Nagy örömmel a szívünkben készültünk kedves asszonytestvéreinkhez Beregszászba, hiszen mindig olyan felemelő érzés az, amikor találkozhatunk egymással, és egymást jobban megismerhetjük. Ebben az évben a Kárpátaljai Nőszövetség állította össze az imanap anyagát. A magyar-ukrán határnál még mindig sokat kell várakozni, így három óra várakozás után érkeztünk meg Jánosiba, ahol el voltunk szállásolva. Gyönyörű környezetben és nagyon kényelmes szállodában lehettünk együtt.
Szeptember 23-án pénteken Dancs Edina lelkipásztor hirdette Isten Igéjét közöttünk, a János evangéliuma 21. részének 20-23. verséből. Az igehirdetésben a lelkésznő azt hangsúlyozta, hogy Isten egyformán szeret bennünket, de Ő tudja, hogy kinek milyen utat szán. A reggeli áhítat után a Püspöki Hivatalba látogattunk el, majd megnéztük a benei és a csetfalvi templomot. Délután a bulcsúi templomban hallgattuk meg Nagy Béla főgondnok úr és Héder János főjegyző előadásait.
Nagyon megindító volt a főjegyző előadása, ahogyan bemutatta a Kárpátaljai Református Egyház életét. Mi innen az anyaországból el sem tudjuk képzelni, hogy milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül a mi testvéreink, akik ki sem mozdultak a falujukból, és mégis több ország állampolgárai voltak. Kárpátalja 1919-1938 között Csehszlovákia része, 1944. október végéig Magyarországhoz tartozik, 1944-től a Szovjetunióhoz csatolják, 1991-től Ukrajnához tartozik. Az elmúlt húsz évben állt talpra a kárpátaljai gyülekezetek nagy része. Templomaikat visszakapták, és megkezdődhetett az egyház újjáépítése. Előadásában a főjegyző úr elmondta, hogy nagyon fontos nemzetmentő akciót kell vívniuk, hogy gyermekeik ne asszimilálódjanak, hanem büszkék legyenek arra, hogy magyarok.
Este házigazdánk, Pocsai Vince nagytiszteletű úr hirdette közöttünk Isten Igéjét a Filippi börtönőr megtéréséről. Elmondta, hogy milyen fontos az ember életében, hogy higgyen Jézus Krisztusban. „Mert ha te nem hiszel Jézus Krisztusban, nem fog hinni a te házad népe sem. Felelős vagy a családodért, és ahol a józsuéi elv érvényesül, ott boldogok a családtagok, mert Istenben bíznak és neki szolgálnak.”
Szombaton egy kiránduláson vehettünk részt, megcsodálhattuk Kárpátalja természeti szépségeit. Utunk első állomása a vereckei honfoglalás kori emlékműhöz vezetett, ahol valóban megéreztük, hogy összeértek a szívek a Kárpát-medencében, hiszen közös a múltunk, közös a kultúránk és a mi Istenünk, aki gondot visel ránk, megőrzi az életünket, Erdélyben, Királyhágó-melléken, Kárpátalján, Felvidéken, Magyarországon. Nemzeti imádságunkat, a Himnuszt szinte könnyek között énekeltük. A Vereckei- hágótól elindulva útközben megálltunk, hogy elfogyasszuk azt a töltött káposztát, amit a szorgos asszonykezek készítettek. Kora délután értünk a munkácsi várhoz, ami szépen fel van újítva, tovább utazva Szolyván álltunk meg, és megtekintettük azt az emlékparkot, ahol a II. világháború után az oroszok összegyűjtötték a magyar férfiakat 18 évestől 55 évesig és elhurcolták a „málenkij robotra”, háromnapos munkára, felépíteni a Szovjetuniót. A háromnapos munkából több év lett, az elhurcoltak
30%-a odamaradt, éhség, szomjúság, fagyhalál és sokféle betegség végzett velük. Minden kárpátaljai faluból elvitték a férfiakat, több mint 40 ezer ember veszett oda. Csendben meghúztuk a lélekharangot és elénekeltük a 90. zsoltár első versét.
A délután középső szakaszában Beregszászon sétáltunk. Olyan hirtelen elröpült ez a néhány nap, hogy arra ébredtünk, már vasárnap van, szeptember 25-e. A délelőtti istentiszteleten Bulcsúban Gede Ildikó az Erdélyi Egyházkerület Nőszövetségének Elnöke hirdette Isten igéjét a Római levél 9. részének 1-5. verséből. Kedves szavával, mosolygós tekintetével nagyon megérintette a szívünket és megértettük, Isten akarata rendelkezik felettünk, és mindannyiunknak meghatározott feladatunk van. Isten azt akarja, hogy a magam helyén fény és világosság legyek, mert egyszer számon fogja kérni rajtam, hogy tudtál-e az lenni, akinek teremtettelek, megtaláltad-e helyed ebben a teremtett világban. A közös úrvacsoravételben éreztük, hogy Isten népe eggyé lett. Ebéd után hálás szívvel búcsúztunk házigazdáinktól, megköszöntük mindazt a jót és lelki feltöltődést, amiben részünk lehetett.
Kérem a kedves olvasókat, akik most e néhány percben velünk voltak, legyenek velünk december 4-én is, hogy együtt tudjunk imádkozni a kárpát-medencei imanapon.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke szavaival fejezem be írásomat: „A kárpát-medencei imanap egy nagy közösséget, a református magyarságot mozgósítja, buzdítja, hívogatja imádkozásra.”
2011-ben is könyöröghetünk ébredésért és áldásért az egyházban. Legyen ez így! Ámen.
Fülöpné Vadon Erzsébet lelkipásztor
Semjén