• Gyülekezeti szolgálattal a hátad mögött egy egészen más megbízást kaptál. Hány évet szolgáltál gyülekezetben, és valóban teljesen más ez a terület?
• A nagybarcai gyülekezetben szolgáltam 25 évig. Az első szolgálati helyem volt ez az észak- borsodi kistelepülés, 18 éven át polgármester is voltam a faluban. Amikor Püspök úr felkért erre a mostani szolgálatra, azzal a feladattal bízott meg, hogy legyek segítségül a kerület lelki életének megerősítését munkáló folyamatokban, alkalmak szervezésben. A kisgyülekezeti lelkészként töltött évek, évtizedek, az ott szerzett tapasztalatok formálták látásmódomat. Sok lelkésztársammal együtt láttuk, tapasztaltuk az egyházkormányzók prioritásait.

Püspök úr mindig hangsúlyozza, hogy az egyházkerület feladata több, mintsem intézményeink és gyülekezeteink működésének kereteit és feltételeit megteremtsük és segítsük. Az egyházkerületnek is részt kell vennie a misszióban, a lelki építkezésben, a Krisztusról szóló bizonyságtételben. Segíteni kell gyülekezeteinket, lelkészeinket ebben a munkában. Ez ugyanúgy fontos feladat és kötelesség, mint intézményeink fenntartása, fejlesztése. A külső építkezések nem szoríthatják háttérbe a lelki megerősödést és a lelki építkezést.

Igyekszem úgy végezni most a feladatomat, hogy amit teszünk, szervezünk, amilyen folyamatokat elindítunk, azokban egyszerre legyen ott két látásmód. Egyfelől az, hogy mindezt egyházkerületünk szintjén kell végeznünk, mintegy háromszáz gyülekezetünkre és az ezekben szolgáló lelkipásztorokra tekintve. Másfelől pedig nem felejtem el azt a látásmódot és tapasztalatot sem, amit 25 évig magam is éltem egyetlen gyülekezet lelkészeként, azt, ahogyan onnan láttam – láttuk - egyházkerületünket. Mindig felteszem mostani szolgálatom során azt a kérdést, hogy ha még most is ott lennék, akkor az, amit épp szeretnénk kerületi szinten megvalósítani, az ott is, a végeken is, a gyülekezet és a lelkipásztor javára és örömére lenne?

• A közösség építésének tehát eszköze lehet egy-egy nagy rendezvény?
• Mindenképpen lehet áldott eszköz a folyamatok generálásában. A találkozások öröme, a közös hit-élmény, a közös ének és imádság, a közös találkozás református értékeinkkel, nemzeti kultúránkat képviselő művészekkel, feltölt és tovább indít. Megélni azt, hogy vasárnaponként lehet csak tízen, húszan, ötvenen vagy százan vagyunk a gyülekezet közösségében (Istennek hála azért, ahol még többen), de ott is, külön is, kevesen is, részei vagyunk annak a nagy tiszáninneni református közösségnek, akikkel egy-egy nagyobb rendezvényen együtt dicsérjük Istent.

Ahogyan a társadalom oly sok területén, egyházunkban is érzékelhető egyfajta atomizálódás, a befelé fordulás, közösségeink erőtlenedése. Elővesz bennünket az érzés, hogy magunkra maradtunk. Mintha elveszítenénk a közösségből fakadó erőforrásainkat.

• Ebben talán a mögöttünk lévő járványhelyzet is szerepet játszott.
• Sajnos ez már korábban elkezdődött. Az elmúlt 15 év alatt egyházkerületünkben a választói névjegyzékben szereplők száma majdnem harminc százalékkal csökkent. Ezek tények. Az egyházmegyék éves jelentései ezt mutatják. Kevés kivétellel, fogynak gyülekezeteink. Ez nem azért van, mert lelkészeink nem végeznék a rájuk bízott feladatot. Olyan társadalmi, gazdasági, szociológiai, mentális és lehetne még sorolni milyen folyamatok zajlanak az alapvetően aprófalvas településszerkezetű észak-magyarországi régióban, amelyek hatásai elől református egyházunk sem tud kitérni. Számolgathatunk mi napestig, panaszkodhatunk vasárnaponként, hogy „de kevesen vagyunk”, de ezzel juthatunk előre.

Én sehol nem olvasom az evangéliumban, hogy Krisztus tanításában a mennyiségi szemlélet fontosabb lenne, mint a minőségi. A „kevés kovász” is képes hordozni a változást.

Akik vagyunk, amennyien vagyunk, akik reformátusként együtt éljük meg hitünket gyülekezeteinkben, nekünk kell megerősödni hitben, és minőségi, azaz Krisztusról bizonyságot tevő, egymáshoz és minden emberhez szeretettel odaforduló keresztyénséggel szolgálni Istent. E nélkül nem lehet sikeres missziónk.

• A lelkészi társadalom számára is fontos ez a látás.
• A lelkipásztorok személye, és a lelkészi közösség megkerülhetetlen mindebben. A lelkészek a szolgálatban – nem csak a gyülekezetekben szolgáló lelkipásztorok – sokszor napi szinten azt tapasztalják, hogy egyedül vannak, meg nem értéssel találkoznak, hogy a munkájuk sokszor emberileg eredménytelennek látszik. A lelkészek számára alkalmakat kell teremteni a találkozásra, az együtt gondolkodásra. Mert van, amit csak mi egymás között értünk, amit csak egymásnak mondhatunk el, és jó, ha elmondhatjuk. Két alkalommal is volt ilyen találkozás a mögöttünk lévő hónapokban. Tavasszal a miskolci helyszínnel összehívott lelkésztalálkozó, majd Mályiban a „Hivatásértelmezés” témakörben megrendezett esemény. Olyan őszinte hangon tudtunk egymással beszélni, akik részesei voltunk ezeknek, ami engem is meglepett és örömmel töltött el. Ez az az út, ahol lehet építeni, erősíteni a közösséget.

• Beszéljünk egy kicsit a szervezési feladatokról. Tudjuk, hogy a gyülekezeti szervezési feladatok sem egyszerűek. Mennyiben segít téged a lelkészi és polgármesteri tapasztalat, vagy mennyiben jelent új kihívást ez a feladat?
• Ezek a rendezvények eszközök, a találkozás lehetőségének a megteremtésére. A találkozásokból rengeteg erőt lehet meríteni. Nagyon sok előkészületet igényelnek, sok mindenre kell egyszerre figyelni. A megfelelő hangosítástól kezdve, a fellépőkön, a programelemek áramszükségletén keresztül, a szakhatóságokkal való egyeztetésig, a vendéglátáson, a frissítőn, a parkolás, megközelíthetőség biztosításán át egészen a hulladékok gyűjtéséig és elszállításáig. És még mi minden, amit nem soroltam fel. Ezt egyedül lehetetlen volna megtenni. Hálás vagyok mindig a segítségért, a kollégáknak a püspöki hivatalban, a teológusoknak, amikor Sárospatakon rendeztük a találkozót, annak a teamnek, akikkel együtt készítettük elő a kazincbarcikai alkalmat, és volt olyan kerületi missziói eseményünk is, az abaújvári LelkesítŐ, ahol csupán vendég voltam, hiszen Tóth Istvánék és Sohajda Leventéék csapatának odaadó és magas színvonalú munkája nyomán áldott alkalom részesei lehettünk. Kihívást jelent, hogy Krisztus ügyének a szó nemes értelmében mindig méltó körülményeket teremtsünk. Az pedig mindannyiunknak újdonság, hogy az eseményekre regisztráljunk, hiszen ezzel segítjük a szervezést, a kiszámíthatóságot, és a résztvevők számára is így optimalizálhatjuk a körülményeket.
• Két nagyobb egyházkerületi esemény volt a nyáron, az egyik a H2Ő Kazincbarcikán, a másik a Sárospataki Gyülekezeti Találkozó.
• A Kazincbarcikai rendezvény volt az első, amit „utcamisszióként” emlegetünk. Mert itt az volt a határozott szándék, hogy kilépjünk a szakrális vagy intézményi terekből, hogy nyissunk az utca embere felé és rámutassunk, mondjuk egy város főterén, az evangélium örömüzenetére, Krisztusra, az élet vizére. Határozott irányvonalat adott nekünk az a tapasztalat, hogy azok a családok, akik beíratják gyermekeiket egy-egy református intézménybe, nem biztos, hogy ők maguk is szorosan kapcsolódnak egy gyülekezethez. Barcikán van református óvoda, általános és középiskola is. Éppen ezért az egyik missziós cél ez volt, hogy ezeket a családokat közelebb hozzuk a helyi gyülekezetekhez, egyházunkhoz. Hatalmas öröm volt számunkra, hogy a színpadon több mint kétszázan voltak a délután során, volt zenés bizonyságtétel ifjúsági zenekarokkal, ott voltak a református intézményben tanuló vagy világi intézményekben református hittanra járó gyerekek, a helyi lelkipásztorok, az igehirdető lelkész, a pedagógusok. Mindenki által szólt a bizonyságtétel a színpadról. Hallható, látható volt az ott összegyűlt sokaság számára, hogy a reformátusok nem egy zárt közösséget alkotnak, hanem nagyon sokan vagyunk, akik együtt tudjuk Istent dicsérni. A másik, ami kézzelfogható valóság lett, ha egyként tudunk cselekedni, annak szép eredménye van. Az az összefogás, amit aznap megtapasztaltunk a helyi gyülekezetek, az intézmények és az egyházkerület részéről, mindenképpen példaértékű. Nagyon jó hangulatban, egy határozottan krisztocentrikus alkalom volt. Jó volt részese lenni.
• Sárospatakon mi volt más? Mi volt számodra itt a legnagyobb élmény?
• Ide egyházkerületünk összes gyülekezetét hívtuk. Az elmúlt években nem volt ilyenre alkalom. Több mint nyolcszázan gyűltünk össze olyan reformátusok, akik vasárnapról vasárnapra ott vagyunk a templomban. Számomra nagyon fontos volt, hogy nem csak Püspök úr, hanem egyházmegyéink esperesei is köszöntötték a résztvevőket. A hitünkben való megerősödés és a misszió céljaiért csak együtt, egységben lehet munkálkodni. A színpadon a Kárpátaljáról, Felvidékről érkező együttesek bizonyságtétele nyomán az egész Kárpát-medencei református közösségnek is részesei lehettünk. A legnagyobb élmény az összegyűlt közösség, az ott lévők mosolygós arca volt. Látni, hogy örömmel jöttek, akik pedig el is mondták ezt, azoknak a szavai megerősítést jelentettek, hogy fontosak ezek az alkalmak.
• Kisebb gyülekezeti közösségek találkozására is volt lehetőség a nyáron.
• Támogatási felhívást tettünk közzé, hogy szomszédos gyülekezetek helyben is rendezzenek hitépítő, missziós alkalmakat. Szerettük volna így is erősíteni a gyülekezetek összefogását, együttműködését, és azt is, hogy ahol helyben nem jut forrás ilyen gyülekezeti programokra, ott is megvalósulhasson. Az egyházkerület által támogatott lehetőséggel mintegy 40 gyülekezet közössége élt, 11 program valósult meg, több, mint két millió forinttal támogattuk ezeket a kisregionális eseményeket, amelyekről a tirek.hu-n folyamatosan beszámolunk.
• Hogyan tovább?
• A hagyományos őszi lelkész-presbiteri konferenciára november 12-én kerül sor Miskolcon, a Lévay Gimnáziumban. A lelkipásztorokat november 19-re Mályiba is hívjuk, ahol „Só és világosság” címmel szervezünk szakmai napot. Az elkövetkező évben az idén elkezdett vonalak mentén szeretnénk tovább munkálni azt, hogy erősödjünk Krisztus-hitünkben, legyünk megváltó Urunk bátor bizonyságtévői.
• Köszönjük az eddigi szervezést, a további alkalmakat érdeklődve várva kívánunk munkádhoz sok áldást!
• Köszönöm szépen!