(Ezt megelőzően a kántorkérdésről és a kántorképzésről folytattak diskurzust az egyházzenész szakemberek Nagykőrösön. Megállapítást nyert, hogy egyházunknak a jelenben fájó, neuralgikus pontja ez a téma. Igen kevés képzett kántorral rendelkezünk, de a meglévőknek sem tudunk tisztes megélhetést biztosítani. Így többnyire a lelkész végzi az istentiszteletek alkalmával az énekvezetést, „temetős” énekvezéreink lassacskán kiöregszenek. Mi lesz veled kántorkérdés?)
A mezőnagymihályi alkalmat Komróczki Sándorné Kádár Margit lelkipásztor és a helyi hittanos gyermekek köszöntője nyitotta meg. Az egyik, előző kántortalálkozó alkalmával tanította számunkra dr. Farkasné Sajó Márta a kezdő énekünket: „Imádkozni jöttem ide, szent Felséged eleibe, Míg szent neved ünnepelem, szívembe szállj be, Istenem.” Igei alkalommal Hajdu Ferenc mb. esperes szolgált lelkünk felüdülésére. Majd orgonadarabokban gyönyörködhettünk Kissné Bársony Erika és vitéz Bacsi József előadásában. Ezt követte a tibolddaróciak éneke, melynek különlegessége az volt, hogy egy, a református énekeskönyvünk énekének dallamára Nagy Judit költő szerzette a szöveget. Ezt kapta kézbe mindenki, s tanulhattuk, énekelhettük együttes, Urunkat magasztalva:
Nagy Judit: Dicsérlek Jézus!
1. Dicsérlek Jézus, hitem éltetőjét, Halállal elnyert élet hirdetőjét.
Drága Igéd az életünkön áldás, Szívem oly hálás!
2. Dicsérlek Jézus, Téged igaz módra, Taníts örökké engemet jóra!
Szelíd szavadra vágyik ez a lélek, Amíg csak élek!
3. Dicsérlek Téged, tökéletes Hűség! Szívemnek Lényed: tiszta gyönyörűség.
Isten kertjének gyümölcshozó fája, Gyönge virága.
4. Dicsérlek Jézus, minden napon szebben. A SZÓ Lelkemre mézharmatként cseppen.
Nevedet áldom, drága égi kincsem, Szeretet-Isten!
Ezután a településről elszármazott Holló József költő A viszontlátás örömével jöttem című versét szavalta el közöttünk: (részlet)
„…Így maradt nekem e templombelső:
áhítat, szeretet, mély zene
s bennem e falak csendjéből is
mintha zsoltáros muzsika csengene
-egyre és egyre hangosabban
áradva zsong a fülembe’.
Köszönöm neked Krisztusom,
hogy hívtál s én visszajöhettem ide!
Ide, e régi templomba, ahol
léten és múlandón túlragyog
…időtlenül az Úr szava
és benne még megfogódzhatok
pont úgy, ahogy az egykori
toporgó, tétova kisgyerek
aki vékonyka, fals hangjaival
zavartan dúdolt itt éneket.
És ugyanily jóérzés: a Most!
Ez az orgonahanggal szőtt valóság,
melyben az emberi lélek hiszi -
hogy felérhető az égmagasság.
Hogy mennyekig viszik e dallamok
visszhangzó könyörgéseink,
s Te meghallod Uram, hogy irgalmaddal
megbocsáthasd a vétkeink.
És átjárod Magaddal a helyet,
ahol annyi száj, szív együtt mondja:
Tebenned bíztunk mi
eleitől fogva!”
Az egyházmegye különböző gyülekezeteiből érkezett kántoroktól tanulságos beszámolókat hallhattunk: Szilva Boglárka, Hajnal András, Hajnal Andrásné, Szilágyi Zoltánné, Bordás József testvéreinktől. Helytállásukat, szolgálatukat köszönve kívántunk további erőt és áldást munkájukhoz. . . . Áldott legyen a mi Urunk, Gondviselő Istenünk, hogy vannak olyan gyülekezetek, ahol kellő anyagiakat is tudtak fordítani a hangszerek javítására, hangolására, karbantartására…
Sok kedves lélek eljött hozzánk, megtisztelte jelenlétével ünnepségünket, de valaki különösen is megdobogtatta a háziak szívét: özv. Csorba Lászlóné, Vera néni is jelen lehetett (Szerettei jóvoltából). Könnyeket csalt a szemekbe az a néhány kedves és bölcs mondat, melyet a gyülekezet egykori, 39 és fél éven át itt szolgáló lelkészének özvegye helyezett a szívekre bátorításként, biztatásként, túl a kilencvenedik esztendőn: „Ki Istenének átad mindent, bizalmát csak belé veti, azt csudaképpen őrzi itt lenn, ínség, baj közt is élteti…”
A helyi Hagyományőrző Népdalkör egyházi énekeinek meghallgatása után a gyülekezet gondnoka, Bogárdi Ferenc, ki jelentős szerepet vállalt az alkalom létrejöttében, szólt az egybegyűltekhez zárszó gyanánt. A nemzeti imádságunk eléneklését megelőzően a jelenlévő palástos lelkészek mondtak áldást a népes gyülekezetre. A templomból kijövet – mivel a reformáció hónapjába léptünk–együttesen zengtük a Kálvin közön végigvonulva az ősi zsoltárunkat: Tebenned bíztunk eleitől fogva…
Az istentisztelet a szépen felújított gyülekezeti teremben ért véget szeretetvendégséggel az egyházmegye jóvoltából és a gyülekezeti szolgáló közösség szorgalmának gyümölcseként… Itt hadd köszönjük meg a résztvevőknek újra, hogy meghívásunkat elfogadták, és jelenlétükkel megtisztelték ünnepségünket. Illesse köszönet a helyi gyülekezet mindazon tagjait, kik munkájukkal hozzájárultak az ünnepség zavartalan lebonyolításához.
Tállai András államtitkár és országgyűlési képviselő az alkalmat s a résztvevőket levélben köszöntötte, melyből idézünk: „Örömmel tölt el, hogy választókerületem egy olyan eseménynek adhatott otthont, amely gazdagítja a helyi vallási életet, ezzel is erősítve a vallási közösség összetartozását. …Az emberiség történetében a zene ősidőktől fogva fontos szerepet tölt be, ahogy születésünktől halálunkig szinte valamennyi fontosabb, mérföldkőnek számító eseménynél jelen van életünkben. Úgy gondolom, hogy a zene hasonló küldetést tölt be az Isten szolgálatában is, hiszen általa az ima, Isten dicsőítése is magasztosabb, fennköltebb. A zene a világi és az egyházi életben is közösségformáló, közösség-összetartó erővel bír, hiszen azáltal, hogy valaki ismeri az adott éneket, egyben részesévé is válik egy közösség kultúrájának, szellemi, vallási örökségének. Aki tehát az egyházi zenét ápolja, az vallási közösségét is ápolja, gyarapítja…”
A mezőnagymihályi alkalmat Komróczki Sándorné Kádár Margit lelkipásztor és a helyi hittanos gyermekek köszöntője nyitotta meg. Az egyik, előző kántortalálkozó alkalmával tanította számunkra dr. Farkasné Sajó Márta a kezdő énekünket: „Imádkozni jöttem ide, szent Felséged eleibe, Míg szent neved ünnepelem, szívembe szállj be, Istenem.” Igei alkalommal Hajdu Ferenc mb. esperes szolgált lelkünk felüdülésére. Majd orgonadarabokban gyönyörködhettünk Kissné Bársony Erika és vitéz Bacsi József előadásában. Ezt követte a tibolddaróciak éneke, melynek különlegessége az volt, hogy egy, a református énekeskönyvünk énekének dallamára Nagy Judit költő szerzette a szöveget. Ezt kapta kézbe mindenki, s tanulhattuk, énekelhettük együttes, Urunkat magasztalva:
Nagy Judit: Dicsérlek Jézus!
1. Dicsérlek Jézus, hitem éltetőjét, Halállal elnyert élet hirdetőjét.
Drága Igéd az életünkön áldás, Szívem oly hálás!
2. Dicsérlek Jézus, Téged igaz módra, Taníts örökké engemet jóra!
Szelíd szavadra vágyik ez a lélek, Amíg csak élek!
3. Dicsérlek Téged, tökéletes Hűség! Szívemnek Lényed: tiszta gyönyörűség.
Isten kertjének gyümölcshozó fája, Gyönge virága.
4. Dicsérlek Jézus, minden napon szebben. A SZÓ Lelkemre mézharmatként cseppen.
Nevedet áldom, drága égi kincsem, Szeretet-Isten!
Ezután a településről elszármazott Holló József költő A viszontlátás örömével jöttem című versét szavalta el közöttünk: (részlet)
„…Így maradt nekem e templombelső:
áhítat, szeretet, mély zene
s bennem e falak csendjéből is
mintha zsoltáros muzsika csengene
-egyre és egyre hangosabban
áradva zsong a fülembe’.
Köszönöm neked Krisztusom,
hogy hívtál s én visszajöhettem ide!
Ide, e régi templomba, ahol
léten és múlandón túlragyog
…időtlenül az Úr szava
és benne még megfogódzhatok
pont úgy, ahogy az egykori
toporgó, tétova kisgyerek
aki vékonyka, fals hangjaival
zavartan dúdolt itt éneket.
És ugyanily jóérzés: a Most!
Ez az orgonahanggal szőtt valóság,
melyben az emberi lélek hiszi -
hogy felérhető az égmagasság.
Hogy mennyekig viszik e dallamok
visszhangzó könyörgéseink,
s Te meghallod Uram, hogy irgalmaddal
megbocsáthasd a vétkeink.
És átjárod Magaddal a helyet,
ahol annyi száj, szív együtt mondja:
Tebenned bíztunk mi
eleitől fogva!”
Az egyházmegye különböző gyülekezeteiből érkezett kántoroktól tanulságos beszámolókat hallhattunk: Szilva Boglárka, Hajnal András, Hajnal Andrásné, Szilágyi Zoltánné, Bordás József testvéreinktől. Helytállásukat, szolgálatukat köszönve kívántunk további erőt és áldást munkájukhoz. . . . Áldott legyen a mi Urunk, Gondviselő Istenünk, hogy vannak olyan gyülekezetek, ahol kellő anyagiakat is tudtak fordítani a hangszerek javítására, hangolására, karbantartására…
Sok kedves lélek eljött hozzánk, megtisztelte jelenlétével ünnepségünket, de valaki különösen is megdobogtatta a háziak szívét: özv. Csorba Lászlóné, Vera néni is jelen lehetett (Szerettei jóvoltából). Könnyeket csalt a szemekbe az a néhány kedves és bölcs mondat, melyet a gyülekezet egykori, 39 és fél éven át itt szolgáló lelkészének özvegye helyezett a szívekre bátorításként, biztatásként, túl a kilencvenedik esztendőn: „Ki Istenének átad mindent, bizalmát csak belé veti, azt csudaképpen őrzi itt lenn, ínség, baj közt is élteti…”
A helyi Hagyományőrző Népdalkör egyházi énekeinek meghallgatása után a gyülekezet gondnoka, Bogárdi Ferenc, ki jelentős szerepet vállalt az alkalom létrejöttében, szólt az egybegyűltekhez zárszó gyanánt. A nemzeti imádságunk eléneklését megelőzően a jelenlévő palástos lelkészek mondtak áldást a népes gyülekezetre. A templomból kijövet – mivel a reformáció hónapjába léptünk–együttesen zengtük a Kálvin közön végigvonulva az ősi zsoltárunkat: Tebenned bíztunk eleitől fogva…
Az istentisztelet a szépen felújított gyülekezeti teremben ért véget szeretetvendégséggel az egyházmegye jóvoltából és a gyülekezeti szolgáló közösség szorgalmának gyümölcseként… Itt hadd köszönjük meg a résztvevőknek újra, hogy meghívásunkat elfogadták, és jelenlétükkel megtisztelték ünnepségünket. Illesse köszönet a helyi gyülekezet mindazon tagjait, kik munkájukkal hozzájárultak az ünnepség zavartalan lebonyolításához.
Tállai András államtitkár és országgyűlési képviselő az alkalmat s a résztvevőket levélben köszöntötte, melyből idézünk: „Örömmel tölt el, hogy választókerületem egy olyan eseménynek adhatott otthont, amely gazdagítja a helyi vallási életet, ezzel is erősítve a vallási közösség összetartozását. …Az emberiség történetében a zene ősidőktől fogva fontos szerepet tölt be, ahogy születésünktől halálunkig szinte valamennyi fontosabb, mérföldkőnek számító eseménynél jelen van életünkben. Úgy gondolom, hogy a zene hasonló küldetést tölt be az Isten szolgálatában is, hiszen általa az ima, Isten dicsőítése is magasztosabb, fennköltebb. A zene a világi és az egyházi életben is közösségformáló, közösség-összetartó erővel bír, hiszen azáltal, hogy valaki ismeri az adott éneket, egyben részesévé is válik egy közösség kultúrájának, szellemi, vallási örökségének. Aki tehát az egyházi zenét ápolja, az vallási közösségét is ápolja, gyarapítja…”