A nyár nagyon rövidnek tűnt. A napok gyorsan teltek, a hetek egymás után szaladtak el. Már úgy éreztük, sem az idő, sem a gazdasági helyzet adta lehetőségek nem engedik, hogy ez évben gyermekeink és ifjaink számára nyári tábort szervezzünk. Lelkiismeretünket nyugtatgatva hallottunk róla, hogy voltak más gyülekezetek is, ahol az anyagiak, a támogatások hiánya miatt nem tartottak tábort ezen a nyáron. Istennek Szentlelke mégis azt erősítette bennünk, hogy valamilyen formában, ha szerényen is, de alkalmat kell készítenünk arra, hogy a jövő nemzedéke hallja az Isten szavát, és gazdagodjon lelki élményekkel. Arra jutottunk, hogy az Ige szava adott, az Istentől kapott talentumok, a közös éneklés, a gitárkíséret, a közös imádság mind olyan kincsek, melyek nem mérhetők anyagi javakban. Ha az ebédet mindenki otthon fogyasztja el, akkor egy nagyobb tétellel csökken a sora. Így hamar összeállt az a költségvetés, ami újra csak megerősítette azt a tényt, hogy nem maradhat el a tábor.
Augusztus 13. és 17. között minden délután kettő órától estig, napnyugtáig vártuk a gyermekeket a sajókazai parókia és templom udvarára, ahol az újonnan épült imaterem adott otthont az alkalmaknak. A sajókazai és sajóivánkai gyermekek mindennap együtt élhették meg a lelki élmények és a nyár adta örömök áldásait. A bibliai történeteket is úgy válogattuk össze, hogy minden napra jutott egy csodatétel, egy csodás esemény, hogy a gyermekek a gazdasági válság idején is, nélkülözések és próbák között is tudják meg, hogy vannak még csodák. Gyermeki ajkakról, tiszta szívből, lelkesen zengett az ének, betöltötte a több száz éves, hatalmas templomot. Istené legyen ezért a dicsőség. A nagy udvar mindennap helyet adott a szabadtéri játékoknak. Helye volt a baráti, testvéri beszélgetéseknek és a kézműves foglalkozásoknak is.
Reménységünkön felül adatott egy teljes nap is, amikor az Ózd-sajóvárkonyi gyülekezetből is csatlakozhattak hozzánk gyermekek és felnőttek. Egy áldozatkész segítőnk, támogatónk vállalta fel az utazás költségét, mely lehetőséget adott arra, hogy a nagy sárga amerikai iskolabusz megállt a templom előtt, és elindult velünk Miskolcra, ahol a játszóházban egy órát töltöttünk el a gyermekek örömére. Majd meglátogattuk a Miskolc-felsővárosi gyülekezet templomát, ott tartottuk meg aznapi áhítatunkat. Ezúton is köszönjük a szíves fogadtatást, áldást kívánunk az ottani testvérekre, szolgatársakra. A délután a miskolctapolcai játszótéren és bob-pályán folytatódott. Majd nagy hálával érkeztünk haza és tettünk bizonyságot róla, hogy vannak még csodák. Hazaérkezésünk után egy kedves presbiterasszony saját készítésű hamburgerrel várta a gyermekeket. Ezúton is köszönjük neki és minden kedves szülőnek, támogatóknak, adományozóknak, akik segítették e tábor létrejöttét. Az utolsó estét tábortűzzel zártuk, és azt kívántuk, hogy a magasba ívelő lángok olyan emlékké legyenek, melyek e hét tapasztalatai által mindnyájunk szívében éltessék és táplálják a hitnek és reménységnek tüzét. Mert vannak még csodák!
Bundzik Attiláné és
Bundzik Attila lelkipásztorok