A noszvaji református gyülekezet egy kis csoportja (50 fő) ezen a hosszú hétvégén hátrahagyott minden sürgős teendőt, s megérkezett református egyházunk egy nem is olyan régen felújított konferencia központjába. Valahogy úgy érezhettük magunkat, mint a bibliai Mária, aki a jobb részt választotta. Mátyás Sándor, a nyékládházi református gyülekezet lelkipásztora tartotta az áhítatokat Mártáról, Máriáról és arról a Jézusról, aki nekünk szeretne szolgálni. Fülembe cseng a kérdés: Hagyom, hogy szolgáljon? Vagy annyit tevékenykedek, sürgök-forgok, hogy elfogadni ezt a felbecsülhetetlen ajánlatot már nincs időm. Ezen a pár napon nyitott kezekkel és nyitott szívvel engedhettünk a felénk közeledő Jézusnak és egymásnak.
Mert a gyülekezeti hétvége nemcsak magunkról szól, hanem a másikról is, akit látok minden vasárnap a templomban, mégsem tudom, hogy mostanában mi foglalkoztatja. Mint például az egyik nőtársamat, egy háromgyermekes anyukát, aki régi vágyát fogalmazta meg egy bőséges vacsora utáni szieszta alkalmával, miszerint autóvezető-oktató szeretne lenni egyszer..., valamikor... Azt hiszem, ezt sosem tudom meg, ha nem ülök akkor ott a pamlagon megfeledkezve térről és időről. És még mennyi beszélgetés elhangzott azon a bizonyos pamlagon! – Elmondhatom, találkoztam a gyülekezeti tagokkal.
Talán azt gondoljuk, hogy ismerjük a gyerekeinket?! Hogy mennyire nem, néha jó rájönni, mert okoznak pozitív meglepetéseket. Micsoda játékokat játszhattunk együtt az első este! Gyülekezetünk lelkipásztor házaspára, Anda Judit és Anda Tibor szervezte számunkra, mint minden mást, többek között ezeket a játékokat is ismerkedés gyanánt. Na, de a gyerekek lekörözték a felnőtteket, megmutatva milyen felszabadultak is tudnak lenni. Jó nekik, gondoltam magamban irigykedve, mert kiderült, a hittanórák végén részük lehet ezeknek a játékoknak a felejthetetlen élményében. – Sikerült találkoznom a gyerekeimmel.
A legszebb találkozást mégis az egyik este éltem át. Isten jött elém az imaséta csendes félhomályában. Ő kérdezett, hívott – én válaszoltam, s mentem tovább a következő állomásra ezen a belső úton. Régen beszélgettem ennyit az én legjobb barátommal, Jézus Krisztussal. Talán mindannyian elmondhatjuk, akik élhettünk ezzel a lehetőséggel, hogy jó volt elfelejteni az időt, kizárni a külvilágot, meghallani a halkan hívó hangot. – Találkoztunk az Élet Urával.
Egyik nagy örömöm volt a szombati előadás, mely az apaság szépségét és felelősségét taglalta. Örültem, mert az én párom is hallgatta, s végre biztos lehettem benne, hogy nem rólam lesz szó. De komolyra fordítva a szót, hadd írjak le egy gondolatot, amit magammal hoztam. Isten nagy és szép feladatot szánt az apáknak. Ők azok, akik szeretetükkel, elfogadásukkal, megbocsátásukkal közelebb hozhatják gyermekük számára az Atyát. Isten az apákon keresztül szeretne bemutatkozni a gyermekeknek kis életük első pillanatától kezdve. Párom tekintetében a „Biztos, hogy jól csinálom?” kérdése tükröződött. Istenünk csodája és kegyelme még a bukásainkat is jóra tudja fordítani – hangzott szinte rögtön a felelet. – Találkoztam egy apával, aki egyebek mellett a férjem.
Vasárnap délelőtt meghívást kaptunk a mezőnyéki gyülekezetbe, ahol Mátyásné Kiss Katalin tiszteletes asszony hirdette az igét. Az istentisztelet alatt egészen különös érzéssel néztem körbe az újonnan felépült, szép templombelsőn. Ritkán fordul elő, hogy egy gyülekezet találkozik azzal a közösséggel, melynek adományt küldött egy országos gyűjtéshez kapcsolódva.
Hogy tó is található a Mécses Központ előtt, erre igazán csak az utolsó nap derült fény. Szó szerint fény, napfény, ami eloszlatta a ködöt, mi pedig egy jót sétáltunk a partján. Miközben a tóban gyönyörködtem, hálával és köszönettel gondoltam vissza erre a találkozásokkal teli pár napra. Nem sokszor adatnak meg az ember életében ehhez hasonló csendes hétvégék, s ha mégis, nem szabad elszalasztani őket. S hogy a program része volt a miskolctapolcai barlangfürdő, már csak hab a tortán.
Majnár Zsuzsanna