Történt mindez olyan ínséges időkben, amikor a Szikra, az egyházmegye ifjúsági közössége éppen a holtponton volt, hiszen felnőtt egy generáció és a nemzedékváltást megsínylettük, elfogytunk, mi lelkészek is egy kicsit elfáradtunk. Új „Szikrára” volt szükségünk. Isten a mi kishitűségünk ellenére – arról beszélgettünk, hogy tíz ember alatt nem tartunk alkalmat – megáldotta a kezdeményezést: teljes létszámmal, azaz huszonöt emberrel kezdhettük el a tábort. Az együttlét elején szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a munkatársjelöltek közül többen visszaléptek. Isten válasza erre az volt, hogy olyan gyerekeket kaptunk, akik bár már a kamaszkorban vannak, de semmilyen fegyelmezési vagy egyéb problémánk nem volt velük. A tábor első napján még sokaknak furcsa volt az asztali áldás, az esti imádságok és áhítatok, a más dallamú és szövegű keresztyén ifjúsági dalok, de nagyon gyorsan kialakult az összhang, és ráhangolódtunk arra, hogy távol a világtól Istenre figyelve töltsünk el egy hetet Bózsván, az egyházmegye nagyon szép természeti környezetében lévő táborhelyén.
Aki vezetett már ilyen tábort, tudja, nagy felelősség, de valahogy nekünk is nagyon jólesett a csend és az Istennel való szoros együttlét. A tábor programja a következőképpen alakult: reggeli áhítattal kezdtünk, ahol vendégünk volt Kállay László Nyíriből, Szabó Dániel és Kállai Zoltán Sárospatakról. Délelőtt bibliai történeteket dolgoztunk fel angolul, ebben Tóthné Jeney Gabriella tanárnő Kovácsvágásról és Egeressy Gábor olaszliszkai lelkipásztor segített. Délutánonként Sárosi Eszter szerencsi nyugdíjas tanárnő tartott nyelvórákat, amivel hálátlan feladatot vett magára, de szeretetével és kedves határozottságával jól boldogult. Az esti áhítaton vendégünk volt Fejér Zoltán vallástanár Sárospatakról. A dicsőítésben és sokféle lelki munkában társunk volt még Grega Róbert teológus.
A kötött alkalmakon felül rengeteg focimeccs, kirándulás és játékos este tette színessé az alkalmakat. Ahogyan haladtunk előre, egyre mélyebb szálakon kötődött egybe a közösség. A tábori záró áhítaton – és ez a legnagyobb boldogság – többen kifejezték abbéli szándékukat, hogy ezentúl komolyabban veszik mindazt, amit Istenről tanultak és halottak, és megpróbálják életformává tenni Jézus Krisztus követését.
Mit is mondhatunk? Hálásak vagyunk Istennek, hogy ilyen erővel munkálkodott, megadott és kipótolt mindent, amire csak szükségünk volt. Köszönjük az egyházmegye és a szülők támogatását, és köszönöm minden kedves munkatársamnak, hogy szívvel lélekkel végezték a munkájukat. A tábor utáni estén többször elpityeregték magukat gyermekeink, és amikor megkérdeztük, hogy mi a baj, csak ennyi volt a válasz: „Vissza akarunk még menni a táborba.” Mi felnőttek is így éreztük ezt, de talán nem volt bátorságunk ennyire őszintén kifejezni az érzéseinket. A végső következtetés pedig az, hogy megéri ilyen táborokat szervezni, és ilyen táborokba elmenni, mert az az öt nap, amit Őneki és egymásnak szántunk, óriási nyereség volt számunkra és a hitéletünket egy újabb nagyobb fokozatba állította.
A folytatás pedig csodálatos: új magja lett a Szikrának, és szeptemberben már megvolt az első találkozás, amire egy akarattal és szívvel jöttek el a fiatalok. Ezért újra csak dicsőség Istennek!
Tóth Tamás
ifjúsági referens