A taktaharkányi református templom

Település: Taktaharkány

A falut 1567-ben török pusztítás érte, ezután egy időre elnéptelenedett. 1598-tól Rákóczi-birtok lett. 1736-ban kis fatemplom, 1750-ben második fatemplom épült, amit Csáji Márton püspök szentelt fel 1750. december 19-én. Mai templomát 1792-1806 között építették késő barokk stílusban, nyugati homlokzat előtti 33 m magas tornyával együtt.

A két karzat 1894-ben épült. A feljegyzések szerint a legénykarzatot tartó északi vasoszlopban egy hét deciliteres üvegben emlékirat van elhelyezve az egyházközség két évszázados történetéről. Az úrasztala 1911-ben készült márványlappal. A templomot 1926-28-ban és 1992-ben újították fel. A belső mennyezete sík, vakolt. A templomot 1990 után kívül-belül teljesen felújították. A temetőben nyugszik Juhász András (†1829) dicséretíró lelkipásztor, ki igen népszerű ember volt, 29 keresztgyermeket vállalt.

A 340 kg-os (85 cm) harangot Szlezák Ráfael öntötte 1954-ben Rákospalotán, felirata: „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Zsid. 13:8. Öntetett 1924-ben Győr Imre és Juhász József gondnoksága alatt és újjáöntetett 1955-ben Veres Imre és Sóhajda Gyula lelkipásztorsága és Juhász János gondnoksága alatt a taktaharkányi református gyülekezet áldozatkészségéből…” A 110 kg-os (65 cm) felirata: „A taktaharkányi ref. ns. ts. szent eklézsia költségén készült Antalfy András predikátorságában az MDCCLXXXI esztendőben Dobsinán Burger Lőrinc által.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1