nem ennyire szemet szúró módon, mégis, talán sokkal többeknek ártóan. Mert mindannyian azt hisszük, hogy vannak olyan jelek, melyek feljogosítanak arra, hogy elítéljük a másikat, hogy többre tartsuk magunkat másoknál. Olyan jelek melyek viselésétől azt hisszük, hogy bármit megtehetünk. „Kitesszük” ezeket a jeleket és aztán mehetünk, lehetünk a tilosba, s ha megszólnak, még nekünk áll feljebb. Talán a betöltött pozíciónk, befolyásunk, családnevünk, végzettségünk vagy pusztán önérzetünk miatt úgy gondoljuk, bárkivel lehetünk kritikusak, bárkit elítélhetünk, lenézhetünk. S vannak olyan jelek is, melyek pont az ellenkezőjére fordítják a dolgokat. Olyanok, melyek viselése közben mindenki más gondolja azt, hogy bármit megtehet velünk. Mint a tanulóvezető T betűje, mely a sofőrök nagyobb részéből nem megértés hangjait, vagy az előzékenységet csalogatja elő.

Úgy hiszem, a kereszténység mintha egyszerre lenne képes mind a kettőre. Miközben valakik azt hiszik, bármit megtehetnek, mert magukon viselik Krisztus jelét, addig mások azt, hogy megtehetnek velünk bármit, mert mi viseljük magunkon azt. Pedig ez nem olyan, amit magunkon viselünk, ezt nem lehet kiakasztani vagy bekapcsolni, hogy a tilosban járhassunk. Persze mind járunk ott, mert emberek vagyunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a jel nem jogosít fel minket arra, hogy más kárára éljünk, hanem éppen arra kötelez, hogy pontosan az ellenkezőjét cselekedjük.