Sokszor és sokat hallunk arról, milyen világban élünk. Az emberek nagy többsége fáradt, kiábrándult és elégedetlen. Várnak valami csodára, amitől az életük majd egy csapásra megváltozik, örömteli és boldog lesz, nem érzik – nem látják, hogy az Úr ma is jó!
Férjemmel 18 éve szolgálunk Szin, Szögliget, Perkupa és Varbóc gyülekezeteiben. Ismerősök sokszor megkérdezték tőlünk, miért maradtunk itt – ezekben az elnéptelenedő, rohamosan fogyatkozó létszámú, kicsiny, abaúji falvakban. Miért maradunk, amikor olyan világot élünk, melyben már a nagyobb településekről is egyre többen indulnak útnak egy jobb-boldogabb élet reményében.
Az évek során számunkra is adódtak lehetőségek, hogy elmenjünk, de amikor abba a bizonyos képzeletbeli serpenyő két mérlegébe elkezdtünk belepakolgatni érveket és ellenérveket, a maradás mellett mindig sokkal több érv szólt. Ebben a kicsiny, szini gyülekezetben mindig is azt éreztük és azt láttuk, hogy jó az Úr!
Ennek a bizonysága volt az is, amikor 2012. október 28-án a szini református templom zsúfolásig megtelt ünneplő emberekkel, akik –hisszük – azért jöttek el, hogy velünk együtt örüljenek, és együtt adjunk hálát Istennek a megújult templomért, és együtt adjunk hálát azért, hogy 70 év elteltével újra lelkipásztor beiktatására kerülhetett sor.
Amikor a férjem – Kölönte Sándor – beadta a pályázatot templomunk felújítására, és Isten segedelmével megnyertük, sokan kérdezték, megéri-e a fáradságot és vesződséget ennyi pénzért (50 millió forint) megújítani annak a pár embernek, aki még megmaradt és jár templomba. Sokszor hallottam férjem válaszát: Ha Isten adta a lehetőséget, nem szabad kihagyni, és meg sem próbálni a felújítást, mert a jövő nem a mi emberi kezünkben van, hanem Istenében.
A templom felújítása során a toronysisakot teljesen le kellett bontani és újjáépíteni. Így találtuk meg az 1962-es felújítás alkalmával a toronysisak gömbjébe rejtett időkapszulát, benne Kovács Pál nagytiszteletű úr feljegyzése mellett Izsó László presbiter versét is, amelynek sorai akár ma is íródhattak volna, hiszen 50 évvel később, a mai korban hasonló problémákkal kellett szembenéznünk.
„Gyönyörű templomunk
Büszke tornya megavult,
Sok vihar érte már,
megviselte a múlt.
Bár a kor eszméje
Nem ad semmit erre.
De vannak jó lelkek,
akiknek szív ügye.”
Nehéz lenne felsorolni, milyen sok probléma, nehézség volt a pályázat megírásától, az építkezés, kivitelezés, pályázat lezárása – ellenőrzése során, de mindvégig láthattuk és érezhettük: jó az Úr! Nem igaz, hogy csak gonoszra és rosszra számíthatunk a mai világban! Sokkal több időbe telne felsorolni azt, mennyi jó ért bennünket, milyen sok becsületes és tisztességes emberrel ismerkedhettünk meg a templomunk felújítása során.
Nem győznénk felsorolni azt a sok pozitív élményt, amit a hálaadó alkalom megszervezése és lebonyolítása során megtapasztaltunk. Kicsiny falunk reformátusai egy emberként segítettek minden feladatban, sőt segítettek a szögligeti, perkupai és varbóci reformátusok, és az összefogás örömét csak tovább fokozta, hogy segítettek a katolikus testvérek is, segítettek a szomszédos és távolabbi településekről érkező Istent félő emberek.
2012. október 28-án több mint 400 ember örült együtt, és adott hálát Istennek, mert érezhettük és láthattuk, hogy jó az Úr!
„Boldog az az ember, a ki ő benne bízik.
Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk.”
Féljük az Urat, és Benne bízzunk, hogy minél gyakrabban és minél többen érezhessük, láthassuk, hogy JÓ az ÚR!
Kölönte Sándorné Sajtos Ibolya
Férjemmel 18 éve szolgálunk Szin, Szögliget, Perkupa és Varbóc gyülekezeteiben. Ismerősök sokszor megkérdezték tőlünk, miért maradtunk itt – ezekben az elnéptelenedő, rohamosan fogyatkozó létszámú, kicsiny, abaúji falvakban. Miért maradunk, amikor olyan világot élünk, melyben már a nagyobb településekről is egyre többen indulnak útnak egy jobb-boldogabb élet reményében.
Az évek során számunkra is adódtak lehetőségek, hogy elmenjünk, de amikor abba a bizonyos képzeletbeli serpenyő két mérlegébe elkezdtünk belepakolgatni érveket és ellenérveket, a maradás mellett mindig sokkal több érv szólt. Ebben a kicsiny, szini gyülekezetben mindig is azt éreztük és azt láttuk, hogy jó az Úr!
Ennek a bizonysága volt az is, amikor 2012. október 28-án a szini református templom zsúfolásig megtelt ünneplő emberekkel, akik –hisszük – azért jöttek el, hogy velünk együtt örüljenek, és együtt adjunk hálát Istennek a megújult templomért, és együtt adjunk hálát azért, hogy 70 év elteltével újra lelkipásztor beiktatására kerülhetett sor.
Amikor a férjem – Kölönte Sándor – beadta a pályázatot templomunk felújítására, és Isten segedelmével megnyertük, sokan kérdezték, megéri-e a fáradságot és vesződséget ennyi pénzért (50 millió forint) megújítani annak a pár embernek, aki még megmaradt és jár templomba. Sokszor hallottam férjem válaszát: Ha Isten adta a lehetőséget, nem szabad kihagyni, és meg sem próbálni a felújítást, mert a jövő nem a mi emberi kezünkben van, hanem Istenében.
A templom felújítása során a toronysisakot teljesen le kellett bontani és újjáépíteni. Így találtuk meg az 1962-es felújítás alkalmával a toronysisak gömbjébe rejtett időkapszulát, benne Kovács Pál nagytiszteletű úr feljegyzése mellett Izsó László presbiter versét is, amelynek sorai akár ma is íródhattak volna, hiszen 50 évvel később, a mai korban hasonló problémákkal kellett szembenéznünk.
„Gyönyörű templomunk
Büszke tornya megavult,
Sok vihar érte már,
megviselte a múlt.
Bár a kor eszméje
Nem ad semmit erre.
De vannak jó lelkek,
akiknek szív ügye.”
Nehéz lenne felsorolni, milyen sok probléma, nehézség volt a pályázat megírásától, az építkezés, kivitelezés, pályázat lezárása – ellenőrzése során, de mindvégig láthattuk és érezhettük: jó az Úr! Nem igaz, hogy csak gonoszra és rosszra számíthatunk a mai világban! Sokkal több időbe telne felsorolni azt, mennyi jó ért bennünket, milyen sok becsületes és tisztességes emberrel ismerkedhettünk meg a templomunk felújítása során.
Nem győznénk felsorolni azt a sok pozitív élményt, amit a hálaadó alkalom megszervezése és lebonyolítása során megtapasztaltunk. Kicsiny falunk reformátusai egy emberként segítettek minden feladatban, sőt segítettek a szögligeti, perkupai és varbóci reformátusok, és az összefogás örömét csak tovább fokozta, hogy segítettek a katolikus testvérek is, segítettek a szomszédos és távolabbi településekről érkező Istent félő emberek.
2012. október 28-án több mint 400 ember örült együtt, és adott hálát Istennek, mert érezhettük és láthattuk, hogy jó az Úr!
„Boldog az az ember, a ki ő benne bízik.
Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk.”
Féljük az Urat, és Benne bízzunk, hogy minél gyakrabban és minél többen érezhessük, láthassuk, hogy JÓ az ÚR!
Kölönte Sándorné Sajtos Ibolya