Új végvár egyházkerületünkben

Intézményünk 800 diákot tanít, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai oktatásrend szerint. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy olyan család tagjai lehetünk, ami mindig – évszázadok óta – a minőségről és a színvonalról volt híres. Fontosnak tartjuk, hogy a fenntartóváltással az idáig nagyon hiányzó keresztény lelkiség jelent meg intézetünkben, ami a jó oktatási színvonal mellett a jövő záloga lehet városunkban és annak vonzáskörzetében. Nagy a felelősségünk mind egyházunk, mind szülőföldünk irányába. Munkánkat ennek a ténynek tudatában igaz szívvel, Istenbe vetett hittel kívánjuk végezni. Példaképeinknek azokat a református prédikátor eleinket tartjuk, akik a reformáció idején – a török időkben – vidékünkre jöttek, és Isten igéjével, hittel és munkával megmentették ezt a környéket a teljes pusztulástól, egy igen rossz történelmi konstelláció idején. Hisszük, hogy ma sem kisebb a feladat.
Rendezvényeink az idei tanévben a korábban kialakult munkatervet követték, kiegészülve az egyházi vonatkozású ünnepségekkel. A reformáció napi ünnepségen vehették át kilencedik és hetedik évfolyamos tanulóink az ajándék Bibliákat. Iskolánk kiemelt, évek óta megszokott rendezvénye az „Eötvös Nap,” mikor sok-sok témakörben tanáraink és meghívott vendégek tartanak előadásokat diákjainknak. Előadóink a legtöbb esetben egykori diákjaink, akik szakterületükről beszélnek az orvoslástól az atomfizikáig. Az idén a keresztény filozófia is megjelent a témakörök között. Kovács Csaba nagytiszteletű úr magas színvonalú előadást tartott „Lenni vagy tenni, avagy a munka dicsérete a keresztény etikában” címmel.
Megemlékeztünk a történelmi évfordulókról, nemzeti ünnepeinkről, köszöntöttük a „gólyáinkat”, tantestületi csendes napot tartottunk Nagyenyeden.
Végezzük a ránk mért munkát a legjobb tudásunk szerint, hittel hirdetve reménybeli névadónk – Sinka István elfeledett református költőnk – szavait: „Nagy az Isten, fog erősen,/hűségesen, ismerősen.”
Együd László igazgató

Eötvös József Református Középiskola, Szakiskola és Kollégium
3360 Heves, Dobó út 29.
Tel: 37/346-118 Fax: 37-346-897
ejk@eotvos-heves.sulinet.hu
www.ejk-heves.hu
OM: 201724