• A taktaszadai református templom

    A falu neve 1270 óta ismert, de 1467-1567 között pusztán állt. 1600 után lett a Rákóczi-család birtoka, majd 1706 körül ismét elpusztult. 1717-20 között másik helyre telepítették, amikor új telepeseket is hoztak urai. Az első ismert református imaháza csupán nádból épült és náddal volt fedve, ami érthető módon rövid ideig tartott.
  • A taktakenézi református templom

    A régi falu három kilométerrel délebbre feküdt a mainál, ahol 1814-ben épült az utolsó ismert templom. E falut a közeledő Tisza medre kényszerítette helyének megváltoztatására. A lakosság 1852-ben települt mai helyére. Az új faluban 1852-67 között építették fel a mai templomot keleti homlokzat előtti 19 m magas tornyával. A belső mennyezete sík, vakolt.  
  • A taktaharkányi református templom

    A falut 1567-ben török pusztítás érte, ezután egy időre elnéptelenedett. 1598-tól Rákóczi-birtok lett. 1736-ban kis fatemplom, 1750-ben második fatemplom épült, amit Csáji Márton püspök szentelt fel 1750. december 19-én. Mai templomát 1792-1806 között építették késő barokk stílusban, nyugati homlokzat előtti 33 m magas tornyával együtt.
  • A taktabáji református templom

    A mai templom építése előtti időből semmit nem tudunk. De feltehető, hogy a faluban élt egyik legreformátusabb és legmagyarabb főúri családnak volt egy házi kápolnája, amelyben a jobbágyok is állhattak az istentiszteletek alatt. Báji Patay Sámuel helybeli főbirtokos építtette fel 1782-83-ban Magyarország egyetlen főúri barokk templomát, a keleti homlokzatból kicsit kilépő 24 m magas órapárkányos tornyávalegyütt.
  • A szuhogyi református templom

    1332-ben már volt temploma és papja. A XVI században reformátussá lett a lakosság, az 1595-ös összeírás szerint a középkori templom az övék volt. 1598-ban lelkészük is volt. Későbbi katholikus földesuruk (gróf Gvadányi Ádám) az ellenreformáció idején, 1738. május 20-án mindenétől megfosztotta a református egyházat, elvette templomát, azt a pápistáknak adta, és megesküdött, hogy a faluban sohasem lesz többé kálvinista prédikátor.
< 1 2 3 ... 8 9 10 11 12 ... 60 61 62 >