Emberéletünk is kudarcok sorozata. Fel kellett adnunk álmainkat, nem tudtunk megújulni. Sőt, az évek előrehaladtával nem megújulunk, inkább amortizálódunk. Akárcsak az autónk, a házunk, testünk is a folyó idő martaléka. Néhány kísérletünk ugyan van, mert a szépészeti ipar már elérte a férfiakat, sőt a gyermekeket is. Újulj meg, légy trendi! Ha bármivel elégedetlen vagy, változtasd meg, változtasd át! Pedig Isten teremtése jó és szép. Ma már nemcsak a ruhatárunkat, de az arcunkat, sőt a nemünket is át lehet szabatni. Vajon megújulás-e ez, vagy csak változás, ami ideig-óráig való? Megunható, és még újabbra cserélhető. Később aztán bevallható, hogy mégiscsak kár és szemét, mert nem számít, mit gondolnak, mondanak mások, de még az sem, mit mondunk mi, mert annyira elsodródtunk.

Lennie kell megújulásnak

, hiszen a reformáció népe vagyunk. Erről nem mondhatunk le. Hitvalló őseinktől a jelenlegi tisztségviselőkig mindenki ezt próbálja. Tolsztoj azt írja egy magánlevelében: „Támadjanak csak nyugodtan engem – magam is ezt teszem –, de ne az utat, amelyen járok, s amelyre elvezetek bárkit, aki megkérdezi, merre találja.” Aztán arról tesz vallást, hogy ismeri a hazavezető utat, mert Jézus magáról mondta, hogy Ő az út, és az út ugyanaz akkor is, ha botladozva, fáradtan, fásultan járunk rajta, netán megállunk vagy zsákutcába futunk. A tisztújítás hozhat megújulást gyülekezeteinkben, ha az emberi gyarlóságok helyett magára a Megváltóra tekintünk.

Vágyunk a megújulásra és szükségünk van rá

, de ez magunktól nem megy. A reformáció közel 500 éve már történelem. Ott Wittenbergben azonban azon a hideg őszi napon elindult valami új. Isten Szentlelke megmozdította a szíveket és a szemeket, a lábakat és a kezeket, és áldásaiból ma is részesedünk. A megújulás ott és akkor nem a külsőségekben mutatkozott meg. A mai korszellemet követők újulnak meg úgy, hogy lecserélik házukat, hitvesüket, arcukat, nevüket. De ott és akkor Ige szerinti megújulás történt: lélekben és elmében. Azaz belülről indult kifelé, és minőségében változtatta meg nemzedékek életét.

Mégis van és lehet megújulás

, mert nem vagyunk „készen”, és Pál apostollal együtt valljuk: Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus. (Fil 3,12) Így hozza el a megújulást kegyelméből Megváltó Urunk személyes életünkbe, és újítsa meg a neki szolgáló eklézsiák sorát, hogy hálaáldozatot teremjünk az Ő dicsőségére.

Kósa Enikő

Emőd