Milyen fiatalok, milyen kedvesek! – lehetett hallani a padsorokból a halk és elismerő suttogásokat.
Bizony, nagy öröm ilyen fiatalokat is látni és hallani, mert akadnak elrettentő életet élők is! Bár eljönne minden fiatal életében a megvilágosodás, hogy az életét szeresse, és ne tegye tönkre a különféle ártalmas dolgokkal. Nem azt mondom, hogy most már aztán zárjanak be a diszkók, ne hallgassák a kemény – „hard” – metalt, ha azt szeretik, csak tudjanak határt szabni maguknak, és jobban járnának, jobban sáfárkodnának a fiatal életükkel! Ehhez persze beszélgetések kellenének, egy kissé komolyabban, mint amit megszoktak a fiatalok. Szükségük van nekik is néha az elmélyültebb gondolatokra, ezt sokszor lehet tapasztalni náluk. Csak hát ráfogunk mindent a rohanó világunkra, és nem akarjuk észrevenni, hogy arra van időnk, amire akarjuk! Rajtunk áll, hogy hova megyünk, mit hallgatunk meg. Például maradhattunk volna mi is otthon, a szomszédos kis falunkban, Füzérradványban, nézhettük volna a TV-t, vagy bármi mást csinálhattunk volna, de mi néhányan úgy döntöttünk, hogy eljövünk erre a koncertre. És milyen jól tettük!!! Nagyon jó érzés volt látni és hallani ezeket az ízig-vérig mai fiatalokat, és mégis, mintha szebb, jobb emberi lélek nézett volna vissza ránk a szemeikből.
Ez bizony a lélek békéje, nyugalma, szeretete, amit csak az Isten-hit nyújthat az embereknek! Szívből köszönöm nekik a szép élményt, amit nyújtottak. Kívánom, hogy még sokáig örvendeztessék meg a hallgatóságaikat kedves lényükkel, énekükkel, szeretetükkel!
Berecz Katalin
Füzérradvány