Pláne olyan valakit, akiben bízhatunk. Kinek van még annyi hitele, hogy adhatunk szavára, és biztosak lehetünk abban, hogy nem csap be bennünket, számíthatunk rá, és betartja, amit igér. Még nehezebb ma mindenhatóságról beszélni, azt elképzelni. Hol van olyan minta, ami alapján tájékozódhat az, aki meg akarja érteni a mindenható fogalmát? De az apa kérdéssel sem állunk jobban. Hiszen a jó apa is csak elméletben létezik. Mert nem érünk rá. Pénzt keresünk, amiben felőrlődnek az idegek, nem marad türelmünk gyermekeinkre figyelni. Hatalmunkat még fitogtatjuk, tekintélyt is követelünk magunknak, de alig van hatalmunk valamire, a tekintélyt meg csak követelni tudjuk, mert nehéz olyan tulajdonságokat találni az apákban, melyek tekintélyt parancsolnak. Nem beszélve az atyai szeretetről, amely megbocsát, lehajol, kézen fog, vezet, tanít, önzetlen. Nehéz dolga van hát annak, aki a mindenható Atyában szeretne hinni, mert alig van mire építeni ezt a hitet. Aki azért mégis információt gyűjt ahhoz, hogy bízzon abban, aki mindenható és atyai szeretettel ölel, annak Isten segítséget kínál. Először is a világ létével, melyben felismerhető a Teremtő, és ezt meg is vallhatja az ember, mint Elihu: Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet (Jób 33,4). Dávid királyi uralkodását arra az Istenre építhette, aki Mindenhatóként szórja szét a királyokat (Zsolt 68,15). Valódi biztonságérzete csak annak van - és van ilyen -, aki a Mindenható árnyékában pihen, mert az mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom (Zsolt 91,1-2). Isten mindenható volta védelmet jelent, mert Ő azt nem az ember ellen használja. Ez a szándéka atyai szeretetében realizálódik Salamon iránt, akit férfihez illő bottal fenyít, anélkül, hogy megvonná tőle szeretetét (2Sám 7,14-15). Izráel ezt éli át a fogságban és a szabadulásban, melynek lényege Jákób megváltása, úgy, ahogy abban Isten népével való atyai bánásmódja mutatkozik meg (Jer 31,7-11). Ehhez viszonyítva nem érti Mózes a népet, hogy miért nem viszonozza Isten atyai szeretetét, melyben övéit megerősítő teremtő hatalma is megnyilvánul (5Móz 32,6). Ezért érzi magát feljogosítva Pál a korintusiakkal szemben, amikor Isten atyai szeretetének etikai következményeit kéri számon tőlük. Isten atyai bánásmódját hirdeti fiai és leányai sorsa, melyben Ő mindenható Úrként jelenik meg, nem csupán elvárva, hanem lehetővé is téve a megszentelődés útján való többre jutást (2Kor 6,18-2Kor 7,1).
Tehát nem csupán a kételkedésben erősödhet, aki a mindenható Atyában való hitet lehetetlennek tartja, hanem a másik oldalon bizonyságtevők fellege veszi körül az embert, hogy erősödhessen a hitben az, aki valóban akar. A Zsid 12,1-17 szerint hallhatjuk a bátorítást: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Aki fenyítés nélkül marad, az fattyú. Testi apáink fenyítését tiszteletben tartva engedelmeskedhetünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk, javunkra. Persze, hogy pillanatnyilag semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, de megtermi az igazság békességes gyümölcsét azoknak, akik megedződtek általa. Ez a törvényszerűség érvényesül az idők végezetéig, ezért szól Istennek a dicséret: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható (Jel 19,6).
Enghy Sándor
Az elsők között áll hitvallásunkban: Atya. Megkerülhetetlen és döntő kérdés, hogy vallhatjuk-e a mindenható Istenről, hogy Atya. Mondhatjuk-e így: mindenható Atya. Semmi esetre sem udvarias kifejezés használatáról van csupán szó, amikor Istent mennyei Atyának nevezzük. Az élő hit megvallásában mély tapasztalat ez. Manapság improvizálgató keresztyénségünk csak felszínesen tud beszélni Istenről, szeretetről, testvériségről vagy éppen az egyházról. Amikor az Isten megszólít bennünket, akkor elkerülhetetlen a szembesülés és a szembesítés: Kik vagyunk? Kinek hittünk? Hogyan hiszünk? Amikor az apostoli hitvallást mondjuk, nem kerülhetjük el, hogy hitünk tartalmát végig ne gondoljuk, hiszen csak így épülhetünk, és adhatunk felelős választ az isteni megszólításra. Csak így épülhetünk egymás hite által: hitből hitbe.
Isten, mindenható Atya. Olyan bizonyosságról van szó, amely életünket, sorsunkat meghatározó igazság és titok is egyben. Egyszerre általános és a legbensőségesebben személyes hittétel is. Olyan meghagyás, amihez életünk legelemibb tapasztalásai kötődnek. Istenhez valami különös köze van az embernek. Nem csak vagyunk a világban, a magunk világában. Nem csak tenyésző és enyésző, porból lettünk és porrá lettünk valamik vagyunk. Nem csak így, vagy úgy vagyunk részei a világnak. Nekünk sajátos közünk van az Istenhez. Nem csak úgy mondjuk, hogy hiszünk (credimus), hanem nagyon is hangsúlyos az a credo - hiszek.
Látnunk kell, hogy itt többről van szó mint ügyes fogalmi meghatározásokról, hogy mindenható meg atya. Az egyik általános a másik pedig személyes, és hogy valami tiszta világos logikával az a legjobb nekünk, ha ezt így fogadjuk el, mert az nekünk a legjobb, ha az általánost személyesen is megéljük. Nagyon nagy csalódások érhetnek bennünket, ha ennyiben merítenénk ki a mindenható Atyába vettet hitünk megvallását. Sőt még arról sincsen szó, hogy valami földi képet vetítenénk ki az istenire. Például csodálatos megtapasztalásainkat az édesapánkról, vagy a kevésbé felemelőeket, amelyeknek hiányérzeteiből sóvárogunk a mennyei Atya után, aki pótolhatja csalódásainkat. Lehet és van is sokféle indíttatása a vallások világának, sőt a keresztyénségnél jóval szellemesebb megoldásokkal is találkozhatunk arra nézve, hogyan is akar az ember viszonyulni az Istenhez. Amikor a mindenható Istenről mint Atyáról teszünk vallást, akkor mindenek előtt a döntő dolog csak az, hogy nem mi vagyunk azok, akik Istennel ilyen viszonyban akarunk lenni.
Hiszek a mindenható Atyában. A Credo arról az Istenről beszél Atyaként, aki egyben a Szentháromság Egy Isten is. Az Istenről való keresztyén gondolkodás Isten kijelentése által Istent Atya Istennek, Fiú Istennek és Szentlélek Istennek ismerheti meg. Hiszek a Mindenható Atyában. Itt azt érthetjük és vallhatjuk meg, ahogyan az Isten akar hozzánk viszonyulni. A hatalmas és mindenható Isten akar a mi szerető Atyánkká lenni Jézus Krisztus által. Ez olyan védettség, amelyben otthon érezhetjük magunkat a lét végtelenségében is bizalommal. A mindenható Atyáról vallást tenni azt is jelenti, hogy felismertük irgalmát és kegyelmét. Mivel pedig az Atya Istent valljuk, ezért lehet nekünk bátorságunk ahhoz, hogy atyák és anyák legyünk, és új életet hívjunk elő. A Heidelbergi Káté gyönyörűen foglalja mindezt keretbe: amikor megvalljuk Istenről, hogy Ő mindenható Atya, akkor egyszerre valljuk, hogy Isten mindenható, minden a rendelkezésére áll, és mindent meg is akar tenni, mert irgalmas Atya is, hogy minden a javunkra szolgáljon.
Lehet bármilyen nehéz és nyomorúságos is a helyzetünk, van egy pillanat, amikor nem arról kell beszélnünk, amit gondolunk vagy látunk, hanem meg kell vallanunk a hitünket. Isten gyújt világosságot mindannyiunk szívében, ezért vallhatom: hiszek egy Istenben, mindenható Atyában.
Füsti-Molnár Szilveszter
„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában…” – kezdjük a Hitvallást. Mindenható Atya. Mit jelent ez a sokat ismételt jelzős szerkezet? Mit jelent ránk nézve Istennek ez az elnevezése? Ebben az írásban most elsősorban ezt a gyakorlati szempontot, az elnevezés ránk gyakorolt hatását szeretném érzékeltetni.
Isten mindenhatósága és Atya volta erőteljesen meghatározza életünket, kegyességünket, ezen belül istentiszteletünket. Belegondoltunk-e már abba, hogy hogyan énekelnénk és imádkoznánk, ha nem tudnánk: ő mindenható Atya. A hozzá fordulásnak, a tőle való kérésnek kettős alapja van. Az egyik az, hogy az imádkozó bizonyos abban, hogy Isten mindent megtehet, előtte semmi sem lehetetlen. Ő mindenható. A másik az, hogy az imádkozó tudja, bizalommal fordulhat Istenhez, mert Ő nem valami idegen, hideg szívű Úr, hanem Ő Atya.
Így imádkozott Istenhez – vagy talán helyesebben –, így beszélgetett, sőt alkudozott vele Ábrahám (1Móz 18). Sodoma és Gomora megmentését kérte, mert tudta, Isten mindenható: ha akarja, meg tudja menteni a két bűnös várost. Ilyet merészelt kérni, mert tudta, hogy Isten mennyei Atya, aki az elhatározott isteni döntést is képes megváltoztatni gyermeke kérésére. (Tudjuk a történetből, hogy Isten döntése végül is az ítélet volt.)
Így imádkoztak a zsoltárírók, így beszélgettek, olykor perlekedtek Istennel a próféták is, és Isten újszövetségi népe is így mert Istenhez könyörögni megrendítő módon (ApCsel 4,31), mert hittek Isten mindenhatóságában, és tudták, hogy nem az üres eget, vagy egy távoli, megismerhetetlen istent szólítanak meg, hanem a mennyei Atyát.
Ezzel a lelkülettel énekeltek eleink, s énekelhetünk mi is. Egyik bűnbánati énekünkből (213.) hadd idézzek, amely Isten mindenhatóságára alapoz abban is, hogy komolyan veszi a bűnt, és komolyan veszi azt is, hogy a bűnös ember egyetlen reménye Isten irgalmassága:
Mindenható Úristen,
Mi bűnös emberek
Gyónást és vallást teszünk,
Mint töredelmesek.
…
Ne nézd mi bűneinket,
És gonoszságinkat,
De tekintsd kegyelmesen
Irgalmasságodat.
…
Hisszük, hogy meghallgattál
Mi könyörgésünkben,
Azért lelki örömmel
Mi ezt mondjuk: Ámen.
Imaéletünk és éneklésünk megújulásának ez az alapja: újuljunk meg a mindenható Atya hitében és a vele való bensőséges kapcsolatban!
Isten mindenható Atya volta igehirdetésünket és ezzel együtt igehallgatásunkat is meghatározza. Isten igéje nem emberi szó, nem egy vélemény a sok közül, hanem világot teremtő és fenntartó Kijelentés. Ámósz próféta könyvét nemrégiben olvastuk a Bibliaolvasó kalauz szerint. Milyen fontos dolgokat mond a próféta Isten igéjéről: „felharsan az Úr hangja a Sionról” (1,2), „Ha az oroszlán ordít, ki ne félne, Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna?” (3,8). Isten mindenhatósága arra ösztönöz, hogy ilyen alázattal és tisztelettel tekintsünk igéjére.
Jeremiás könyvében pedig azt mondja Isten: „Atyja vagyok Izráelnek” (31,9), mert ő az, aki összegyűjti népét, megvigasztalja gyermekeit. S hány helyen olvasunk hasonlót az Ó- és Újszövetségben? Hány helyen figyelmeztet és erősít a mindenható Atya hangja?
Akár igehirdetők vagyunk, akár igehallgatók, tudnunk kell, hogy szent föld, amin állunk, csak levetett saruval állhatunk meg Isten előtt, hiszen Ő mindenható (2Móz 3,5). Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy ahol Ő van és megszólít, az az atyai hajlék, a befogadtatás helye, amint ezt a tékozló is megtapasztalta (Lk 15,11kk).
A mindenható Atya tegye istentiszteletté életünket!
Kádár Ferenc
Tehát nem csupán a kételkedésben erősödhet, aki a mindenható Atyában való hitet lehetetlennek tartja, hanem a másik oldalon bizonyságtevők fellege veszi körül az embert, hogy erősödhessen a hitben az, aki valóban akar. A Zsid 12,1-17 szerint hallhatjuk a bátorítást: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Aki fenyítés nélkül marad, az fattyú. Testi apáink fenyítését tiszteletben tartva engedelmeskedhetünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk, javunkra. Persze, hogy pillanatnyilag semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, de megtermi az igazság békességes gyümölcsét azoknak, akik megedződtek általa. Ez a törvényszerűség érvényesül az idők végezetéig, ezért szól Istennek a dicséret: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható (Jel 19,6).
Enghy Sándor
Az elsők között áll hitvallásunkban: Atya. Megkerülhetetlen és döntő kérdés, hogy vallhatjuk-e a mindenható Istenről, hogy Atya. Mondhatjuk-e így: mindenható Atya. Semmi esetre sem udvarias kifejezés használatáról van csupán szó, amikor Istent mennyei Atyának nevezzük. Az élő hit megvallásában mély tapasztalat ez. Manapság improvizálgató keresztyénségünk csak felszínesen tud beszélni Istenről, szeretetről, testvériségről vagy éppen az egyházról. Amikor az Isten megszólít bennünket, akkor elkerülhetetlen a szembesülés és a szembesítés: Kik vagyunk? Kinek hittünk? Hogyan hiszünk? Amikor az apostoli hitvallást mondjuk, nem kerülhetjük el, hogy hitünk tartalmát végig ne gondoljuk, hiszen csak így épülhetünk, és adhatunk felelős választ az isteni megszólításra. Csak így épülhetünk egymás hite által: hitből hitbe.
Isten, mindenható Atya. Olyan bizonyosságról van szó, amely életünket, sorsunkat meghatározó igazság és titok is egyben. Egyszerre általános és a legbensőségesebben személyes hittétel is. Olyan meghagyás, amihez életünk legelemibb tapasztalásai kötődnek. Istenhez valami különös köze van az embernek. Nem csak vagyunk a világban, a magunk világában. Nem csak tenyésző és enyésző, porból lettünk és porrá lettünk valamik vagyunk. Nem csak így, vagy úgy vagyunk részei a világnak. Nekünk sajátos közünk van az Istenhez. Nem csak úgy mondjuk, hogy hiszünk (credimus), hanem nagyon is hangsúlyos az a credo - hiszek.
Látnunk kell, hogy itt többről van szó mint ügyes fogalmi meghatározásokról, hogy mindenható meg atya. Az egyik általános a másik pedig személyes, és hogy valami tiszta világos logikával az a legjobb nekünk, ha ezt így fogadjuk el, mert az nekünk a legjobb, ha az általánost személyesen is megéljük. Nagyon nagy csalódások érhetnek bennünket, ha ennyiben merítenénk ki a mindenható Atyába vettet hitünk megvallását. Sőt még arról sincsen szó, hogy valami földi képet vetítenénk ki az istenire. Például csodálatos megtapasztalásainkat az édesapánkról, vagy a kevésbé felemelőeket, amelyeknek hiányérzeteiből sóvárogunk a mennyei Atya után, aki pótolhatja csalódásainkat. Lehet és van is sokféle indíttatása a vallások világának, sőt a keresztyénségnél jóval szellemesebb megoldásokkal is találkozhatunk arra nézve, hogyan is akar az ember viszonyulni az Istenhez. Amikor a mindenható Istenről mint Atyáról teszünk vallást, akkor mindenek előtt a döntő dolog csak az, hogy nem mi vagyunk azok, akik Istennel ilyen viszonyban akarunk lenni.
Hiszek a mindenható Atyában. A Credo arról az Istenről beszél Atyaként, aki egyben a Szentháromság Egy Isten is. Az Istenről való keresztyén gondolkodás Isten kijelentése által Istent Atya Istennek, Fiú Istennek és Szentlélek Istennek ismerheti meg. Hiszek a Mindenható Atyában. Itt azt érthetjük és vallhatjuk meg, ahogyan az Isten akar hozzánk viszonyulni. A hatalmas és mindenható Isten akar a mi szerető Atyánkká lenni Jézus Krisztus által. Ez olyan védettség, amelyben otthon érezhetjük magunkat a lét végtelenségében is bizalommal. A mindenható Atyáról vallást tenni azt is jelenti, hogy felismertük irgalmát és kegyelmét. Mivel pedig az Atya Istent valljuk, ezért lehet nekünk bátorságunk ahhoz, hogy atyák és anyák legyünk, és új életet hívjunk elő. A Heidelbergi Káté gyönyörűen foglalja mindezt keretbe: amikor megvalljuk Istenről, hogy Ő mindenható Atya, akkor egyszerre valljuk, hogy Isten mindenható, minden a rendelkezésére áll, és mindent meg is akar tenni, mert irgalmas Atya is, hogy minden a javunkra szolgáljon.
Lehet bármilyen nehéz és nyomorúságos is a helyzetünk, van egy pillanat, amikor nem arról kell beszélnünk, amit gondolunk vagy látunk, hanem meg kell vallanunk a hitünket. Isten gyújt világosságot mindannyiunk szívében, ezért vallhatom: hiszek egy Istenben, mindenható Atyában.
Füsti-Molnár Szilveszter
„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában…” – kezdjük a Hitvallást. Mindenható Atya. Mit jelent ez a sokat ismételt jelzős szerkezet? Mit jelent ránk nézve Istennek ez az elnevezése? Ebben az írásban most elsősorban ezt a gyakorlati szempontot, az elnevezés ránk gyakorolt hatását szeretném érzékeltetni.
Isten mindenhatósága és Atya volta erőteljesen meghatározza életünket, kegyességünket, ezen belül istentiszteletünket. Belegondoltunk-e már abba, hogy hogyan énekelnénk és imádkoznánk, ha nem tudnánk: ő mindenható Atya. A hozzá fordulásnak, a tőle való kérésnek kettős alapja van. Az egyik az, hogy az imádkozó bizonyos abban, hogy Isten mindent megtehet, előtte semmi sem lehetetlen. Ő mindenható. A másik az, hogy az imádkozó tudja, bizalommal fordulhat Istenhez, mert Ő nem valami idegen, hideg szívű Úr, hanem Ő Atya.
Így imádkozott Istenhez – vagy talán helyesebben –, így beszélgetett, sőt alkudozott vele Ábrahám (1Móz 18). Sodoma és Gomora megmentését kérte, mert tudta, Isten mindenható: ha akarja, meg tudja menteni a két bűnös várost. Ilyet merészelt kérni, mert tudta, hogy Isten mennyei Atya, aki az elhatározott isteni döntést is képes megváltoztatni gyermeke kérésére. (Tudjuk a történetből, hogy Isten döntése végül is az ítélet volt.)
Így imádkoztak a zsoltárírók, így beszélgettek, olykor perlekedtek Istennel a próféták is, és Isten újszövetségi népe is így mert Istenhez könyörögni megrendítő módon (ApCsel 4,31), mert hittek Isten mindenhatóságában, és tudták, hogy nem az üres eget, vagy egy távoli, megismerhetetlen istent szólítanak meg, hanem a mennyei Atyát.
Ezzel a lelkülettel énekeltek eleink, s énekelhetünk mi is. Egyik bűnbánati énekünkből (213.) hadd idézzek, amely Isten mindenhatóságára alapoz abban is, hogy komolyan veszi a bűnt, és komolyan veszi azt is, hogy a bűnös ember egyetlen reménye Isten irgalmassága:
Mindenható Úristen,
Mi bűnös emberek
Gyónást és vallást teszünk,
Mint töredelmesek.
…
Ne nézd mi bűneinket,
És gonoszságinkat,
De tekintsd kegyelmesen
Irgalmasságodat.
…
Hisszük, hogy meghallgattál
Mi könyörgésünkben,
Azért lelki örömmel
Mi ezt mondjuk: Ámen.
Imaéletünk és éneklésünk megújulásának ez az alapja: újuljunk meg a mindenható Atya hitében és a vele való bensőséges kapcsolatban!
Isten mindenható Atya volta igehirdetésünket és ezzel együtt igehallgatásunkat is meghatározza. Isten igéje nem emberi szó, nem egy vélemény a sok közül, hanem világot teremtő és fenntartó Kijelentés. Ámósz próféta könyvét nemrégiben olvastuk a Bibliaolvasó kalauz szerint. Milyen fontos dolgokat mond a próféta Isten igéjéről: „felharsan az Úr hangja a Sionról” (1,2), „Ha az oroszlán ordít, ki ne félne, Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna?” (3,8). Isten mindenhatósága arra ösztönöz, hogy ilyen alázattal és tisztelettel tekintsünk igéjére.
Jeremiás könyvében pedig azt mondja Isten: „Atyja vagyok Izráelnek” (31,9), mert ő az, aki összegyűjti népét, megvigasztalja gyermekeit. S hány helyen olvasunk hasonlót az Ó- és Újszövetségben? Hány helyen figyelmeztet és erősít a mindenható Atya hangja?
Akár igehirdetők vagyunk, akár igehallgatók, tudnunk kell, hogy szent föld, amin állunk, csak levetett saruval állhatunk meg Isten előtt, hiszen Ő mindenható (2Móz 3,5). Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy ahol Ő van és megszólít, az az atyai hajlék, a befogadtatás helye, amint ezt a tékozló is megtapasztalta (Lk 15,11kk).
A mindenható Atya tegye istentiszteletté életünket!
Kádár Ferenc